|
|
|
Tweet |
|
|
|
A „devizahitelezés” körül kialakult botrányban mindeddig kizárólag a jogi alapon megtörtént, pénzintézetek által elkövetett törvény- és jogsértéseket vizsgálták, a pénzügyi elméleti összefüggéseket (illetve azok meglétének hiányát) nem, pedig azokkal sincs kevesebb probléma. Fáy Árpád erre hívta fel az MNB, az Alkotmánybíróság és Orbán Viktor miniszterelnök figyelmét is. Egyik közigazgatási legfőbb szerv sem méltatta őt és meglátásait válaszra.
A megkereséseit közzétesszük, hátha sikerül felkelteni az „illetékes elvtársak” figyelmét arra a problémára, a hiteltermékek vonatkozásában, amelyeket mindeddig nem vizsgált meg senki, a felügyeleti szervek részéről.
Orbán Viktorhoz: „… 25 éve megszoktam a következőt: Úgymond rendszerváltás következett be, és bevezették a jogállamot (mint cimkét). Ezentúl a hivatalok nem titkos hatalmakat szolgálják, hanem kapcsolatot tartanak az állampolgárokkal. Például. Azt hiszem, például ez a kívánalom nem teljesült eleddig. Akármelyik államelnöknek vagy miniszterelnöknek írtam magam vagy egyesület nevében, közügyben – nem kaptam választ. Illetve egyszer, amikor a történelmi alkotmányra hivatkozást felvető konferenciát szerveztünk 2000 körül, az akkori államelnök titkára nevetségesnek nevezte igyekezetünket. A trend az alábbi levél ügyében sem változott meg. Nem kaptam választ. Sem az alkotmánybíróságtól sem az igazságügyminisztertől, akinek tájékoztatásként megküldtem. Sem valami titkárságuktól, hogy mire is véljék levelemet. Tudom, hogy nehéz politikai helyzetbe került az ország. De az elmúlt 25 évben ugyanígy elhárította magától, hogy rendet tegyen alapvető összefüggések feltárásában, figyelembe vételében. Azt hiszem a közvéleménynek tanulságos és fontos tudni, hogy nem dr Schmitt Pál diplomájával volt gond, hanem például a teljes államapparátus vezetésének pénzügyi ismereteivel (diplomától függetlenül) – pontosabban pénzügyi elméleti összefüggések iránti érdektelenségével. Valószínűleg létezik a világon olyan ország, ahol egy hasonló felvetésre válaszolnak. Akár 30 napon belül is. Nálunk viszont lassan bejön a „papírforma”: nem fogok választ kapni, sem további részletek iránti érdeklődő levelet, sem megnyugtató tájékoztatást, hogy az általam jelzett probléma esetleg szakmai evidencia lenne, amellyel mindenki tisztában van, a Ptk ezen meg azon §-ában érvényesül is stb-stb. Valószínűleg semmi sem érkezik. De ha újságírónak írnék, azt sem érdekelné. Egészen pontosan talán senkit sem érdekel, hogy gazdasági kibontakozásunk elsődleges akadálya saját érdektelenségünk, arra alkalmatlan államigazgatásunk és banki szakembergárdánk és általában a polgári életre negyed század múltán is alkalmatlan lakosságunk. Mert akiket ezen összefüggések nem érdekelnek, azokat nem érdekli saját boldogulásuk sem a modern világban – avagy azok nem hiszik el, hogy lehetne „normálisan” is élni, csak hozzá kellene fogni. Nem hiszünk az értelem hatalmában (irány a faágak világa, fel a fára?). Az elméleti összefüggéseket számon kellene tartani, keresni kell őket, és ha elébünk teszi valaki a vélekedését, akkor egy pillanatra rá kell csodálkozni, esetleg visszakérdezni. Nincs becsülete az elméleti alapok iránti érdeklődésnek. Jól van ez így? Nem kellene politikai és gazdasági mozgástér bővülése most sem? Jövőben sem? Szóval az alábbi levélre nem kaptam választ. üdvözlettel Fáy Árpád”
Megkeresés az Alkotmánybíróság felé:
„Tisztelt Alkotmánybíróság! Olvasom a sajtóhíreket devizahiteles ügyben hozott véleményükről. Ebben a cím a következő: „Nem ütközik alaptörvénybe a devizahiteles banki kölcsönszerződéseket egyoldalúan módosító tisztességtelen kikötések következményeit meghatározó törvény, amely alapján az állam és a pénzintézetek közti ezzel kapcsolatos perek folynak – mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) kedden.”
Szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy bizonyára van olyan jogelv, hogy a vizsgált jelenség, bűntett, szerződés stb. teljességét kell vizsgálni, és nem összefüggéséből kiragadott részletet, de nem is az összefüggéstől eltekintve megítélhető a részletet (tehát nem kiragadva az ismert tágabb összefüggésből, hanem fel sem tárva a tágabb összefüggést – különösen, ha annak, a tágabb összefüggésnek számos jele ismert).
I. A devizahiteles szerződésekkel a legnagyobb baj, hogy tudtommal mindezidáig egy igen lényeges szempontot nem vizsgáltak a perekben. Ez pedig az oklista közgazdasági tartalma. Azt már kiderítették a nyilvánosság számára is, hogy nem volt benne deviza. De ennél sokkal mélyebb dologról van szó. Most előkerült, hogy az egyoldalú szerződésmódosítás tisztességtelen-e. Nagy lépés, de nincsen vége. Az egyoldalú szerződésmódosítási okok listáját (az oklistát magát) is meg kellene vizsgálni. Mégpedig a tartalmát illetően.
Miféle okok vannak itt túlnyomó többségben? Kiderülne, hogy ezek elvileg nem bank oldali, hanem éppen ügyfél oldali okok. Méghozzá az ügyfél oldali vismajor okok listái. Az ügyfélnek elháríthatatlan, váratlan, az ügyfelet ellehetetlenítő stb. vismajor okok. Tehát nem az a kérdés, hogy az árfolyam emelkedés váratlan volt-e az ügyfél részére (meg a CHF és € kamat csökkenést figyelmen kívül hagyó törlesztés növekedés), nem is a banki egyoldalú szerződés változtatás kiszámítható mértéke, hanem eleve olyan volt a bankok által összehangoltan előkészített konstrukció (annak a bizonyos devizahiteles banki kartellnek a konstrukciója), hogy abban számos az ügyfél számára fontos esetleges vismajor okot (infláció emelkedése, munkanélküliség emelkedése, zálogjavak árának csökkenése stb.) az ügyfél oldal helyett banki oldali oklistába foglaltak bele. Mint egy nagy vadászaton, csak itt nem az erdei vadakat, hanem az ügyfeleket terelték az ügyfelek oklistájának banki oldalra átállításával.
A vismajor jogintézmény a polgári vagy piaci társadalom jogrendszerének egyik fontos része. A vismajor jogintézményhez társítható nem közvetlenül, de az összefüggések révén feltétlenül a biztosítások sokféle változatával. Felelősségbiztosítások, egyéb kárbiztosítások, betegségbiztosítások stb. A devizahitelekhez például azért nem volt árfolyambiztosítás, mert 2005 táján azt kivonták belőle. Az OTP-nek 2005-ben egy gyors elbírálású szabad felhasználású devizás-jelzáloghitele még árfolyambiztosítással volt meghirdetve. Majd mire aláírásra került a sor, már vissza vonták az ajánlatból az árfolyambiztosítást. Tehát a stratégia jellege a bankok részéről egyértelmű volt.
Gondolom nem az a legfontosabb, hogy az OTP meghatározó hitelpolitikai vezetői mennyire voltak 2005-ben tisztában az árfolyam-biztosítási ajánlat visszavonása jelentőségének. A lényeg az, hogy a polgári, piaci jogrendszerben a vismajor egy alapintézmény, a különféle biztosítások is (gondoljunk a buszjegyhez 50 évvel ezelőtt is hozzákapcsolt biztosításokra). És itt egyrészt a biztosításokat másrészt a vismajor listát egyaránt kikapcsolták. Ilyen körülmények közt a polgári, piaci társadalom nem működőképes. Mintha a vízcsapok szivattyúit visszafordították volna és a lakásokból elszívták volna a vizet.
