Ellenőrizetlenül, fogyasztó vagy tágabban ügyfél oldali kontroll nélkül a bankrendszer működése nem képzelhető el. A működési engedélyek ezt a kérdést nem rendezik. Ha a PSZÁF nem tudja ellenőrizni a konkrét ügylet-típusokat és konkrét ügyleteket sem, akkor ennek más megoldást kell találni. Párhuzamként olyan ez, mintha lehetne autógyár alapítási engedélyt kérni, de az autókra minőségi kontroll nem létezne – ezzel együtt fogyasztói, vásárlói szempontú érdekvédelem sem, előírások sem stb.

Ami egyébként a műszaki termékeknél oda vezetett, hogy egy fokkal jobban előtérbe került az érthető, áttekinthető fogalmazás a nem-szakemberek számára is. A XX. században egy termék funkciójának, működési elvének logikai sémában való megfogalmazása régi evidencia. Ellenben a pénzügyletek és pénzintézetek esetében mintha ellene dolgoznának azt egyértelmű fogalmazásnak, definíciónak, az ellenőrizhetőségnek – és ami a legmeglepőbb, a piaci szolgáltató és ügyfél közti megbízható kapcsolatnak. Mert ha az ügyfél nem tudja ellenőrizni, hogy a szolgáltatója mit adott neki, akkor az a szolgáltatás nem fog terjedni.

Lehetséges, hogy azért állt elő ez a helyzet a hazai pénzügyekben, mert a XX. század második felében, amikor a nyugati bankrendszer  és pénzrendszer nagyot fejlődött, akkor nálunk a vörös hadsereg volt a sztár, és az nem foglalkozott a bankrendszerben a fogyasztóvédelemmel sem meg általában az ügyletek ügyfél oldali megfelelőségével sem. Van tehát mit pótolni, csak nem volt aki ezt szem előtt tartsa a rendszerváltáskor. Blöfföltek miniszteri és bankelnöki és MNB és tanári és kutatói székekben egyaránt. Idáig jutottunk, most ki kellene józanodni.

Az érdekvédelemről el kellene gondolkodni. Higgadtan. Mire való? Mik a funkciói? Mármint a pénzügyletekből következően mik a funkciói? És abból milyen ismeretek, jogosítványok, milyen működés következik? És abból mi van meg, mire lehet számítani már jelenleg is?

Azt ne higgye valaki, hogy itt csak bankokról van szó. Egyáltalán nem. A bankok csupán a pénzügyi rendszer messze nem univerzális szereplői, szolgáltatói (mondjuk mint a tejes vagy kenyérbolt a sarkon). Például nemrég hallottam egy megjegyzést arról, hogy a kisvállalkozások forgóeszköz finanszírozása mit keres a bankoknál? A kisvállalkozások forgóeszköz igényét döntően váltóval kellene intézni, mert a történelem tapasztalata szerint (itt a xx. századról van szó), a váltó a legolcsóbb és legrugalmasabb megoldás. A váltónak pedig nem a bank az intézménye, hanem a váltóleszámítoló központ. Például ilyenje lehetne az agrárkamarának, iparkamarának és ki tudja miféle kamaráknak még. Nem ismerem közelről az ügyet, de az illető szerint a világ fejlettebb részein ma sincsen másként. Nálunk miért mégis a bankokhoz tartozik, extra magas költséggel és teljesen értelmetlen biztosítékok halmazával? Szegény bankokat aztán mindenki szidja. Pedig semmi keresnivalójuk nem volna a kisvállalkozások forgóeszköz finanszírozásában – csak egy elhibázott, felkészületlen rendszerváltásban ezt is a nyakukba varrták.

Ez a van-é púpod erdei ösvényt járó turista? Mert ha nincs, „nesze itt egy neked – és puff” vicces helyzet jellemzi a magáncsőd frissen készülő intézményét is. A magáncsődöt a devizahitelekre kalibrálva bevezetni? Van állatorvosi lova a lakossági pénzügyeknek? A devizahitel? Ami olyan mint egy púp? Akkor nesztek itt van mégegy. Legyetek kétpupúak. Mert a kamarák mintájára felmerül egy másik köztestület halvány gondolata is. Valamiféle háztartás menedzselési kamaráé, és abban különféle szekcióké. És ha valaki kilép az iskolából, akkor megcélozhatna egy szekciót ebben a háztartás-kamarában. Például: segélyes munkanélküli. Ez a kényszerű sorsa vagy ez a bátor választása. Mindegy. De innen ne akarjon milliárdos hiteleket leakasztani. És számos fokozat, változat képzelhető el. Egy nagyon lényeges szempont van, hogy bank, munkaadó stb lehetőségeiben ellenérdekű fél itt tag nem lehet.

A rendszerváltás után felmerült a gondolat, hogy a TB valamiféle egészségügyi telitalálat legyen. Egyrészt egyéni számlákkal (részben még van is ilyen). Másrészt viszont összeférhetetlenségi szabályokkal. Nagyvállalati munkaadók a vezetésben elő ne fordulhassanak. A TB kizárólag a biztosítottak egészségében legyen érdekelt – elsősorban a megelőzésben, sőt az egészség fenntartásban, maximálásban, erősítésben. És ha valami nem sikerül, akkor jöhessen a fertőzés, a baleset, a leromlott állapot, akkor jöhessen a gyógyítás, a baj enyhítése illetve a teljes értékű (minél teljesebb értékű) meggyógyítás – mint afféle rendkívüli esemény.

