Szerkesztőségünk interjúalanya egy 46 éves hölgy, akit az élet nem kímélt. Hat éve agyvérzés folytán részlegesen lebénult, jobb keze teljesen használhatatlan, mozgása erősen korlátozott lett. Vendéglátós volt, vagyis munkáját elvesztette, leszázalékolták 5 éve nyugdíjából él.

Andrea, szerény, halk szavú, mozgása nehézkes, csont sovány kedves jelenség. Mindig mosolyog és. nyitott a világra, az emberekre, végtelenül alkalmazkodó. Elfogadta, ami történt vele.

Két nagykorú lánya van, három unokája. Nem akar terhükre lenni, igyekszik egyedül megoldani a számára nem könnyű, sőt néha igen nehéz helyzeteket.

Hogy lehet elviselni egészségének ilyen nagymértékű megromlását?

Most gyakoroljak kegyet az államnak és akasszam fel magam? Nehezen, de muszáj volt elfogadnom, hogy soha nem leszek az, aki voltam.. Először nem akartam élni, háromszor is begyógyszereztem magamat, de nem sikerült meghalnom.  Aztán megerősödtem lelkileg és úgy döntöttem élni akarok. Mit is tehetnék? Elfogadtam, próbálok együtt élni a bajaimmal, megbékéltem. A családban sok a stroke, én is örököltem a hajlamot és örülhetek, hogy még nem vitt el, csak megmutatta, hogy engem sem kímél, bár megúsztam a legrosszabbat.

Mit csinált az elmúlt hat évben?

Először meg kellett gyógyulnom fizikailag és lelkileg is, ez több évbe tellett. A kórházban egy kedves szociális nővér ajánlotta a Rózsák Völgye Szociális Otthont, amelyet egy Kft. működtet. Ide jelentkeztem három hónappal ezelőtt és fel is vettek.(Az ERECT Szociális Szolgáltató Nonprofit Kft  az Izsákban található Aranyfürt Idősek Otthona mellett,  Bercel községben, a Cserhát hegység egyik völgyében, Nógrád megyében üzemelteti a Rózsák Völgye Szociális Otthont. szerk.)

Mi a feltétele a bekerülésnek?

Le kell adni a nyugdíjat és azért itt lehetek. Teljes ellátást kapok, ápolónők adják a gyógyszereimet, ha orvosi problémám van kihívják az orvost.

Hogyan élt itt?

Egy két ágyas szobában lettem elhelyezve, minden ruhámba be kellett írni a nevemet, mert sok a lopás, a szobaajtót nem lehet bezárni, bárki bejöhet. Minden héten kaptam zsebpénzt, átlagosan körülbelül 1500 forintot, abból kellett fedeznem, amire az ellátáson kívül szükségem volt.

Milyen volt az ellátás?

Elég ócska. Napi háromszori étkezés, reggelire többnyire vajas kenyér paprikával egy bögre tea, ebédre a leves pocsék volt, de a második fogás az jó volt, vacsorára legtöbbször kenyér és lapkasajt. Első hónapban még volt szörp inni, de utána már soha, csak víz.

Teát sem kaptak, csak reggel egy bögrével?

Nem semmi egyebet, így aztán a zsebpénzből vettem kólát, mert azon élek és cigit. Hozatni lehetett, amiket kértünk, ilyenkor alá kellett írni egy papírt, de nekik nem kellett semmit aláírni, hogy meg is kaptam és nekem sem, amikor átvettem, így aztán nem egyszer előfordult, hogy kétszer is kifizettették velem, amit kértem.

Mikor kórházba kellett mennem, az összes ruhám, amit onnan hazahoztam eltűnt, állítólag elvitték az otthonban a mosodába, de ezek már megjárták a mosodát így érthetetlen, hogy miért vitték el és miért nem kaptam vissza azokat.

Miért döntött úgy, hogy eljön a szociális otthonból?

Elegem lett, hogy semmi nem igaz abból, amit ígértek. Az ellátás minősége, a lopások, a holmimmal, pénzemmel való visszaélések ellen semmit nem tudtam tenni. Az én szavam az övékkel szemben esélytelen volt. megalázó volt így élni, kiszolgáltatva, tehetetlenül.

