A fenti szavakat Korózs Lajos jelentette ki, egy parlamenti felszólalásában, a szociális temetés kapcsán, jellemezve a kormányzat hozzáállását a szegényekhez és a szegények életéhez, halálához. A szociológusok kongatják a vészharangot. Válogatás következik, a szakemberek véleményeiből, a magyarországi szegénység kapcsán.

„- Ezzel kézen fogva egy olyan – magam kreálta kifejezéssel élve – olyan osztályrasszizmus, ami azt jelzi, hogy a nem a politikai elittel azonos gazdasági státuszú embert nem tekinti embernek - mondta Adamik Mária az ATV Híradójának. A szociológus szerint ideje lenne megújítani szótárukat a társadalomtudósoknak, mert azokra az intézkedésekre, amelyekkel az Orbán-kormány építeni igyekszik a munka alapú társadalmat, már nem alkalmazhatóak a régi szakkifejezések.” – írja a Híraréna.

Ferge Zsuzsa így ír a szegénységről egyik tanulmányában: „Magyarországon is 70% fölöttiek az EU átlagfogyasztásának felével számolt szegénységi ráták. A különbséget azonban a gazdasági fejlettség szintje csak részben magyarázza: a kialakult helyzetekben a politikának is jelentős szerepe volt. … A tartós, 30%-os arányt azonban nem a helyzet változatlansága magyarázza, hanem az, hogy a KSH 1994-ben, a szegényedésnek megfelelően módosította, csökkentette a korábbi létminimum szintet, majd 1995-től megszüntette a létminimum adatok addigi továbbvezetését, mert azok az életszínvonalban bekövetkezett nagymérvű csökkenés és a fogyasztás átstrukturálódása következtében elvesztették realitástartalmukat. … A kilábalást nehezíti, hogy a rendszerváltást követően a kormányzati politika a szegénységet és a kirekesztést soha nem tartotta elsőrendű fontosságú társadalmi- és politikai kérdésnek. …

… A táblázatból kiolvasható, hogy minél rosszabb a jövedelmi helyzet, annál kevesebb az aktív és több a munkanélküli háztartásfő; annál rosszabbak, alkalmasint sokkal rosszabbak az iskolázottsági mutatók és a végzett munkák jellege. … A lakás, a hajlék minden továbbinak: a tanulásnak, a rendszeres munkavégzésnek, az emberi méltósághoz tartozó tevékenységek elvégzésének olyan feltétele, amelynek ebben a funkciójában keveset beszélünk. … Ezen túl egy új kockázati csoport is formálódik már hosszabb ideje: az egyedül, vagy nem családban élő férfiak, ha kiesnek a munkából, különösen sebezhetőek, és ugyanígy az egyedül élő nők is, főként, ha már nincsenek GYES-en. …

A lakás fenntarthatósága miatt a szegények 64%-a szorong. …. Ugyanakkor a tartós és reménytelennek látszó szűkösségbe bele lehet fásulni: olyannyira, hogy már az igények sem fogalmazódnak meg.

Az alsó jövedelemharmadhoz tartozó szegény családok (amelyekben bő 3 milliónyi ember él), egynegyede, azaz 6-800 000 ember nem tudja ajándékkal, vagy vacsorával ünnepelni a Karácsonyt. Meleg kabátja sok felnőttnek van, de, csak minden ötödik felnőttnek van újonnan vett kabátja, és csak a gyermekek 59%-ának van olyan két pár cipője, amelyet nem „örököltek”. A kirekesztés sajátos mutatója az, hogy a felnőttek töredéke (6%-a), de a gyermekeknek is csak az egyötöde jutott el legalább egy hétre nyaralni, vagy üdülni az év során.”

Ferge Zsuzsa idézett tanulmánya 14 évvel ezelőtt született, és a helyzet azóta rohamos romlást mutat. Talán a megoldás-csomag része lehet, hogy napjainkban a kormányzás nemhogy szűkíti, hanem egyenesen megszünteti a beteg emberek járadékait, az idős emberek nyugdíjait, nem figyelnek az elértéktelenedett, a gyermekek után járó szociális ellátások összegének inflálódására, és megszüntetik a szociális segélyezés rendszerét. Ja, igen. De bevezetik a szociális temetkezés fogalmát, és előírják az Alaptörvényben, hogy a szülő kötelessége a gyermekéről, és a gyermek kötelessége a szülőjéről való gondoskodás, nem pedig az állam kötelessége az, hogy gondoskodjon az állampolgárairól. Ugyanakkor, szintén az Alaptörvényben megfosztják az állampolgárokat úgy a társadalombiztosításhoz, mint a nyugellátáshoz való joguktól. …

A szociológus asszony egy frissebb publikációját a Nol.hu foglalta össze:

„Utolsó létminimum-számítását 2010-ben tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal, s a számított értékek alapján a lakosság 37 százaléka, azaz 3,7 millió ember él létminimum alatt. (Ez egy főre vetítve 2010-ben átlagosan 64 ezer forint volt.) … „Kivezették a gáz- és közműtámogatások jelentős részét. Legalább egymillió ember a 16 százalékos egységes adókulcs, az adójóváírás megszüntetése és a reálbérek csökkenése miatt ténylegesen kevesebbet visz haza, mint egy éve. Ezek között az alacsony jövedelmű emberek között vannak pedagógusok, portások, ápolónők, vagyis olyan emberek, akik korábban még valahogy meg tudtak kapaszkodni” – így a szociológus, aki cikkében azt is leírja, a havi húszezer forint alatt élők száma 600 ezer körüli. Megállapítja, hogy „a mélyszegénység és a nyomor nagyobb, mint amit az ország forrásai indokolnának”.