A rendszerváltó kormányok bal- és jobboldalról valósággal kirabolták az egészség-pénztárat, a nyugdíj pénztárat és ami hozzájuk volt köthető. Kb úgy, mint az OTP lakáskamatok emelésével történt. Értelmetlenül lett kirabolva az egészségügy és bután szükségtelenül. Egyébként nem Orbán kezdte, ő csak lökött egyet a már megindult folyamaton. Elsősorban a baloldalnak nevezett, a hatalomtól nehezen elszakadó volt helytartó-hivatalnoki gárda élelmesebbje kapaszkodott a „nonprofit” szektorba.

A pedagógus szakszervezet vezetője a 90-es években azt mondta, hogy őt nem érdekli az oktatás. Nem érdekli a gyerekek sorsa. Őt egy dolog érdekli, hogy a baloldalnak mondott érdekcsoport pozíciót ne veszítsen (ez egy parlamenti oktatási bizottsági ülésen hangzott el, amikor a képzettség nélküli pedagógusok sorsáról volt szó, hogy ha nem szerzik meg a szakképzettséget, akkor ne maradhassanak pedagógus státuszban – erről volt a pedagógus szakszervezetnek a véleménye az, hogy nincs észérv, észérv nem számít, mert minden áron a pozícióhoz kell ragaszkodni). Ez a hatalmi logika járta át az egészségügyet, a sportot, a társadalom biztosítást, és az oktatásin kívül egész sor másik szakszervezetet – mindennek a finanszírozásával együtt. Erre mondta Orbán Viktor, hogy ha ez a helyzet, akkor meg kell szüntetni azokat a pozíciókat, és lőn az oktatásban, egészségügyben, sportban, társadalombiztosításban, mindenféle szakszervezetben, érdekképviseleti struktúrában és még sok helyen. A pozíciók körüli harc jó intenzív módszerekben nyilvánult meg. Csak a tulajdonképpeni tartalom sorolódott hátra (oktatás, egészség, sport, TB, bármiféle érdekvédelem …).

Olyan ez, mint vidéki kocsma udvarán a tülekedés. Lassan a kocsma is rámegy.

Tehát el kellene kezdeni gondolkodni arról, hogy az egyéni életvitel, legáltalánosabban vett életpálya menedzselhetőségéhez mi szükséges. Milyen szerepe van az önszervező, önálló életvitelben a szerződésnek. A szerződéshez hogyan kapcsolódik a pénzhasználat? Az önálló életvitelnek, életpályának minimálisan milyen kezdő paraméterei kell legyenek? Például egy háztartás-kamara sokféle szekcióval?

Ha oda veszem valamelyik szekcióhoz (nem a sok évtizedes segélyezett léthez például) a váltót, akkor annak milyen intézményi felülete kell legyen? Ehhez minek a bank? Vagy a nyugdíjhoz? Vagy a havi fizetések kifizetéséhez. stb-stb. Miért fetisizáljuk az úgymond bankot? Minek a bank tehát mindehhez? Azt a bankot értve alatta, amelyik úgy definiálja önmagát, hogy neki előjoga kell legyen az árfolyamindexálás bármelyik termékéhez kapcsoltan. Azt a bankot értve alatta, amelyik az ügyfél vismajor mentségeit banki oldalra átvihetőnek igényli, és nem az ügyfél mentségére, hanem éppen vesztére kívánja felhasználni. Azt a bankot értve alatta, amelyik a közjegyzői közreműködést az ügyletek biztonsági garanciája helyett az ügyfél ellen fordítható hamis tanú szerepébe (vagy ahhoz közeli szerepbe) kívánja kényszeríteni. Azt a bankot, amely a fogyasztó ügyfelei ellen az országot átfogó kartellt szervez, amely kartellen keresztül a kormányt az ügyfelek háta mögötti együttműködésre próbálja felhasználni – ügyfelei létérdekét sértve. Azt a bankot, amely kartellba tömörülve a törvényhozás munkáját kívánja kézivezérléssel az állam polgárai ellen fordítani.

Nem gond ezt a felsorolást kibővíteni, mert a devizahitelezés állatorvosi lovát kell csak megcsapkodni, körüljárni, és szorgalmasan jegyzetelni annak minden sajátságát.

Mármint hogy ilyen bankokra mi szükség van az élet vitelében? Váltó használatában? Háztartási pénzügyek szolgáltatásaiban? Háztartási gazdálkodás vismajor eseteinek biztosításaiban? És a teljes kudarc esetén az egyéni vagy magán- vagy háztartáscsőd kezelésében (de nem a banki követelések turbózhatósága érdekében, hanem a csődbement háztartásgazdaság újra talpra állításában vagy más szekcióba sorolásával)?

F.Á.

Előzmény: A PSZÁF mindent jóváhagyott, és ellenőrzött, nem talált hibát

Fotó: Komló Média