Erre fölmerül a kérdés az átlagemberben is, hogy hová jutnánk, ha a banki hitel felvevő ügyfél vismajorra tudna hivatkozni. Először is lényegében, működési logikája szerint minden váratlan eseményre vonatkozó biztosítás lényegében vismajor biztosítás, mégha nem is szoktuk nevén nevezni. A kamatnak tartalmaznia kellene az efféle biztosítási költségeket – gondolom én. Vagy külön kellene felszámolni, de nem megszüntetni például az árfolyambiztosítást az oklista banki oldalra áttevésével együtt.
Összefoglalóan: ha nem teszi vizsgálat tárgyává az alkotmánybíróság, hogy a banki kartell devizhaitel konstrukciójának vannak szerkezeti, az eddig vizsgáltakon túlmutató sajátságai, méghozzá a jogrendünk alapvető intézményeit kiiktató sajátságai, akkor nem töltheti be funkcióját az alkotmánybíróság sem. Másként fogalmazva az alkotmányosság illetve az alaptörvényre hivatkozva a törvényesség őreként az alkotmányosságbíróságnak mi a véleménye arról, hogy pénzügyi szerződéses kellékekbe, általában a szerződések mellékletének mellékletébe csomagolva a hitelezés, a jelzáloghitelezés, a vismajor és a biztosítás intézményeit forgatja ki, teszi összehangolt visszaélés eszközévé?
II. A jelenségnek van egyéb következménye is. Felhívhatja a figyelmet arra, hogy néhány alapvető pénzelméleti dolgot tisztázni kellene. Például a hitelpénznek nevezett pénzhasználati módot be kellene azonosítani, mivel is jár az? A jelenség nagyjából hasonló a devizahitelezés oklistájához. A probléma itt is az absztrakció nem megfelelő mélységéből adódik.
A hitelpénz mibenléte tulajdonképpen könyvelési előírásokból, módszerekből kikövetkeztethető. De egy átlagos vagy annál jobb könyvelő is visszahőköl, ha arról esik szó, hogy a pénzhasználattal, például hitelezéssel kapcsolatos könyvelési előírások oly mértékig felületesek, hogy a gazdaság egészének eredményességét fogják vissza. Mert megszokott képzetekről van szó. Például hogy a hitelt a betétekből folyósítják. Csakhogy nem hiánytalanul. Éppen az a hitelmennyiség a legfontosabb egy gazdaság számára, amit nem átirányított, közvetített betétekből folyósítanak. Az aranyfedezetű és a hitelpénz rendszer között a lényegi különbség például éppen abban érhető tetten, hogy az aranypénz fedezetű pénzrendszerben legalábbis minden ügyletet a betétekhez viszonyítanak (a hitelezett pénzről el lehet mondani, hogy mögötte valaki másnak a betét tulajdona van) – ezzel szemben a hitelpénz rendszerében ez legfeljebb fegyelmező, kényelmes, a tájékozatlan közönség előtt használható hivatkozás. Van a hitelpénz rendszerben is betét azzal a funkcióval, hogy a tartalékolt pénzeket ellenőrizni, csatornázni lehessen, de nem ez a rendszer titka.
A hitelpénzrendszerben a hitel legfőbb biztosítéka nem a hitel felvevő zálogosított jószága, amelyből a betétest, az elveszett pénz tulajdonképpeni tulajdonosát adott esetben ki lehet elégíteni, hanem a hitel felvevőjének igyekezete. Hihetetlenül hangzik első pillanatban, de tessék utána nézni. Most nem az a kérdés, hogy melyik jobb és melyik rosszabb a két pénzrendszer közül, nem is az a kérdés, hogy a két pénzrendszer szabályozási eszközei mennyiben térnek el egymástól, hanem az, hogy a tartalomtól elszakadt jogi megítélés pénzügyi visszaélésre ad lehetőséget. Ha lehet nagyobbra, mint a vismajort és biztosítást hatástalanító oklista.