Elkezdtem keresgélni és amikor végre találtam az interneten egy gödöllői lehetőséget, akkor július 4-én bejelentettem az intézmény vezetőjének, Szondi Zsuzsának hogy elmegyek.

Mit szólt?

Nagyon nem tetszett neki, úgy csinált, mint aki aggódik érte, de nagyon nem volt őszinte, éreztem, láttam rajta. Mikor teljesen leleveleztem, hogy mikor és hova megyek, akkor múlt hét pénteken bejelentettem neki, hogy kedden elmegyek, kiköltözöm az otthonból végleg.  Akkor azt mondta, hogy áldását adja rá, de nagyon meg fogom bánni.

Tulajdonképpen mi volt a legrosszabb, amiért elment a Rózsák Völgye Szociális OtthonbóL?

Az ápolónők általában kedvesek voltak, nem panaszkodok, de itt rengeteg értelmi fogyatékos van és a szabályok inkább hozzájuk igazodnak. Nem való ez olyan mozgáskorlátozottnak, aki épelméjű. Most már nyugodt vagyok, mert jó helyet találtam, de szörnyen megalázónak éreztem, ahogyan a távozásomat intézték.

Mi történt?

Mikor felvettek ide, akkor leltárt kellett készíteni minden holmimról. Amikor távoztam, akkor azt mondta a nővér, ha nem írom alá, hogy mindent hiánytalanul átvettem, akkor nem engednek el, kihívják a rendőrséget is. Hát aláírtam, nem tehettem mást, pedig rengeteg holmim hiányzott.  Aztán nem adták oda az aznapi gyógyszereimet, és elég nehéz volt beszereznem, mert gyógyszer nélkül lenni az én állapotomban, igen veszélyes.  Ez is nyomasztó volt és nagyon idegessé tett.  A bankkártyámat is alig akarták odaadni, nem tudom mit csináltak, mert az augusztusi nyugdíjamat ma kellett volna megkapnom, de nem kaptam meg. Tartok tőle, hogy ezzel  is probléma lesz mert nem intézkedtek megfelelően arról, hogy ne a szociális otthonba folyósítsák. Ez a bizonytalanság, hogy ki tudom-e az új helyen fizetni a szállásdíjat, borzasztó érzés. Tartok attól is, hogy  majd a felesleges tovább és visszautalások költségeit is velem fizettetik meg. Pedig ezt csak ők tudják intézni…. Az utolsó reggel volt a legszörnyűbb, megalázottnak, tehetetlennek éreztem magamat.

Miért?

A vezető (Szondi Zsuzsa) azt mondta, hogy csak akkor mehetek el, ha kifizetek még valami térítést, elhoztam a nyugtát: 9070.-Ft-ot kellett fizetnem úgy, hogy még a kórházi ápolások miatti pluszbefizetésemet is ebbe az összegbe számolták bele, így közel 15 ezer forintot fizettettek meg velem. a távozásom reggelén. Semmi rendes hiteles elszámolás nem volt. Nem csak egy forint nélkül hagytak, de még gyógyszert sem adtak, pedig tisztában vannak vele, hogy ezzel milyen veszélynek tesznek ki.

Hogy tudta ezt a helyzetet átvészelni?

Vannak jóérzésű emberek, akik segítettek. Augusztus 4-én mikor eljöttem, egy kő esett le a szívemről, éreztem, tudtam, hogy ennél csak jobb lehet.

Andrea története elkeserítő. A kiszolgáltatottsága szívszorító és nem feldolgozható. Nem csak neki, másoknak sem. Vajon hányan lehetnek hasonló helyzetben? Egy nonprofit szervezet hogyan lehet ilyen lelketlen és ennyire pénzéhes? A kiegyensúlyozott tájékoztatást fontosnak tartva, megkerestük az intézmény vezetőjét, Szondi Zsuzsát is, aki jogszabályokra hivatkozott és választ ígért, de egyelőre ez elmaradt. Természetesen teret adunk az intézménynek is, amennyiben válaszolnak, azonnal közzétesszük észrevételüket. Addig pedig csak reménykedünk abban, hogy Andrea mielőbb megkapja a nyugdíját, hogy élni, létezni tudjon és megállhasson a saját lábán. Méltósággal.