Életének 88. évében, 2016. november 30-án elhunyt Lendvay Kamilló Kossuth- és háromszoros Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester, zeneakadémiai tanár, a XIII. kerület díszpolgára. Az Önkormányzat saját halottjának tekinti.

1928. december 28-án született Budapesten. Jól zongorázó szülei ötéves korától kezdték zenére taníttatni. Az elemit a Sziget (ma Radnóti Miklós) utcai általános iskolában végezte. Érettségi után dixieland-együttesben és bálokon, valamint az Angol Park jazz-zenekarában játszott. 1949-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakára nyert felvételt. 3 éves sorkatonai szolgálata alatt megtanult trombitálni és fúvószenekart alapított. 1957-ben diplomázott.

Pályáját a Szegedi Operaház karmestereként kezdte, majd az Állami Bábszínház zenei vezetője, ezt követően a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének művészeti igazgatója lett. 1970-től öt évig az Operettszínház karmestereként és zenei vezetőjeként tevékenykedett. 1962-től négy és fél évtizedig volt a Magyar Rádió lektora. Szerteágazó muzsikus tevékenység után 1972-ben lett a Zeneakadémia tanára, 1992. évi nyugdíjba vonulásáig tanszékvezetője, majd nyugalmazott zeneelmélet-professzora. Kivette részét a zenei élet szervezéséből és irányításából is: elnöke volt az Artisjusnak és a Magyar Zeneszerzők Egyesületének. 1975 óta lakott az Újlipótvárosban.

A XIII. kerület büszke és kritikus lokálpatriótájaként lett 2010-ben díszpolgárunk.

Szinte minden zenei műfajban kipróbálta magát: írt nagy sikerű operát (A tisztességtudó utcalány, A bűvös szék), kantátát (Kocsiút az éjszakában, Pro Libertate), szimfonikus zenekari művet (Mauthausen, A csend harmóniája), oratóriumot (A mennyei város, Stabat mater), versenyművet, hangszeres szólóművet, kamarazenét és kórusművet. Komponált zenét filmekhez is (Szembesítés, Tótágas, A kis Valentino, Magyar rekviem). Műveit a hazai koncertpódiumokon kívül az egész világon játsszák, a legtöbb művéből hangfelvétel készült. Zenéje őszinte, mely kerülte az öncélú, megalkuvó divatirányzatokat. Bartók volt a példaképe, de jellegzetes, saját zenei hang, formai igényesség és kifejezésbeli gazdagság jellemezte.

Munkásságát számos kitüntetés fémjelzi: 1962-ben, 1964-ben és 1978-ban Erkel Ferenc-díjat kapott, 1981-ben Érdemes művész, 1996-ban Kiváló művész lett. 1998-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. 1989-ben és 2005-ben Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjat, 2011-ben Gramofon-életműdíjat vehetett át.

A magyar zeneművészet jelentős és sokoldalú alakját, számos maradandóan értékes mű alkotóját veszítettük el személyében, kinek életpályája rendkívül gazdag. Temetéséről később intézkednek. Emlékét megőrizzük.