Ez a megállapítás is két évvel ezelőtt történt, ami azt jelenti: még ez a szegénységi mutatószám is növekedést produkálhatott. Csakhogy most már, napjainkban nincsenek tényfeltáró tanulmányok, ha meg szeretnénk tudni valamit a valós helyzetről, azt csak a véleményét még vállalni merő sajtón keresztül tudhatjuk meg. Ezek szerint elértük már azt a szintet, ahonnan nincs lentebb, és eliték úgy döntöttek, mossák kezeiket, ők nem fizetnek senkinek sem a tényfeltáró tanulmányokért, hiszen akkor esetleg magyarázkodni volna szükséges az EU felé. …

„A magyar vagyoni eloszlás miatt „Magyar körte” néven kiadott friss felmérés szerint a csúcson mintegy 200.000 fős elit található (a lakosság 2%-a), körülbelül 1 millió diplomásból és vállalkozóból álló felső középosztály (a lakosság 10%-a) létezik, és több, mint 2 millióan élnek szegénységben. Ugyanakkor a Tárki felmérése szerint 250.000 gyermek nem megfelelően táplált, és közülük 50.000-en rendszeresen éhesek maradnak.” – tudósít a Budapest Beacon, majd így folytatja: „A közmunkaprogram résztvevői 78.100 forintot (255 euró) kerestek havonta 2014 első két hónapjában, ami a Tárki felmérése szerint harmada az átlagos havi teljes munkaidős foglalkoztatottak keresetének. Azokat tekintik szegénynek, akik havi 260 eurónál kevesebbet keresnek, tehát akik közmunkát végeznek, ide sorolhatóak, csakúgy, mint a magyar társadalom közel fele.”

A KSH statisztikai kimutatásait elemzi a Hvg.hu: „A gyerekes családok közül minden harmadikat, a gyerektelenek közül pedig „csak” minden negyediket fenyeget az elszegényedés. Az egyszülős háztartásoknak pedig 61,5%-a tarthat a súlyos deprivációtól. Ebből is látszik, hogy milyen fontos a két szülő megléte – a kormány most a házasságokat fogja támogatni havi 5000 forintos, két évig igénybe vehető adókedvezménnyel, de az élettársi viszony diszkriminálása a KSH adatai tükrében vitatható.

A szociális ellátórendszert érintő megszorítások, leépítések (a családi pótlék munkához kötésének terve, a munkakeresési járadék lassú felszámolásának terve) is érdekes fénytörésbe kerülnek a KSH megállapításának tükrében: „A jövedelmi szegénység csökkentésében kiemelkedő szerepe van a társadalmi juttatásoknak, más néven a társadalmi transzfereknek. Ezen jóléti ellátások nélkül ugyanis minden második ember a jelenlegi szegénységi küszöb alatt élne.” Ha ezt a megállapítást korrigáljuk a nyugdíjjal, vagyis a 65 éven felüliekkel, akkor is riasztó értékeket találunk: a 0-17 éves korúak 50%-a, a 18-65 éves korosztály 40,5%-a élne szegénységben a társadalmi transzferek nélkül. A nyugdíjasok már egyértelműen az államra, azaz az adófizetőkre támaszkodnak – nyugdíj nélkül csak 4,2%-uk látszódna ki a szegénységből.

Ha az egy főre jutó fogyasztást nézzük, ma Magyarországon a gyermektelen, aktív háztartásokban a legmagasabb az érték (1 millió 33 ezer forint évente), őket követik a nyugdíjasok, majd az aktív családok, végül gyermekes háztartások (fejenként 650 ezer forint), végül a nem nyugdíjas inaktív háztartások. Ma tehát a gyermekesek minden adókedvezmény dacára 40%-kal kevesebb pénzből jönnek ki fejenként, ami jelentős különbség.”

Krémer Balázs, szociológus így nyilatkozik a Nol.hu-n:: „Az alsó és felső decilis adatait összevetve az látszik, hogy a legmagasabb jövedelmű háztartási decilisben egy főre vetítve átlagosan évi 303 ezer forinttal magasabb összegben kapnak szociális juttatásokat, mint a legalsó decilisben, vagyis mintegy 2,5-szer több jut fent a szociális jövedelmekből egy főre, mint lent – számolja a szociológus a KSH-adatokból. A szegénység újratermelődésének egyik fékezője lehetne a közoktatás szelektivitásának csökkentése. Az új köznevelési és szakképzési törvény épp az ellenkező irányba tolja az oktatási rendszert. Egy másik, a szegénységet mérséklő eszköz lehetne a szociális szolgáltatások megerősítése, amely a bajba jutott családokat segíthetné krízishelyzetben.”

Sárosi Árpád költő szavaival zárnám az összefoglalást, a Karácsony szellemében:

„ Üres a tarisznyád, bujdosó pajtásom,

Az enyém is, úgy van. Kacagjunk egymáson.

Álljunk meg egy szóra, nagyok küszöbénél. …

A te szavad bátor, hátha kegyet kérnél?

Iveld a derekad, a fejedet szegd meg,

Megtelik a szerdás. – Tenném, de nem enged,

Olyan a gerincem, mintha szikla volna,

Fejem égnek feszül, mint a falunk tornya.

Hát eb ura fakó! Maradok, ki voltam.

Nagyurak küszöbét sohasem tapostam.

Megyek a farkassal, halott erdőn hálok.

Majd elaltat egyszer az útszéli árok.”

Doody