A pénzrendszer mint minden más társadalmi rendszer különféleképpen tárgyalható – ebből megemlítek párat:

- történetiségében, azaz történeti alakulásában, esetleg keverve a különféle korok nyomait, emlékeit magukon viselő részrendszerek tárgyalását – adomázó stílusban

- tapasztalati jelleggel, azaz minden látszólagos és valós paradoxonával együtt, különféle logikájú részrendszereket murvás konglomerátumként vegyítve (úgymond a valóságnak megfelelően)

- érvényes jogszabályokból levezetve

- szociológiai vagy más társadalmi elemzéssel

Amit hiányolok, és aminek a probléma felvető vázlatát próbálom megfogalmazni, az különbözik a szokásos megoldásoktól (ami nem volt célom, hanem idők során jöttem rá). Jellemzői:

- eszköznek tekinti a pénzt, tehát mindig keresi a felelőst, a szabadon döntőt, akin múlik valamely megoldás, illetve

- keresi az alanyt, akinek a kezében használandó eszköz a pénz – akinek tehát elvileg jogosultságai vannak a pénzhasználatra (különböző mértékig különböző korokban és helyzetekben, de mindig dekódolhatóan, leírhatóan)

keresi mint eszköznek a működési logikáját, ami több részből is áll

- a célzott funkcióból következő logika

- a használt eszközökből, módszerekből következő logika

- a környezet ösztönző vagy éppen rontó, zavaró hatása

- és nem utolsó sorban a pénzhasználó jogi, és elvi státusza

Ami pedig általánosabban a logikát illeti, a pénzelmélet tulajdonképpen nem tárgyalható a szabályozás elmélettől függetlenül, hiszen egy szabályozási rendszerként értelmezhető. A pénzrendszer logikája lényegében szabályozási logika. Csakhogy egyelőre nem közkeletű a szabályozási rendszerek elmélete abban a tekintetben, hogy nem tárgyalják a szabályozási rendszerek ontológiáját. Nyilvánvaló, hogy a szabályozási rendszerek ontológiája elkerülhetetlenné teszi, tenné a szabályozó megnevezését és szerepének minél pontosabb azonosítását.

A társadalmat szabályozó jog ráadásul az egyéb szabályozó rendszerektől különbözik abban, hogy nemcsak a szabályozást létesítő, kezelő alanyisága fontos tényező, hanem a jogi szabályozást elfogadók alanyisága is – más néven nem lehet bármit elkövetni szabályozás címén a jog eszközével az emberekkel szemben.

Ez egyébként az európai társadalmi gondolkodás alfája és omegája, elvi szinten 2000 év óta expliciten kifejtve is. Ne szakadjunk el tőle, fontoljuk meg a pénzelméletben is.

A pénzrendszert a gazdasági rendszer egy speciális alrendszerének tekintjük. A pénzügyi folyamatok, viszonyok, eszközök a gazdasági folyamatok, viszonyok, eszközök speciális változatát, az egyébként nagyobb általánosságban vett gazdasági rendszer tárgyalásánál erősebb absztrakciót kíván, feltételez, juttat érvényre.

A gazdasági rendszer is a még általánosabban vett társadalmi rendszer speciális alrendszere. A tágabban vett gazdasági rendszer szabályozását a jog eszközrendszerével valósítja meg az emberi társadalom. A jogban használatos „jogszabály” kifejezés a megszokottnál sokkal pontosabb, találóbb, lényegre mutató szakkifejezés. A jog egész rendszere egy szabályozási eszköztár a törvényektől kezdődően a szerződésekig.

Tekintsük a törvényt és a szerződést mint szabályozási eszközt. A társadalmi viszonyokat, folyamatokat a törvény és szerződés közösen szabályozza. Elvileg a törvény által nem rendezett kérdésekben rendelkezhet a szerződő felek közös akarata (ha a közös akarat ellene mond a törvénynek, akkor elvileg a szerződés semmis). Tehát például a pénzügyi szerződés nem sértheti a legáltalánosabb szerződési normákat.

A társadalom mintegy önirányítja saját életét, önmaga hoz szabályokat, amiket betartva teheti rutinszerűvé az eseményeket, folyamatokat, teheti rutinszerűvé sok tekintetben a probléma kezelést. A jogban még arra is van szabály, hogy a jogszabályokat hogyan lehet megváltoztatni. A jog elvileg belülről egy koherens, ellentmondás mentességet feltételező rendszer. Ami a leírt jogszabályoknak megfelel, az legális.

