Nem kap elegendő figyelmet a nők és gyermekek ellen, főként családon belül elkövetett erőszak kérdése. Nemcsak az utca embere nem figyel oda a bántalmazott áldozatokra, de honatyáink sem hajlandóak lépéseket tenni a megfelelő szintű védelmük érdekében.

„Hazánkban a nők jogaiért és a nők elleni erőszak ellen való küzdelem még nem élvez akkora támogatottságot, hogy nagy tömegeket vonzzon, ugyanakkor ez a megmozdulás is egyértelművé tette, hogy itt is vannak, akik felvállalják ezt a népszerűtlen és félreértésekkel terhelt ügyet.” – írja az NL Café, amikor beszámol a nőnap alkalmából, a családon belüli erőszak áldozataiért szervezett felvonulásról.

Bármilyen hihetetlen is, de akad olyan politikusunk – terhére légyen mondva: ráadásul ő maga is nő -, aki a családon belüli erőszak fogalmát az abortusszal helyettesíti fogalmi eszköztárában. Ez a jelenség, sajnos igen gyakori, hiszen íróasztal mögül döntenek a kérdésben, a kérdésről, mégpedig oly módon, hogy tulajdonképpen és konkrétan fogalmuk nincs arról, miről is döntenek.

Ez pedig nem csupán hiba, hanem – tulajdonképpen – gyilkosság. A jogalkotóink a tétlenségükkel, azzal, hogy még a saját soraikban is megtűrik a vak komondor tulajdonosokat, és az egyéb módon családtagjaikkal szemben erőszakoskodókat, megölik az áldozatokat. Hiszen jogalkotóink a gomb nyomása nélkül nem fognak segíteni az áldozatoknak abban, hogy törvényi védelemben részesülhessenek. Ha egy átlag állampolgár munkahelyet létesít, az első, amit elkérnek tőle: az erkölcsi bizonyítványa. Jogalkotóink viszont úgy válnak képviselőkké, hogy nem kérik tőlük az erkölcsi bizonyítványt. Ha jól belegondolunk, nem is igazán van rá szükségük. Hiszen egyrészt a közegbe be kell tudni illeszkedniük – holló a hollónak …. -, másrészt az erkölcsi bizonyítvány nem tartalmaz olyan bejegyzést (jogalkotóink ezt sem szavazták meg), amely megbélyegezhetné a családján erőszakot tevőt.

Az NL Café beszámolójából kiderül, hogy a békés-dobos felvonuláson alig száz ember tartotta fontosnak az áldozatok felé érzett szimpátiáját kifejezni azzal, hogy Nőnapon a szervezőkkel sétál Budapesten. Fizikailag nem lett volna megterhelő, lelkileg viszont annál többet adhatott volna az áldozatoknak. Annál is inkább, mert nap, mint nap azt hallják: „Megérdemelted!”. Olyan gyakran harsogják ezt a rövid, de annál gyilkosabb mondatot a fülükbe, hogy végül saját maguk is elhiszik, hiszen ezzel párhuzamosan azt látják: a parlamenti képviselők többsége nem hajlandó foglalkozni velük. A saját családja sem tud segíteni neki, mert a legtöbb esetben nem is tudnak arról, mi zajlik az áldozat otthonában, az áldozat pedig tagad. Nem ismeri el, mert a szégyenérzete nem hagyja, hogy elismerje azt: őt rongyszőnyegként használják otthon.

A bántalmazott gyermekek helyzete is ugyanolyan szörnyű, mint a bántalmazott, ám felnőttkorú nőké – sőt: jóval szörnyűbb. A gyermekek sanyargatása, fizikai bántalmazás nélkül is egyre gyakoribb jelenség. Lehet hibáztatni a gyerrmekvédelmi jelzőrendszer hiányosságait, hiszen az olyan kényelmes. Pedig az óvoda és az iskola jelezne – ha a gyámügyi szakemberek ezt a jelzést meghallanák. Uram-bátyám rendszerben azonban ritkán szól a segélykiáltás szakértő fülekhez. Abban az esetben, ha jelzést szakember fogadja (szerencsére vannak még a kóklerek között), ő hiába küldi tovább a jelzést a rendőrség felé, a rendőrség tehetetlen. Nem, nem érdektelenségből. Hanem azért, mert a törvény úgy szól: amíg vér nem folyik, nem avatkozhatnak be családon belüli problémákba. És ezen a törvényen még most sem akarnak változtatni az általunk választott képviselők.

Azzal, hogy mi választjuk őket, minősítjük saját magunkat is. Hiszen nekünk ők kellettek. Nekünk az ilyen emberek kellettek. Azokra az emberekre tettük az X-et, akikre nyugodt szívvel nyomhatjuk rá a bélyeget: szociálisan tökéletesen érzéketlenek, ráadásként fogalmi zavarral küzdenek. Tisztelet a kivételnek, hiszen – és szerencsére - vannak olyan honanyáink, akik már évek óta, a civil szervezetekkel együtt küzdenek az áldozatokért, és az áldozattá válás megelőzéséért – de minősíti a többi képviselőt, hogy még őket sem hallják meg. Még az ő szavaik is süket fülekre találnak. ….

Aktuális statisztikai kimutatások nem készülnek, friss helyzettanulmányok a témában nem készülhetnek. A civil szervezetek szava nem hallatszik fel gőgös képviselőkig, így ők – ha tudnak – csak utólag segíthetnek. Ha tudnak segíteni – és nem a temetési költségekre gyűjtenek akkor már.

A családon belüli erőszak áldozatai nem tudnak hová menekülni, legtöbb esetben a családtagjaik sem fogadják be őket, mert félnek az agresszív házastárs haragjától, inkább homokba dugják a fejüket, és nem akarnak részt venni a probléma megoldásában. Érthető: félnek.

Jogosan félnek. Nem védi őket (sem) törvény. ….

Doody

Kapcsolódó írásaink:

Leszavazták a nő- és gyermekvédelmi javaslatcsomagot

Nem számíthatnak a kormányra a bántalmazott nők

Két nagypárt nem ismeri el a családon belüli erőszakot