Nehezen olvasok el 285 oldalas könyvet olyan elvont kérdésről, mint a devizahitelekről szóló vita, jogorvoslati próbálkozások (Szabó József: Devizahitel). Kis adagokban azonban, ahogy most József közzé teszi, azonban képes vagyok belenézni és elámulni.

Nekem a referencia kamatok kivétele a 2014-es törvények révén alapvető disznóságnak tűnt (de még alapvetőbbnek az a megfogalmazás számos banki általános szerződési szabályzatban, hogy a banknak „jogában áll követni” a referencia kamatláb emelkedést, de nincsen kötelessége a referencia kamatláb csökkenést követni).

Az összegszerűségről most József levelében olvashattam az 1% kamatlábváltozás kb 1 millió Ft kamatfizetési kötelesség változást (10 millió Ft kölcsönre 20 év alatt).

Jó lenne egy olyan táblázat vagy görbesereg, amely ezt 5 éves autóhitelekre is vetíti az ingatlan jelzálogos hitelek mellett, hogy a felvételi időponttól függően, a 0%-os CHF milyen eredeti kamatmértékhez viszonyítható.

Végül is kétfajta szám következne ebből: az egyéni, egyes hitel ügyfelek vesztesége a 2014-es törvények által (ez egyenként lehet fejbevágó, de igen hasznos adat), valamint összességében országosan mekkora összeget vont el az emberektől a 2014-es törvénycsomag (legalább nagyságrendileg) a referenciakamatok kiiktatásával. Mi az a pénz, amiért az MNB is betársult a kartellba az országgyűléssel együtt a tőlük hatalmi ág el-nem-választott kormánnyal együtt. Hány milliárd Forintot vontak meg a lakosságtól a referencia kamattalanított árfolyam indexálással?

Ez a kamat indexáltalanítás ugyanis a fogyasztó terhére visszamenőleges pénzelvonást jelentett minden devizahiteles számára (a kormány banki kartellba való nyílt betársulása révén – talán ezen való osztozkodást jelenti a bankadó?).

Lehet latolgatni, hogy az árfolyamindexálás hány %-át tette volna ki a kamatindexálás, mert a kettő különbsége adódott volna a lakosságra még akkor is méltánytalanul rakott extra különadóként, harácsként. De hogy az indexálás csak a lakosság terhére valósulhatott meg, méghozzá visszamenőleges törvény által, ez veti fel azon igen erős kétségeket a kormányzat szándékai és szakmai kompetenciája iránt, amit kevesek a 2014-es törvény megismerésekor is hangoztatni kezdetek azonnal – de számok nélkül sajnos és sajnos valami meglepő unióhimnuszokkal vegyesítve, ami meg őket tette hiteltelenné. Mert miért kell az unió emlegetése ehhez a számtani művelethez, hogy

· jogtalanul indexálnak eleve az ügyfelek kárára, ha az pénzügyi-gazdasági tartalom nélkül való.

· De azon túlmenően miért nem adnak legalább némi látszatra, és miért vetik el az ügyfél előnyét szolgáló kamat indexálást, a rablás-batyu ezzel alig csökkent volna.

· Miért kell az unió emlegetése a személyenként elszenvedtetett kamat- és árfolyamindexálások táblázatainak kialakításához (talán 10-20, de mondjuk 50 táblázattal mennyire megerősödött volna a devizás érdekvédelmi érvelés uniós meg egyéb majdanos reflexek élesztgetése és ijedelme helyett)

· Nem beszélve arról, hogy mit segít az unió azon, hogy a kamatindexálás algoritmusa sehol nincsen a nyilvánosság előtt, sőt még az árfolyamindexálás algoritmusa is kétséges, mert olyan bonyolult és követhetetlen. Ennek ellenőrzése helyett egyszerűbb az uniós hivatkozás, akik most afféle fordított keresztes hadjáratban nem a német lovagrend átvonulásával terhelik az országot, hanem az oszmán tömegek átvonulásával, akikre állítólag olyan nagy szüksége van a lovagrend helyett immár Német országnak, amely dominálja az uniót? Tehát miért jobb az unióra hivatkozni a számolások elvégzése és nyilvánossága helyett?

