Az bizony. Mert politikusaink, keresztényi könyörületességből életformává tették.

A köztévé Ma Reggel c. műsorában a fent idézett mondat Harrach Péter (KDNP) szájából hangzott el, 2014. 12. 03.-án. A gyermekéhezés témáját Fábián László műsorvezető oly módon vezette föl, hogy azt közölte riportalanyával: a gyermekek azért nem esznek reggel, mert nem éhesek. A keresztény politikus e kijelentést megfejelte azzal, hogy hozzátette: bizony ám. … Hiszen, ha a szülő sem reggelizik, ezt a példát látva, a gyermek sem fog, így életformává válik az, hogy reggelente az egész család éhesen indul el otthonról.

Miért is válhat az éhezés életformává a mai Magyarországon?

Talán, mert a legtöbb szülő vagy nem dolgozik, vagy, ha igen, közmunkásként. Talán, mert a minimálbér nem érheti el a létminimum szintjét. Talán, mert a rezsiköltségekre sem elég a dolgozó családtag havi munkabére. Talán, mert az önkormányzatok nem képesek biztosítani a szociális étkezést, és a szociális segélyezést a közigazgatási területén élő, rászoruló családok számára akkor, amikor ugyanezt az állam nem hajlandó biztosítani.

Talán, mert az élelmiszerek ára lassan az egekbe szökik. Talán, mert a gyümölcs és a hús már csak vasárnap, vagy ünnepnapokon kerül a legtöbb család asztalára. Talán, mert a vaj többe kerül, mint a kenyér. Talán, mert sok családban az anya csak olajjal meghintett, ételízesítős kenyeret tud a gyermeke elé tenni az asztalra. Másnap ugyanezt adja neki, csak sóval ízesítve, hogy a változatosságot, ahogyan tudja, biztosíthassa. Talán, mert egy kiló felvágott, vagy kolbász ára az ezres kategóriából a két-, sőt: három-négyezres (azaz a megfizethetetlen) kategóriába kúszott, észrevétlenül.

Talán, mert a kisebb testvér után járó GYES ellátás a kistestvér havi pelenkaköltségének fedezésére sem elég, nem még arra, hogy a nagyobb testvérnek enni tudjon adni az anya, főként akkor, ha egyedülnevelő státuszban él. Talán azért, mert a családi pótlék összege immáron közel tíz éve nem emelkedett, miközben nem kis mértékben inflálódott a fizetőeszközünk értéke. Talán, mert a beteg gyermekektől mindenféle külön, kiemelt juttatást elvett az állam. Talán, mert a gyermekgyógyszerekről is elvették az állami támogatást, ugyanakkor, amikor a gyógyászati segédeszközökről is, és ugyanakkor, amikor megszüntették a közgyógyellátás lehetőségét is. Ha a gyermek beteg, nem marad más lehetősége a szülőnek, mint eldönteni azt: enni ad a gyermekének, vagy meggyógyíttatja… Hiszen választásra kényszerítik. Adott keretből gazdálkodik, lévén félretenni nem tud.

Talán, mert kizárólag az elit gyermekeknek van joga éhesnek lenni. Ha ők éhesek, azzal foglalkoznak keresztény kormánytagjaink, mert róluk van szó. Akkor van hús a menzán. A szegény gyermekek éhezésével egy évben mindössze egy alkalommal, akkor is pár napig foglalkoznak csupán. Karácsony előtt, gyűjtéseket indít a keresztény egyház, és mint tudjuk, az adományok nem minden esetben jutnak el a valóban rászoruló gyermekekhez. Egyházmegyékhez írt, adománykérő levelek hevernek valahol, megválaszolatlanul, családok százait hagyva ezzel ellátás nélkül. Az viszont jól látható, hogy az egyházmegyék egyre gazdagabbak lesznek, hiszen, mióta keresztények kormányoznak, klasszisokkal több állami támogatás jut az egyházaknak, mint az önkormányzatoknak. …

Jól látható ez az iskola fenntartás kérdésénél. Addig, míg az iskolák önkormányzati fenntartással működtek, a gyermekeknek nem volt megfelelő a menza, nem volt fűtés, vagy tornaterem helyett a folyosón tornáztak, hiszen az állam nem folyósította a fenntartáshoz elengedhetetlen költségeket. Mióta átvette az egyház ezeket az iskolákat, az állam folyósítja számukra a fenntartási költségeket, Néhol javulnak is a körülmények, ám, ha belépsz az iskolába, arra gondolsz, egy ravatalozóban jársz. … Szürke és fehér falak, fekete és szürke keresztek és szentképek, netán szobrok mindenhol.  A gyermekek pszichés fejlődéséhez elengedhetetlen az ingergazdag környezet, az egyházi iskolákban a színekre, a rajzfigurákra, a falak díszítésére esélyük sincs. A szülő is borzongva jár a szürke és fehér falak között, és hallgatja az iskolarádióból ömlő kamaramuzsikát … Csodálkozunk-e azon, ha a gyermek nem jár be ilyen helyekre, vagy elkezd romlani a tanulmányi átlaga? Pedig a Biblia tíz parancsolata közül az egyik nyíltan felszólít arra, hogy: Bálványokat ne imádj! A diákokkal mégis ezeket imádtatják, közpénzből. Úgy is mondhatnám, az egyház a saját tanításával szemben tanítja a gyermekeket. ….

A gyermekek szabad vallásgyakorlására vonatkozó, nemzetközi törvényi tézist már meg sem említem, hiszen a keresztényi kormányzás nem vesz tudomást más vallásról a keresztényen kívül. Keresztes háború zajlik gyermekeink életében, és ez ellen tenni semmit sem tudunk.

Az ellen viszont igenis tudunk tenni, hogy álszent kormánytagok magukhoz térjenek a könyörtelenül demagóg viselkedésükből. A keresztény hit hirdeti a könyörületességet, és hirdeti az önmegtartóztató életformát, a szeretet és az odaadás, önfeláldozás igéjét. Azt pedig tiltja, hogy az adományként szerzett javakat ebül és orvul a saját és szimpatizánsaik gyarapodására használják fel.

Régen megkövezték azt, aki nem értett egyet az egyház véleményével, és tanításával. Itt vagyok hát, kövezzetek, könyörületes keresztények!

Azt azonban akkor is elmondom még: Teréz Anya forog a sírjában, és szenved a fájdalomtól, ha Magyarországra, és az ország éhező gyermekeire gondol.

… Jövőre még több gyermek éleformájává válik majd az éhezés, mert az élelmiszerek áfáját 27-ről 33%-ra emelik januártól. Felemelik, bizony. Mert Magyarország az EU-n belül, természetesen jobban teljesít.  Mindenkinél. Hiszen nekünk mindenben a legjobbnak kell lennünk. Még az élelmiszerek áfája esetén is. Nem elég, hogy eddig is nálunk volt a legmagasabb, ezt még meg is fejelik, hogy senki se csinálhassa utánunk!

Igaz, azokban az országokban, ahol jóval kevesebb az élelmiszerek áfája, jóval kevesebb az éhes gyermek is. …

Nem tudom, talán a Vatikán felé a civil gyermekvédelmi szférának jeleznie kellene, hogy nálunk milyen, a keresztények általi, politikai üldöztetése folyik a szegény és éhező gyermekeknek!

Doody

Fotó: Monitor Magazin