|
|
|
Tweet |
|
|
|
Egy kismamánál váratlanul, idő előtt következett be a szülés, így, mikorra a mentő megérkezett, a kisbaba megszületett. A gyermekvédelem felkapta a fejét, a szülést otthonszülésnek tekintette, melyhez nem voltak adottak a körülmények, ennek okán az anyukától mindkét gyermekét kiemelték.
Az esetről a TASZ számolt be, még január végén. A gyermekvédelem rendszere Magyarországon sokszor telített túlkapásokkal, ugyanúgy, mint ahogyan a tehetetlenségüktől is több esetben hangos a sajtó. Gondoljunk csak azokra az esetekre, amikor nem veszik észre, hogy a szülők éheztetik, vagy kínozzák gyermekeiket. De meg kell említeni a másik végletet is, amikor a jelzést elküldik a rendőrség felé, és a rendőrség nem mozdul.
A TASZ felvállalta az anyuka védelmét, és képviseletét, ebben az ügyben, nyilvánosság elé tárva, mi is történt pontosan.
A gyermekvédelmi rendszer ebben az esetben a hirtelen bekövetkező szülésre úgy tekint, mint otthonszülésre, melyhez nem voltak adottak a körülmények. Figyelmet érdemel, hogy a gyermekvédelemben dolgozók többsége nő. Méghozzá olyan nő, aki valószínűleg szült már, ily módon pontosan, és nagyon jól tudja, hogy ha a baba jönni akar, hát jönni is fog. Nincs Isten, aki ezt megakadályozhatná. Mit mondhatott volna ebben az esetben az anyuka, hogy megfelelhessen a gyermekvédelem elvárásainak? Várj, kicsim, amíg kiérkezik a mentő? Maradj még odabenn, mindjárt itt vannak, csak azután kezdj kibújni?
Azt állítja a gyermekvédelem, hogy a család nem volt felkészülve a gyermek fogadására. Pedig a hirtelen beindult szülést az apuka, és az anyai nagymama is segítette, és végig asszisztálta, hiszen a gyermek mindenféle sérülés nélkül, egészségesen megszületett, születését követően ellátták. Ez a gyermekvédelem álláspontja szerint nem megfelelő. Nem szeretnék gúnyosnak tűnni, de az megfelelő, ha az anyuka a wc-ben hozza világra a gyermekét, majd tűvel agyonszurkálja, zacskóba csomagolja, és a fagyasztóba teszi? Előfordult már ilyen eset is, a bíróság mégis mindössze az emberölést vizsgálta, sem az otthonszülést, sem a nem megfelelő szülési körülményeket nem. Ezzel együtt az az „anyuka” csak felfüggesztett 5 évet kapott, a többi gyermekét mégsem vették el tőle. …. A szóban forgó anyukától ugyanakkor elvették – nemcsak az újszülöttet, hanem annak 1,5 éves testvérét is, pedig ő szülés után ellátta, és életben tartotta gyermekét, és azóta is harcol érte. Értük. …
A nagyobbik gyermeket azért emelték ki a családtól, mert az anyja őt tápszerrel táplálta, de a tápszerről leválasztotta a gyermekét, ily módon ezt „veszélyeztetésnek” minősítették az anya által. Köztudottan előfordulnak olyan esetek a gyermekek táplálásában, amikor a gyermek szervezete nem tolerálja a tápszerek egyik, vagy másik összetevőjét, sőt előfordulnak olyan esetek is, amikor a gyermek a tápszerek hetenkénti váltása következtében egyenesen laktózérzékennyé válik. Soha nem fogom elhinni azt, akármilyen gyermekvédelmi szerv állítja is, hogy az adalékanyagokkal kevert tápszer egészségesebb volna, mint az, amit minden gyermek megeszik. Az – véleményem szerint – nem számít, mit írnak elő a könyvek. Azért nem számít, mert a nagyapáink korában is összerágták a gyermeknek a szalonnát a kenyérrel (és ne soroljam tovább), és azzal táplálták a gyermekeiket a dédszüleink. Nagyapáink nem kaptak még – mert nem kaphattak – tápszert, mégis sokkal erőssebbé és teherbíróbbá váltak korunk babáinál, mikorra felnőttek.
Nem hiszem, hogy akár egy baba, akár egy gyermek megenne olyat, ami nem ízlik neki. Az viszont mélyen felháborít, hogy ha az anyuka azzal eteti gyermekét, ami annak ízlik, ezért kiemelik tőle a gyermekét. … Még az is tudja, akinek nem született gyermeke, hogy ha egy gyermek szájába olyan ételt adnak, amit ő nem szeret, azonnal kiköpi. Én még emlékszem arra, hányszor takarítottam a konyhaszekrényről úgy a répafőzeléket, mint a sóskát – pedig a könyvek ezt írták elő. A könyveket nem érdekli, mit akar a gyermek, mit szeret, és mit szeretne - ugynakkor a gyermeket sem érdekli az, mit ír elő számára a könyv arról, hogy ő mit szeressen. De hogy azért büntessenek, mert egy anyuka kiszolgálja gyermeke ízlését, ilyet nem hallani máshol, Magyarországon kívül.
Az újszülöttet azért emelték ki, a gyors megszületésén túlmenően, mert az anyuka a szülést követő 3 napban többször elhagyta a kórházat. E tettének indoklása, és az indoklás esetleges méltánylása sehol nem szerepel a peranyagban.
A mentő 15 perccel később érkezett meg, mint az újszülött. Bármikor, bárkivel előfordulhat, ettől az anyukától, erre való hivatkozással mégis elvették a gyermekét. Mindkét gyermek immáron 16 hónapja él nevelőszülőknél, mert akkora volt a gyermekvédelem kapkodása, hogy a hatósági gondozásból – meg sem várva, hogy a szülők hazavihessék – esetleg – gyermekeiket, azonnal tovább helyezték őket, nevelőszülőkhöz. Miközben megszületik a bírósági döntés, ám azt még két hónap elteltével sem juttatja el a bíróság a gyámhivatalokhoz. …
Kegyetlen, és fejetlen a gyermekvédelmi rendszer Magyarországon.
A bejegyzés írója, Simon Mihály a következő szavakkal zárja sorait, egy még elképesztőbb történet előre vetítésével: „… Itt megint elakadok, és közben azon merengek, hogy egy másik ügy kapcsán mit fogok leírni – végül is egy blogposzt nem állhat kérdésekből, kettő pedig egyenesen túlzás. Pedig az, hogy egy kórház hatósági határozat nélkül visszatart egy újszülöttet, a szülők három héttel a születést követően sem kapják meg az írásbeli döntést, és két hét után már azt sem tudják, hova került a gyermekük a kórházból – nos, itt még kérdezni is nehéz lesz.” Doody
|
|
|
|