De van a jogrendszer mechanizálásának veszedelme, félre csúszhat a szabályozás. Ezért  ismeretes a legitimitás fogalma, amely felülírja a legálisat. Nem közvetlen végrehajthatóságban, hanem ami legális de nem legitim, az lényegében egy társadalmi önszervezés megváltoztatási programot jelent. A jogrendnek egyszerre kell működőképesnek sőt hatékonynak lennie és igazságosnak, legitimnek. A kettőt nem egyszerű össze illeszteni. Az emberiségnek vannak nagy önszabályozási korszakai. Mindegyikben másként veszik figyelembe a legális és legitim szempontokat (eleve mindegyikben másként fogalmazzák meg e két szempontot, már ahol elkülönítik őket). A mi korunkban éles különbséget lehet tenni a kettő között.

A legitim más szóval a természetjogban megfogalmazott szempontokat veszi figyelembe. A legálisat, amikor önmagában a legálisat hangsúlyozzák, akkor figyelmen kívül hagyják a legitim, természetjogi, erkölcsi szempontokat. Megelégedve azzal, hogy e problémákat megemlítettem, jeleztem, elő lehet venni a logika, a logikus konstrukció mibenlétének, a bármely konstrukció logikájának kérdését.

Az európai gondolkodás nem az emberi gondolkodás egyetlen lehetséges útja, módja. De a modern technológiát elérhetővé tevő kétségkívül egyetlen útja (nem volt másik alternatíva tényszerűen). Tehát elvileg lehet hogy lehetett volna, de nem volt, nem tudunk róla, azaz reálisan nincsen számunkra.

Az európai gondolkodásnak a következő sajátosságait próbálom kiemelni:

- a görögség idején a következetes gondolkodás, érvelés útját keresve tengernyi paradoxont fogalmaztak meg (például a futót lehagyó csiga és társai). A nyilvánvaló képtelenségből keresve a kiutat jutottak egyebek mellett a kétértékű logikához.

- kétértékű logika (igen vagy nem)

Ehhez kellett az igen-nemmel megválaszolható kérdések megformálása, kimondott vagy ki nem mondott feltételeinek tudomásul vétele, azaz a beszéd, a tárgyalásmód igen jelentős leszűkítése a parttalan intuícióhoz képest

- a kétértékű logikával nem szűnt meg a parttalan intuíció létjoga, funkciója az emberi gondolkodásban, hanem a gondolkodás egészén belül elhatárolódott, mintegy felosztódott az ember mindenféle gondolkodási módszere két elkülönült részhalmazra

                                                              I.      a kötetlen intuíció részhalmazára

                                                            II.      a kétértékű logikát követő részhalmazra

Hangsúlyozom, hogy az ember mindig valamely találmányával, döntésével az elvileg lehetséges összes találmány, döntés közül kiemelt egyet. Ezzel a többi közül ezt az egyet kiemelte. A többi találmány, döntés elvi lehetőségét nem tagadja, hogy ő egyet hozott felszínre. De ha ezt hozta felszínre, akkor nem tudjuk mi lett volna ha másik mellett dönt.

A következetes érvelés módszereinek, törvényszerűségeinek a felismerése, megfogalmazhatósága a kétértékű logikán alapult.

Következő lépés volt az axiomatikus elméleti rendszer alapozás, aminek előfeltétele volt a következetes érvelés biztonságának elérése Arisztotelesz idején (munkássága által)

- az axiomatikus fogalmi rendszer építés tehát nem zárta ki az intuíciót, hanem attól külön világot alakított ki úgy, hogy viszont az axiomatikus rendszer használhatóságának, megalkotásának, módosításának kezdeményezése változatlanul intuitív feladat maradt. Az emberi szabadságot, az emberi művészi vagy tudományos alkotás spontaneitását az axiomatikus fogalmi rendszerek kialakulása tehát nem gátolta, nem szorította ki, nem pótolta – hanem olyan fogalmi eszközrendszert alakított ki, amelynek használhatósága becsülhető volt, egyértelmű volt a mibenléte (mint egy fizikai értelemben vett jó szerszámé)

- az axiomatikus rendszer Euklidesz óta, 2300 éve időtálló sarokköve volt az európai gondolkodásnak. Próbálgatták erre-arra továbbfejleszteni, és ha közelebbről vizsgáljuk, akkor meglepően sok olyan apró szempontot termelt ki az eltelt több mint két évezred, amit ma evidenciának tekintünk, tehát sokkal szilárdabb, tudatosabb eszközünk az axiomatikus módszer, mint hajdanán. Az 1800-as években szinte megrobbant az axiomatikus rendszerek megújítására való törekvések sokasága.

