Jekatyerinburgban megnyitották az úgy nevezett Jelcin-központot. Jelcin kormányzásának az időszakát a nép találóan a „rossz 1990-es éveknek” keresztelte. Ilyen formulákat még az elnök és kormánytagok szájából is hallottunk. Ezzel kapcsolatban Oroszország polgárai aligha várhatták, hogy az ország vezetése részt vesz a központ megnyitásában, de az mégis lehetségesnek tartotta, hogy elutazzon a rendezvényre.

1999-ben az Állami Dumában kezdeményezték az eljárást Jelcin megfosztására az elnöki poszttól. Súlyos bűncselekményekkel vádolták, öt konkrét pontban, amelyekhez bizonyítékokat csatoltak. E kérdésben meggyőzően felszólalt a Duma-frakciónk tagja, Iljukhin V. I. A vádak nem politikai, hanem köztörvényes jellegűek voltak. Ezzel szemben, éppenséggel politikai okok akadályozták meg a kérdés érdemi vizsgálatát. Betekintve a konkrét tényekbe, bármely becsületes ember elismeri, hogy éppen ezekben rejlenek azoknak a problémáknak a gyökerei, amelyek ma Oroszországot befonják.

Az első vád: A Szovjetuniót szétromboló Belovezsszk-i egyezmény megkötésében foglalt állami árulás. Ezt a tényt Putyin V. V. is geopolitikai katasztrófaként jellemezte. A belovezsszki összejátszás nemzetközi konfliktusok sokaságának az okává vált: a Dnyeszter-mentétől és Csecsnjától a Donyec-medencéig és a Krímig. Személyi hatalmi rezsimje létrehozásának kedvéért szétrombolva a SZU-t, Jelcin a SZU népeinek akaratán taposott. Az 1991. március 17.-i népszavazáson ők egyértelműen az egységes állam megőrzése mellett nyilatkoztak.

A második vád: alkotmányellenes államcsíny 1993 szeptember-októberében és a népi akciók kegyetlen fegyveres leverése. Eme események során megsemmisítették a hatalom törvényhozó szervét, a Legfelső Tanácsot, és annak felhatalmazásait Jelcin kisajátította. Bírósági és nyomozati eljárás nélkül öltek meg sok hazafit, aki az alkotmányos rend védelmére kelt. Az Oroszország fővárosában tüzelő tankokat az egész világ látta az amerikai CNN egyenes adásában, mint a szovjet néphatalom feletti győzelem tanúságát.

A harmadik vád: háború kirobbantása a Csecsen Köztársaságban. Ennek eredményeként Oroszország polgárainak tízezrei haltak meg; mind katonák és a jogvédelmi szervek munkatársai, mind békés lakosok. Jelcin és klikkje maguk kacérkodtak a szeparatistákkal, elősegítették, hogy azok megszerezzék a hatalmat a köztársaságban, lehetővé tették számukra hatalmas mennyiségű fegyverzet, közte nehéz fegyverek megszerzését. Később, a jelcinisták kontár cselekményeikkel véres háborúig vitték az ügyet, amely nemcsak Csecsnját érintette, de terrorcselekményekben visszhangzott Oroszország-szerte.

A negyedik vád: az ország védelmi képességének és egész külső biztonsági rendszerének szétzilálása. Ezt külföldi államok, elsősorban az Amerikai Egyesült Államok és az általa irányított NATO katonai-politikai tömb érdekében tették. Jelcin tevékenységének az eredménye lett a fegyveres erők omlasztó csökkentése, harcképességük katasztrofális csökkentése, valamint a katonai-ipari komplexum szétrombolása. Oroszország nemzetbiztonságát aláásták. A NATO katonai bázisai szorosan a határainkhoz nyomultak. Ez vezetett ahhoz, amit ma látunk, amikor a nátósok büntetlenül lövik le a repülőinket.

Ötödik vád: A jelcini rezsim által megvalósított népirtás. Ez az oroszok és Oroszország más őslakói számára olyan körülmények szándékos megteremtésében fejeződött ki, amelyek a megsemmisülésükhöz vezetnek. A „sokkterápia” politikája, a hírhedt „piaci reformok” és a rabló privatizáció a polgárok élettartamának és az élveszülések számának a csökkenéséhez, a halálozás növekedéséhez, és végeredményben Oroszország lakosságának meredek csökkenéséhez vezetett.

Az Állami Dumában több mint húszkötetnyi anyagot tárolnak, amely cáfolhatatlanul tanúskodik a rezsimnek a nép és az állam elleni bűncselekményeiről. Jelcin 1999-ben távozott az elnöki posztról, Oroszországot a rendszerválság kínjai közt hagyva, szétrombolt gazdasággal és szociális szférával, aláásott biztonsággal, hatalmas állami adóssággal és majdnem arany-valuta-tartalék nélkül. Az országot korrupció, szervezett bűnözés és a terrorcselekmények hulláma szaggatta. Csecsnja és Dagesztán területén háború folyt. Oroszországnak nem maradt harcképes hadserege, sem külpolitikai szövetségese. Hasonlítsák össze Jelcin kormányzásának az eredményeit legalább egy sztálini ötéves tervével.

1933 januárjában az SzKP(b) KB plénumán I. V. Sztálin beszámolt az első ötéves terv eredményeiről: „Nekünk nem volt vaskohászatunk, ami az ország iparosításának az alapja. Most van. Nem volt traktoriparunk. Most van. Nem volt gépkocsiiparunk. Most van. Nem volt szerszámgépiparunk. Most van. Nem volt komoly és korszerű vegyiparunk. Most van. Nem volt igazi, komoly és korszerű mezőgazdasági gépiparunk. Most van. Nem volt repülőgépiparunk. Most van.

