|
|
|
Tweet |
|
|
|
Lentner Csaba és Balczó Zoltán 2001-ben mint a MIÉP képviselői szavazták meg a devizahitelezésről szóló törvényt, majd azóta a hülyét adják, és megszólalnak, mint megmentők!!!!
Köszönjük Csaba és Zoltán!
Na kérem.... ameddig néhány pihent agyú szerencsétlen az MNB által kiírt pályázat eredményén konspirál, addig Mi itt megismertetünk egy elfeledett meglepő pillanatot, nevezetesen azt, amikor 2001-ben az akkori jogalkotó teret engedett a devizában nyilvántartott csodaterméknek, amivel családok százezrei váltak földönfutóvá.
A Fidesz kormány mellett a MIÉP, Csurka, Balczó, Lentner, ifj. Hegedűs stb nyomott igent a családokat földönfutóvá tévő tervezetre 2001-ben. A MIÉP, szavazóit és tagságát elárulva ekkora már a Fidesz nem hivatalos külső kiszolgálójaként működött, később erre rá is fizetett.
"A forint konvertibilissé válása következtében a belföldi adózók is köthetnek ügyletet devizában, ezért a forgalmi adó- és a fogyasztási adó-elszámolások során tisztázni kell, hogy az adófizető és a visszaigénylő ugyanazon a napon érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hivatalos devizaárfolyamot köteles alkalmazni.” (Varga Mihály, Orbán pénzügyminisztere, 2001)
Látható, az akkori kormány által támogatott jogszabály tette lehetővé a családok devizában történő eladósodását. Az előterjesztésben szó sem volt középárfolyamról, meg az árfolyamkockázatok mérsékléséről, egyszerűen szabadon engedték a bankokat, a lízingcégeket.
Az illetékes bizottságban egy nem egészen 3!!!! perces ülés keretében a Fidesz-Túri Kovács féle Kisgazda-MDF kormánypárti képviselők átverték a javaslatot, így szabaddá vált az út, hogy a jövőben családok százezrei vállaljanak pénzügyileg életveszélyes kockázatot. Ezután az első Fidesz kormány, annak koalíciós partnerei és a MIÉP boldogan szavazta meg a devizahiteles jogszabályt 2001 november 12-én.
Ettől a ponttól, valamint Járai gyalázatos jegybankelnökségétől kezdődött a magyarok kilátástalan vergődése a devizahitelezés csapdájában. Vicces, de a korabeli MIÉP-es képviselők is megszavazták a törvényt, többek között a már elhunyt Csurka, az ifj. Hegedűs püspök, vagy a Parlament mostani Jobbikos alelnöke, Balczó Zoltán is.
Balczó Zoltán, immáron a Jobbik képviselőjeként a választási kampányban: „– A kormány – a végtörlesztés lehetőségétől eltekintve – csak időhúzó látszatintézkedésekkel reagált a magyar családok százezreinek segélykiáltására. 118 ezer ingatlant fenyeget a kényszerértékesítés veszélye, 29 ezer végrehajtás már folyamatban van, 170 ezer a 90 napon túli késedelemmel rendelkező adósok száma. Mindez korántsem gazdaságélénkítő hatású, visszaveti a belső fogyasztást. A Jobbik továbbra is kiáll azon javaslatai mellett, hogy a devizában eladósodottak terheit a szerződéskötési árfolyamon kell „forintosítani”, az indokolatlanul kirótt banki terhekért fizessenek kártérítést a bankok az ügyfeleiknek, részleges végrehajtási moratóriumot kell elrendelni, illetékmentességet kell adni a végrehajtás megszüntetését kezdeményező károsultaknak” – fogalmazott Balczó Zoltán.
Nézzük meg, mit mondott nemrég a párizsi Sorbonne egyetem doktori iskolájának kutató professzora Dr. Lentner Csaba, aki korábban megszavazta a megengedő törvényt:
"A hitelezés amit svájci frank alapúnak mondanak, valójában fedezet nélküli hazárdjáték volt. A bankok szerencsejátékot űztek és rajtavesztettek. A rendszer bedőlésért elsődlegesen ők a felelősek! Kérdés: - A deviza hitelek drámája szinte sors tragédia lett. Hogy jutottunk idáig? Dr.Lentner: - Tisztázzunk valamit mindjárt az elején! Teljességgel téves és helytelen a szóban forgó problémakör esetében deviza hitelről beszélni. Ez ugyanis nem az! Kérdés: - Hanem mi? Dr.Lentner: - Gigantikus átverés. A svájci jegybank legfrissebb adatai azt igazolják, hogy a külföldi bankok Magyarországon működő leánybankjai az általuk nyújtott hiteleket nem refinanszíroztatták frankkal, nem vettek föl valós bankközi frank hitelt, és nem bocsátottak ki frank alapú kötvényeket sem. A Svájci Nemzeti Bank pénzkibocsátása ugyanis nem növekedett olyan mértékben, amilyen mértékben szükséges lett volna ezen csereügyletekhez. Egyszerűen nincs annyi frank a piacon, amennyi a frank alapúnak mondott hitelek fedezete kellene legyen.... Az a hitelezés amit svájci frank alapúnak mondanak, valójában fedezet nélküli hazárdjáték volt."
Lentner Csaba (Pápa, 1962. augusztus 30.) magyar közgazdász, egyetemi tanár, a közgazdaság-tudomány kandidátusa , politikus. Kutatási területe a jövőkutatás!!!!, a bankszabályozás és a pénzügytan. 1998 és 2002 között országgyűlési képviselő. A Független Kisgazdapárt (FKGP) Parlamenti Képviselőcsoportjánál pénzügyi tanácsadó (1995–1998). Az 1994-es önkormányzati választáson a Fővárosi Közgyűlés tagjává választották, 1996 és 1998 között a pénzügyi bizottság tagja, és az ellenőrzési albizottság elnöke volt. 1997-ben a MIÉP országos elnökségének tagjává választották. Az 1998-as országgyűlési képviselő választáson pártja budapesti listájáról szerzett mandátumot. Gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozott. Az Interparlamentáris Unió Magyar - Szlovén tagozatának elnöke volt 1998–2002 között. A 2002-es választásokon nem szerzett mandátumot. 2002 májusában kilépett a pártból. Tevékenységének súlypontját a tudományos munkára helyezte át. Több száz tudományos dolgozata, könyve jelent meg az elmúlt években Magyarországon és külföldön. 2006-ban belépett a FIDESZ-be, ahol szakértőként tevékenykedik 2004 óta. Részt vett a Megújított szabadelvű és szociális piacgazdaság (2008), A jövőnk (2009) c. vitairatok, és az Új Széchenyi Terv előkészítését megalapozó polgári közgazdasági műhelyek munkájában.
Hitelszövetség Hivatalos Oldal – Facebook Fotó: kuruc.info
|
|
|
|