- a matematikához sorolják az axiomatikus módszer, fogalomkezelés módszertani újdonságait (pedig itt már számokról néha nem is hallani)

A xx. században meg kell említeni Bertalanffy nevét, aki a rendszerelméletben volt úttörő. Alapvetően elválasztotta egymástól a fizikai azaz élettelen, a biológiai azaz élő és az emberi-társadalmi rendszereket, mint amelyek között elvileg nem lehetséges az átjárás, az ekvivalencia, a jelenségek egyenértékű tárgyalása (szemben a korszak diktatórikus irányzataival, a tömegembert megvalósítani kívánó állami terrorizmusok mechanizáló, biologizáló ideológiáival)

Éles különbséget kell tenni tehát az embert magáéba foglaló rendszer illetve a rendszer mint eszköz között (és ezt a különbséget legalábbis a kortársa magyar közgazdaságtan, pénzelmélet nem teszi meg)

A pénzrendszer mint eszközrendszer fejlesztési, működtetési döntéseit emberek hozzák meg a maguk felelős szabadsága keretei között (ők a pénz-infrastruktúra üzemeltetői), illetve a pénzrendszer felhasználói is emberek, akik ugyancsak felelős pénzhasználati döntéseket hoznak (ők a pénzinfrastruktúra felhasználói)

Aztán jött a kibernetika, a szabályozási visszacsatolások felismerésével, logikai szerepének tárgyalásával.

Megvalósulhattak a logikai sémákat érvényesítő félvezetős elektromos áramkörök a nyáklapokra égetve, majd következett a technikai eszközök szinte korlátlanná válását követően a szoftveresen kódolt szabályozások elterjedése

A számítógépek kifejlesztésével lehetővé vált a szabályozások (hardveres és szoftveres) gépesítése, nagyméretű rutinizálása

Jött a technológiai fejlesztések hatékonyságát javító funkcionális elemzés, funkcionális definíció korszaka (hiszen legalábbis logikailag majd mindent, de a korábbinál mérhetetlenül többet lehetett megvalósítani – csak előbb el kellett képzelni, a szükséges, a tervezett, az igényelt funkcióból kiindulva)

Egészen a gyártó, sőt bizonyos értelemben a tervező robotokig jutottunk, ahol a tervezés a betöltendő funkcióból indul ki és szinte automatizáltan kerül sor a legyártásra

És mára szembesültünk azzal, hogy a szabályozási rendszerek káoszában igen nehéz olykor az ember szerepét beazonosítani. Hogy egyértelműen lehessen fogalmazni, ahhoz szükséges az előzményekre is vissza tekinteni, amit az előbbi felsorolásban próbáltam vázolni.

Magam úgy fogalmazok, hogy eljutottunk a szabályozás ontológiájának kérdéséig, hogy ki a szabályozó (a szabályozást kialakító illetve felhasználó), milyen jogon, milyen céllal, milyen eszközzel

És ezzel az igénnyel keresek pénzelméleti könyvet, tanulmányt, ismertetőt – amit nem találtam meg, ezért próbálok egy elismert tankönyvet lapozgatva a magam igénye szerint olyan pénzelméleti bevezetőt fogalmazni, amelyre előbb-utóbb csak megszületik a részletes kifejtés is.

Tehát nem a pénzelméleti történelem, konkrét pénzügyi megoldások adomázgató felmutatását képzelem a pénzelmélet megalapozásának, hanem annak a modernkori szabályozási készségnek a részben történeti felvonultatását, amelynek a pénzügy terén való megnyilvánulását köszönthetjük modern pénzügyként.

A közvetlen pénztörténeti emlékek vagy mellbevágó kortársa statisztikák értéke ezáltal még nem válik semmivé, de lényeges, hogy nem képezhetik a modern pénzrendszer lényegének kulcsát.

Fáy Árpád