A hiteleket ma legnagyobb részt (és elsősorban tekintsük a devizahiteleket) úgy állították szembe a hitelek mértékénél nagyobb értékű zálogjavakkal, hogy a legfontosabb zálogot, fedezetet, a hitel felvevő célját, cselekvési programját, az általa menetközben létrehozott értéket nem is veszik tekintetbe. Ez viszont nem banki döntéstől kellene függjön, mert a bank például konkrétan a devizahitelekben megnyilvánuló eljárásával (amiben a mai jogszabályok is „egyetértenek a bankokkal”) tömegméretekben, országos szinten olyan féket tesz a gazdasági cselekvés nyakába (téves és az ország egésze által kikerülhetetlen visszacsatolásként), amit az nem viselhet el.
Az aranyfedezetű és a hitelpénz közti különbség elhanyagolása a társadalom gazdasági kibontakozását mint béklyó fogja vissza, terheli meg – értelmetlenül.
Az általunk használt szavakkal átlagembernek illetve a mai közvélemény előtt (bele értve az átlagos jogi, közgazdasági, államigazgatási, banki ügyféli sőt átlagos banki munkatársi kört is) elég nehezen kezelhető problémáról van szó. De nemhogy igazságszolgáltatásról, de a Ptk-ban és egyebütt definiált jogszolgáltatásról (mármint következetes jogszolgáltatásról) sem lehet szó az alapfogalmak, alapvető összefüggések egyértelmű beazonosítása nélkül.
Tehát pénzteremtés, pénztulajdonlás és sok egyéb kifejezés helyett talán a pénzhasználati jog lenne az az alapvető kifejezés, amiből ki lehetne indulni. Filozófiailag ez a szerződéskötési szabadsághoz, azon túl a szabad önrendelkezéshez köthető probléma. A pénzkezelési jog tehát tartalmaz egyfajta „önhitelhez” való jogot.
Az önhitel és hitelpénz szakmai rejtélyeinek kibogozása nélkül is érzékeltethető, hogy a jelzálognak a mai formájában a hitelbiztosítékok egy kisebb %-át kellene kitennie. Mert hol marad az a bizonyos pénzkezelési alapjogból származó hányad (aminek elvonásában az egyik eszköz éppen a mostani banki oldali oklista!)?
Szokatlan a gondolat, de gondoljunk arra, hogy éppen az ellenkezőjét tapasztaljuk – nem a pénzhasználati jogok érvényesülését. Trükkös megoldásokkal (árfolyam biztosítás elvonása, kedvezően csökkenő referencia kamat figyelmen kívül hagyása, az ügyfél oldali vismajor tételek átfordítása banki oldali oklistába) jogi garanciák nélkül működő végrehajtók lépnek fel a zálogjavak elkobzóiként. Ezáltal a banki intézmény szolgáltató funkciója vész el, és helyette az ügyfelével szemben ellenérdekelt …. (valamivé, amire nehéz a logikailag pontos kifejezést megtalálni) válik.
Kiforgatott jogi alapintézmény, elvont közgazdasági alapvető biztosítások mellett. Miért? Mert immár a száz éve a világ fejlődését lehetővé tevő hitelpénz működési logikáját nemhogy a laikus közvélemény, de az úgymond szakmai elitek sem ismerik (hacsak nem a banki műveletek elvi irányítóira gondolunk, akiknek trükkjeire próbálom felhívni az alkotmánybíróság figyelmét).
Lehet jó döntést hozni a logikai összefüggések figyelembevétele nélkül? Ráadásul az egész társadalomra különösen veszélyes következmények esetén?
Levelemnek ezzel a második, pénzelméleti kérdéseket felvető részével azt kívánom nyomatékosítani, hogy mennyire fontos legalább a mai jog szerint is átlátható oklista-vismajor-biztosítás összefüggést megvizsgálni, és annak eredményeit felhasználni a devizahitelhez kötődő alkotmánybírósági értékelésekben.
Amint a (1) 488 3100 telefonszámon velem ma közölték, észrevételem fogalmazásakor ne a formai előírásokra koncentráljak, hanem küldjem el a lényegi észrevételt, kifogást, és ha az kiváltja az alkotmánybíróság érdeklődését, akkor lehet előírt megfelelő formában tenni.
válaszukat várva
Fáy Árpád”
|
|
|
|