Ma a szegények legszegényebbjei feleslegesek a birodalom számára és ez népirtást eredményez. Az osztályok között dúló mai globális háború a megsemmisítők és a túlélésért harcolók között zajlik!

A pénzügyi-technológiai kapitalista osztály egyetlen tagja soha nem kifogásolta a „szegények legszegényebbjeinek” tömeges legyilkolását, mert a nagytőke profitja és a vagyonok koncentrációja szempontjából az áldozatok feleslegesek. A legszegényebbek nem szerepelnek a profit és a termelékenység képletében, „nem hoznak és nem vesznek el” piacokat. Ellenkezőleg: további létezésük tehertétel, s a luxus lakónegyedek körül nem mutatnak „esztétikusan”. A gazdagok számára kétségbeejtő bűnözési elemet és valós vagy csak vélt „terrorista” veszélyt is jelentenek. Ennek folytán a gazdagok „jobban örülnének”, ha csöndben eltűnnének, vagy a hadurak tüntetnék el őket, így – vélik - a világ biztonságosabb lenne, s vonzóbb hely a tőkefelhalmozásra. „Öljék csak egymást, ahogyan évezredek óta tették” - mondja a birodalom jámboran. A bankárok és csúcstehnológiai szövetségeseik úgy használhatják katonaságaikat és zsoldosaikat, hogy a saját kezüket nem kell beszennyezniük. Az elit nem nézi a tömeges elnyomorítást, miközben katonáik a „problémát” létéből bombázzák ki.

A mai népirtás egykor vibrálóan élénk és dolgos közösségekben történik, nem „koncentrációs táborokba” rejtve. A titkos hullaégetőket és gázkamrákat felváltották az életeket kioltó, a környezetet és munkahelyeket felégető, a lábasjószágot és a gabonát elpusztító gyújtóbombák „szabad tüzei”. Akik a bombázásokat túlélik, éhen halnak, bezárják őket, alultápláltakká válnak és betegségek támadják meg őket. Kiváló orvosok arról számolnak be, hogy a nyomorúság „ön-csonkító” és a szegények legszegényebbjei tudatlanok és nem élnek egészségesen. A felbukkanó fertőzések, a HIV-től a kolerán át az eboláig tipikusan „a Negyedik világ betegségei”. Míg a karibi térségben már száz éve eltűnt a kolera, az imperialista zsoldos csapatok (nepáli ENSZ békefenntartók) bélsárában Haitibe behurcolt kolera megjelenését is azzal indokolták, hogy a haitiak nem jutnak tiszta vízhez! Amióta az USA katonái a 19. századi koncentrációs táborokban a bennszülött amerikaiaknak himlővel fertőzött takarókat adtak a fagyok ellen, a népirtás ilyen magyarázatára még nem volt példa!

Az az igazság a népirtással, hogy ezek közismertek, ismételten dokumentáltak és aztán elfeledkezünk róluk. Az Első világ fehér munkásai az orruk előtt zajló ilyen „tényeket” még csak észre sem veszik, nemhogy bármiféle szolidaritást mutatnának. Az imperialista népirtás, amit az önjáró militaristák és a „passzív” gazdag elitek követnek el, nem titokban zajlik, mégha tagadják is bűnrészességüket. Itt a kulcsszó a „küldetés”. Irak teljes lerombolása után ünnepelt jelszóvá vált „a küldetést elvégeztük” elnöki bejelentés. A hadurak jutalmat várnak a „küldetés” sikeres elvégzéséért. Jemeniek halnak meg az amerikaiaktól kapott szaudi bombáktól, szomáliaiak a négy égtáj felé szóródnak szét tíz-ezrével sátrakba, a haitiak továbbra is élvezik az ENSZ „békefenntartóinak ajándékát”, a kolerát és tömeges szabadtéri börtön-nyomortanyákon rohadnak el – vezetőiket vagy börtönbe csukták, vagy kivégezték.

A népirtással és az azzal összeegyeztethetetlen modern csúcstechnológiai és pénzügyi tőkével szemben a szegények legszegényebbjei többféle választ adnak: (1) tömegesen vándorolnak ki – lehetőleg az Első világba, ahol nem bombázzák le, nem erőszakolják meg őket és nem halnak éhen, ahogyan „otthon”; (2) a városokba menekülnek a „városi menedék” illúziójával, jóllehet nyomortanyákba koncentráltan még könnyebben a bombák áldozatai lesznek; (3) visszatérnek a vidékre megművelni földjeiket vagy hegyeikbe pásztorkodni, de a rakéták és a drónok oda is könyörtelenül követik őket; (4) tömegesen menekülnek a szomszédos országokba, ahol a helyi csendőrök táborokba „terelik” őket, hogy ott pusztuljanak el és (5) végül ellenállást tanúsítanak. Az ellenállásnak több formája lehet. Ha a visszaélések mindent felülmúlnak, akkor spontán felkelések törnek ki. Ekkor megtámadhatják a helyi kollaboránsokat, a csendőrséget és a hivatalokat, kifoszthatják az élelmiszer raktárakat. Ilyen akciók gyorsan lángolnak fel és gyorsan el is halnak, sokszor a szó szoros értelmében halált jelentve. Néhányan fegyveres ellenálló csapatokhoz szegődnek, köztük banditákhoz, politikai, etnikai-vallási ellenfelekhez és terroristákhoz, akik megbosszulják a népirtás kitervelőit és a velük együttműködőket a maguk választotta igazságtevési módon és eszközökkel, égi jutalomban reménykedve.

Totális háború pusztít fentről, és a külső tényezők totális háborút szítanak belülről és legalulról is. A 21. szd-i „föld kárhozottai” egészen mások, mint amilyeneknek Frantz Fanon ábrázolta őket a múlt században. Fanon a gyarmatosítás és újgyarmatosítás elleni felkelést írta le. Ma a lázadás a gyökeres kiirtás és a népirtás ellen zajlik. A gyarmatosítás időszakában a „kárhozottakat” le kellett igázni, hogy munkaerejüket és erőforrásaikat jobban kihasználhassák. Ma a „szegények legszegényebbjei” feleslegesek a birodalom számára, és ez népirtással jár. A mai osztályharc a megsemmisítők és azok között zajlik, akik a túlélésükért küzdenek!

A teljes esszé elolvasható a Transform! oldalán.