Az ellenzék úgy viselkedik, mintha nem a parlamentben, hanem az óvodában volna, kiadták a jelszót: Nem leszek a barátod! Keress másik homokozót! … Az időközi választásokon elért eredménnyel megdönthetnék a kétharmadot, esélyt adva az országnak, az embereknek arra, hogy jövőjük lehessen. Ők viszont nem hajlandóak összefogni, bár tiszta sor: magában egyik sem kell az embereknek.

Igaz, együtt sem. Leírták már magukat a választások előtt. Tényleg, és valóban olyanok, mint az óvodások: keresik, a másikban hol a hiba, mivel árthatnának még jobban egymásnak. Eközben a surranópályán felülkerekedtek azok, akik a nép nyakán élősködve húzzák le az utolsó bőrt is az emberekről, miközben a világ felé azt kiabálják: jobban élünk, jobban teljesítünk, köszönjük!

Mert legalább megköszönik azt, hogy ilyen birka a nép, és ekkora degeneráció uralkodik az ellenzék köreiben. Bárhol, bárkivel beszélgetek, mindenkitől azt hallom: ezekre? Minek? Melyikre szavazzak akkor, amikor mindegyik egyforma?

Ez az ellenzék túl kevés, ez a kormány túl sok. Arról már ódákat zengtem, és még fogok is, mit tett ez a kormány a nép ellen, a nép kárára. Arról viszont még nem ejtettem szót, hogy bizony, mindezt azért tehette meg, mert az ellenzék bő nyállal asszisztált hozzá. Hiszen nem vétóztak meg semmilyen agyament blődséget, amit a kormány a parlamenti etetőben felszolgált nekik. Nem álltak fel kardosan és harcosan, nincs más perspektívájuk, amit megmutathatnának az emberek, azt mondva: van kiút. …

Az ellenzék nem fog össze az időközi választásokon, és meg is indokolja: azért nem, mert … Mert te nem azt mondod, amit én, neked nem az a barátod, aki nekem. Ez öreg hiba, hiszen az ellenzék azért ellenzék, hogy ki merje mondani: egy a célunk, szüntessük meg ezt a népnyúzó politikát, ezt a nyilvánvaló csalás- és sikkasztássorozatot, amit a kormány művel. És ha ezt megszüntették – közös erővel – csak ezt követően induljon már a marakodás a koncért, ne ezek előtt.

Így ugyanis ott maradnak, ahová valók: a kormány mögött, csendben bólogatva, a nép nyakán ők is, a nép pénzéből és a nép megbízásából. Miközben tátott szájukból csorog a nyál, a választások utáni önsajnálatban tocsogásukra készülve. Előre. Mert mindegyik azt hiszi magáról: majd ő, majd ő megváltja a világot. ...

Gyerekek, ez így nem fog menni.

Volt szerencsém (bár ezt lehet, zárójelbe kellene tennem, mert nem lehet igazából szerencsének nevezni) belekóstolni, és megismerni az ellenzéki politikát és az ellenzéki politikai trendeket közelről. Kijelenthetem: a kormány azért teheti meg azt, amit megtehet, mert az ellenzék is ugyanazt teszi. Aki ugyanis nem hajlandó hazudni, nem hajlandó a megfelelő széliránnyal együtt, annak megfelelően beszélni, és aki nem tartja a zsebét annak okán, hogy azt minél hamarabb tömjék teli, az kihullik közülük. Mert ő a férgese.

Vagy megszoksz, vagy megszöksz – több lehetőség nincs.

A magyar honatyák száját ugyanis Széchenyi István felszólalásai óta nem hagyta el igaz szó.

Teljesen függetlenül attól, hogy kormánypártról, vagy ellenzékről beszélünk.

Gyenge próbálkozásai vannak ugyan az ellenzéknek, de sosem a lényegről beszélnek, illetve, nem beszélnek eléggé hatékonyan a lényegről. Az egyik politikus ugyanis itt ad engedményt a másiknak, a másik pedig ott az egyiknek, az egyéb előnyökért, a parlamenti életen kívüli létben. Hiszen hiába van törvényben az, hogy pozíciókat nem lehet halmozni, hogy aki honatyává válik, egyéb pozícióit köteles megszüntetni, ez képtelen Magyarországon megvalósulni. Papíron természetesen lemond, de ugyanazt a pozíciót megkapja a családtagja – névleg és csendben, miközben az irányítás bizony ott marad, abban a kézben, amelyik csak kivesz a nép szájából. Ezt kell tennie, mert az egyéb pozíciói ezt kívánják tőle. Ahhoz pedig, hogy a névben más által vezérelt vállalatát ne érje a kormány részéről retorzió, hát bólogatni kell a kormány feneke felé, erősen és sűrűn. ..

Ez az oka annak, hogy borzasztó gyenge és – tulajdonképpen semmire sem való ellenzékkel büszkélkedhetünk. Akik nem képesek összefogni a nép érdekében az időközi választásokon. Ezzel nyíltan is hirdetve azt: nem hiszünk a sikerben, nem hiszünk abban, hogy nekünk sikerülhet, hogy történelmet írhatunk, és befejezhetjük, egyetlen aláírással ezt a népnyúzást, ami nálunk folyik. Azt is nyíltan hirdetik ezzel: mennyire függnek a kormánytól. Attól a kormánytól, ami az egyéb vállalkozásaiknak, vállalásaiknak enni ad. Nem akarják kihúzni a gyufát.

Tegnap egy újságíró szó szerint azt kérdezte az egyik ellenzéki jelölttől: Akkor sem hajlandóak összefogni, ha ezzel megdönthetnék a kétharmadot? … A válasz: Nem, semmi körülmények között. Velük nem. …

Az ember gyomra forog.

Egyre inkább erősödik a szavazóképes állampolgárok között az igény egy új ellenzéki erőre, olyan emberekre, akiket még nem fertőzött meg a hatalomvágy. Akiknek nincs vesztenivalója. Egy olyan pártra, akik az emberek, a nép szövetségesei, és akik igenis ki merik mondani, amit ki kell mondani.

Amit már rég ki kellett volna mondani.

Én ott voltam. Ott voltam, amikor az ország szíve egy emberként dobbant, és bízta, remélte a szebb, jobb, emberibb, és élhetőbb világot Magyarországon. Akkor megdöntöttünk egy rendszert. Egy olyan rendszert, amelyik – bár a kormányrendelésre átírt történelemkönyvek azt mondják, nagyon rossz volt, mára kiderült: jobban éltünk akkor, mint ahogyan ma élünk.

Ha az átkos volt, akkor ez micsoda?

Minek nevezhetünk egy olyan országot, ahol megélni nem lehet, túlélni is alig, ahol a kormány pszichopataként hatalmon urizál, az ellenzék pedig szociopataként bólogat hozzá? Teszik mindezt a nép kárára, miközben azt állítják: a nép érdekében. …

Az időközi választásokról nem is kell több szót ejteni. Amíg minden honatya kizárólag a saját pecsenyéje sütögetésén munkálkodik, sem összefogásra, sem kétharmad megdöntésére nem készülhetünk.

Az ellenzék elfelejti, mit jelent valójában ellenzékben lenni. Elárulom: nem azt jelenti, hogy minden agyamentséghez asszisztálni kell, elhallgatva az igazságot, olyan mélyen a másik fenekébe bújva, mint ahogyan azt most teszik.

Történelmet írhatnának, ehelyett haragszom-rádot játszanak, mint az óvodában. …

… Őket is mi választottuk. Nem is érdemlünk mást. …

Doody

Fotó: Velvet