· mit ér az uniós hivatkozás, ha senki sem látja át az uniós jogszabály tengert, ami a nagy tömegével éppen a migráció kezelésében is megmutatkozóan hatástalanná válik? De lehetne a görög pénzügyi válságot is felhozni. Ez kell nekünk? Vagy az állítólag a görög válságot előidőző 2008-as bankfeltőkésítés oktalansága és csalárd módon az államokra terhelése? Ezt a mechanizmust akarjuk bevonni a magyar devizahiteles megoldásba?

· Vagy az IMF által ajánlott befektetőket előtérbe hozni a károsult devizahiteles ügyfelekkel szemben a leszerepelt végrehajtói gárda helyett?

· Uniós hivatkozással elleplezni, hogy a magyar ügyvédi kar meg a bírói kar minden jel szerint kompletten tájékozatlan a hitelpénz rendszer mibenlétét illetően? Mint akik egy kormos gyertya miatt leállt autót nekilátnának rugdosni az út szélén (bizonyára abból kiindulva, hogy egy vagy két lovat lehet ütlegeléssel nógatni, miért ne lehetne 70 lovat rugdosással nógatni)? A tudathasadás szerű hasonlat nem is alaptalan. Olvassuk el szép sorjában a bankok, majd a bankszövetség majd a PSZÁF majd az MNB és különféle más főhatóságok leveleit, nyilatkozatait (ha az autókölcsönökben érintett lóerők számát tekinteném, akkor valóságos milliós ménesek képzete merülhet fel, ahhoz kell is elszánt rugdalózás a hatóságok és az általuk pátyolt bankok részéről. De ha ló nincs jó a szamár alapon folytatom a gondolatot, akkor is vagy egymillió szamarat rugdalnak bőszen bankosék és híveik – ha nem is a motorgyertyák pucolása helyett, de a tisztességes elszámolás, a tisztességes banki szolgáltatási keretek megvalósítása helyett (úgy jogilag, a jogi háttér barkácsolásával, mint bankonként a konkrét ügyfelekkel szemben).

· De természetesen a dolog meg is fordítható. Minek alapján várjuk el, hogy az unió minket egyenrangú tagként számítson be a csapatba? Amikor nem tudunk különbséget tenni a devizaművelet és a devizához indexálás között (sőt még abban is csalunk a csupán árfolyamindexálással a kamatindexálást kifelejtve). Kit tekinthetne az unió egyenrangú tagnak – ha még a banki kartellt sem lehet megkülönböztetni a magyar államtól? És ha az uniós állampolgár hamvábaholt képzetét tekintem, az uniós mit kezdjen egy olyan taggal, ahol tízmillióból legalább kilenc milliót a sárban hagynak, devizahitelnek álcázott ügylettel forgatnak ki mindenéből, ahol minden jel szerint bankadó nevű árendába adták a bankhitel csalási üzletágat?

Volt egy dolgozat az amerikai kreatív könyvelésről, hogy azt a makrokörnyezet, a befektetői elvárások hibái okozták. És akkor beugrott, hogy ugyanez lehet a devizahitelekkel is. Eljátszák itten a modernizálást, és máról holnapra amerikai, nyugat-európai profitokat várnak el a „versenyző” például magyarországi banki részlegektől. Megjegyzem: meggyőződésem szerint ezt nem szabadna a kapitalizmus logikájának tekinteni (ha komolyan vesszük magunkat), hanem egy akkora blődségnek, ami még a nagy Amerikában is kiverte a biztosítékot.

Tehát nagyon fontosak lennének a számok: az árfolyam indexált plusz púpoknak (a vicc szerinti „nincsen púpod, hát nesze” alapon) hanyad részét vitte volna el az akár negatív referencia kamatok figyelembe vétele?

FÁ