A villamos energia termelésében a legutolsó helyen álltunk. Most az elsők egyike vagyunk. Egyetlen szén- és kohászati bázisunk volt, Ukrajnában, amellyel nehezen birkóztunk meg. Nemcsak magasabb szintre emeltük ezt, de új bázist is létrehoztunk keleten, amely most országunk büszkesége.

Egyetlen textilipari bázisunk volt, az ország északi részén. A legközelebbi időn belül két új textilipari bázisunk lesz: Közép Ázsiában és Nyugat Szibériában. És nemcsak létrehoztuk ezeket a hatalmas iparágakat, de olyan méretekben hoztuk létre őket, amelyek mellett az európai ipar méretei elhalványulnak.”

Az iparosítás évei alatt létrehozottak váltak a szovjet nép 1945. májusi győzelmének alapjává. Mi található a jelcini időszakban, ami legalább távolról emlékeztet ezekre a sikerekre? Abszolút semmi. Majd minden mínusz előjellel. A Jelcin-központ helyiségeit teljes joggal lehetne arra használni, hogy kimutassák a kilencvenes évek tragikusságát. Hét terem közül ötöt célszerű lenne a volt elnök Oroszországgal szemben elkövetett fő bűneinek szentelni. A maradék kettő a harcostársai tetteit tárhatná fel, akik rászolgáltak a bűncselekményeik személyes vizsgálatára.

Említésre méltó, hogy Nyugaton is, amely előtt Jelcin hajbókolt, vannak, akik őt pontosan értékelik. Mark Simpson, a Guardian újságírója így jellemezte a szerepét: „Örökösen ittas, agyafúrt alak, aki a népének nagy részét elképzelhetetlen nyomorba döntötte, egyidejűleg fantasztikusan gazdagítva a saját klikkjét. Elnök, aki kirabolt egy egész nemzedéket, ellopva a nyugdíjukat, szabad esésbe „eresztette” az életszínvonalat és évtizedekkel rövidítette meg az oroszországi férfiak átlagos élettartamát: ez ma a legkisebb a fejlett országokban. Az ember, aki a populista karrierjét a pártfunkcionáriusok viszonylag szerény korrupciója elleni kampányokkal kezdte, országfő lett olyan léptékű korrupció és banditizmus korszakában, amelyhez hasonlókat nem ismer a történelem.

Ha Jelcin, megdöntve a kommunista rezsimet, alkoholos káosz és erőtlenség helyett annak romjain erős Oroszországot emelt volna, Nyugaton ugyanolyan erősen gyűlölték volna, mint ….Putyint!

A Nyugat szemszögéből Jelcin volt Oroszország legjobb elnöke. Ő nemcsak bókolt a nyugati érdekeknek, de irányította a saját országának mint politikai és katonai erőnek a megsemmisítését a világ színpadán. Oroszországot a sárba taposta, hogy ne kelljen ezt nekünk magunknak megtennünk.”

Oroszország elsőinek volt választása. Elindulhattak rendet tenni a Krímben, amelyet áramellátás nélkül hagytak a banderista szélsőségesek. Az ország vezetésétől maximálisan hatékony választ várnak a NATO szíriai provokációjára, amelyben repülőgépünket és helikopterünket lőtték le. A Jelcin-központ megnyitása viszont semmivel sem segíti az oroszokat a Krímben, a katonáinkat Szíriában. Nem véletlen, hogy a rendezvényre Jekatyerinburgban, alapjában a nép által elutasított, liberális-komprádor társaság gyűlt össze.

A mai Oroszország mély társadalmi megosztottságba süllyedt. Ukrán és szíriai válságba sodródott. A polgártársaink bajok és szerencsétlenségek sokaságát élik át. Gyakorlatilag az összes legélesebb problémák a „rossz kilencvenes évekből” nőttek ki. Az a szégyenletes idő megint dörömböl az ajtónkon az új állami költségvetéssel, a degradáció és a figyelmen kívül hagyott kockázatok költségvetésével. Azt a jelcini-gajdari sablonok szerint szabott társadalmi-gazdasági kormánypolitika vezeti be Oroszország életébe. A Jelcin-központ megnyitása erkölcsileg és politikailag a legsúlyosabb csapás saját népünk hátába a Nagy Győzelem 70. évében.

A KPRF felhívja az ország népi hazafias erőit: tegyenek meg minden lehetőt, hogy a jelcini nehéz idők ne térjenek vissza Oroszországba.

Egyenesen megmondjuk: nő a NATO-agresszió fenyegetése. Magas szintekről sokat beszéltek a stabilitásról, a társadalom konszolidációjának szükségességéről a külső ellenségek visszaveréséhez. De nem győzhetünk ugyanannak a jelcinizmusnak a zászlaja alatt, amely a vereség és az állások feladásának a szinonimájává vált.

Nem, a hazaárulás hullámán nem érhető el siker. Aki hamis értékeket emel pajzsra, aki ruszofóbiát és szovjetellenességet művel, az az ország puszta létezését teszi ki veszélynek, újra gyújtogatja azt belülről.

A KPRF álláspontja a legnagyobb mértékben érthető. Programot ajánlva Oroszország kivezetésére a válságból, azt mondjuk: „A ’rossz kilencvenes évek’ örvényében nincs alap az induláshoz a jövőbe, a nép egyesülése felé.” Meggyőződésünk, hogy ma minden becsületes és férfias embernek ez a véleménye. Így, mindenki, aki valóban szereti a Hazánkat, velünk együtt jelenti ki: „Nem – az ország degradálásának! Nem – a jelcinizmus újjászületésének! Éljen a valódi hazafiság, Oroszország újjászületése és fejlődése!”

(Ford. Szende Gy.)

Megjelent: Pravda

Transform!