|
|
|
Tweet |
|
|
|
Szerkesztőségünkhöz helyreigazítási kérelem érkezett, melyet változtatás nélkül, teljes terjedelmében közlünk.
"Tisztelt XIII. kerületi Hírhatár! Az imént találtam az oldalukon (http://www.13keruleti-hirhatar.hu/index_impresszum.php) egy idén év elején az általam vezetett Irodahálózathoz érkezett ügyfélmegkeresésre írt válaszomat. A válaszomban ugyan nincs semmi olyan, amit nyilvánosan ne vállalnék - tekintettel arra, hogy azt szakmai meggyőződésből, az elszámolás szabályainak ismeretében írtam - ennek ellenére némiképp értetlenül állok az eset előtt. Az irodánkat megkereső Úr, akinek a kérésére írásba is foglaltam a tájékoztatásomat, nem jelezte felém, hogy a levelezésünket nyilvánosságra kívánja hozni, esetleg a sajtóban szeretné publikálni. A helyzet számomra azért furcsa, mert egyébként pénzügyi fogyasztóvédelmi témában rendszeresen nyilatkozok a sajtónak, igyekszem a lehetőségeinkhez mérten korrektül tájékoztatni a hozzánk forduló újságírókat, épp úgy, ahogy ügyfeleinket is.
Ahogy említettem, továbbra is vállalom a leírtakat, természetesen abban a kontextusban, ahogyan az valóban szerepelt. Itt szeretném megjegyezni, hogy ügyfelünk kérdése nem arról szólt, hogy miért nincs kalkulátor az MNB oldalán. Erre a kérdésre az MNB tudna válaszolni, bár szeretném jelezni, hogy van is a témában az MNB-nek egy sajtóközleménye: http://www.mnb.hu/Sajtoszoba/mnbhu_pressreleases/mnbhu_pressreleases_2015/mnbhu_hirek_20150218
Ügyfelünk rajtunk, tehát a Pénzügyi Tanácsadó Irodahálózaton kérte számon egy ilyen univerzális kalkulátor meglétét. Ezúton is jelzem, hogy egy minden ügyfélre kiterjedő, pontos és megbízható kalkulátor gyakorlati megvalósítását irreális elvárásnak tartom. Javaslom a témában a következő cikk elolvasását: http://www.portfolio.hu/finanszirozas/hitel/devizahiteles_elszamolas_itt_a_mindentudo_kalkulator.210163.html
Levelemet teljes egészében kellett volna közzétenniük, s nem részleteket kiragadva, ahogyan ez történt. A bevezető egyébként szintén érthetetlen számomra, különösen a következő rész: "Fáy Árpád kérdéseket tett föl Dr. Morvai Gábornak, a PTI vezetőjének azzal kapcsolatban, miért nem hoznak létre olyan kalkulátort, akár az MNB honlapján, amellyel az ügyfelek ellenőrizni tudnák a bank általi átszámítás helyességét. Érdekes válaszokat kapott.' Őszintén szólva nem tudom mely részei voltak "érdekesek" a válaszomnak, úgy vélem némi prekoncepcióval viseltetett a cikk írója a levelemből kiragadott részletek iránt, s igyekezett azt hamis színben feltüntetni!
Negyedik éve dolgozom a Pénzügyi Tanácsadó Irodahálózatnál, harmadik éve a vezetője vagyok. Pénzügyi fogyasztóvédelemre szakosodtunk (a hitelügyleteken kívül tehát a biztosítási, pénztári és tőkepiaci szektort érintő kérdésekben is állunk ügyfeleink rendelkezésére). Kezdetektől független, pártatlan tanácsadó tevékenységre törekedtünk, ingyenesen működünk, ügyfeleinknek nem ajánlunk pénzügyi szolgáltatásokat. Eddig több mint 26.000 ügyfél tisztelt meg minket a bizalmával.
Amennyiben az elszámolással kapcsolatban kérdéseik vannak, készséggel vállalom egy interjú elkészítését.
Fentiekre tekintettel a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény 12. §-a alapján ezúton szeretnék helyreigazítást kérni, oly módon, hogy az ügyfél kérdéseire küldött válaszomat szíveskedjenek teljes egészében megjeleníteni, és szíveskedjenek tartózkodni az abban foglaltak hamis színben való feltüntetésére alkalmas kommentároktól!
A közölni kért levelem teljes egészében: „Tisztelt Fáy Árpád Úr! Morvai Gábor vagyok, a 11 megyeszékhelyen működő Pénzügyi Tanácsadó Irodahálózat vezetője. 2015. január 22-i telefonos beszélgetésünk alapján írok Önnek. Elnézését kérem, hogy az írásbeli válaszommal idáig várattam, a Hálózat vezetésével kapcsolatos feladataim miatt csak most tudom ezt megtenni. A Pénzügyi Tanácsadó Irodahálózat ingyenes, pártatlan pénzügyi fogyasztóvédelmi tanácsadást nyújt Magyarország 11 megyeszékhelyén. Az Irodahálózatot egy civil szervezet, a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete (FOME) működteti 2011 óta. Miskolcon 2012 áprilisa óta folyamatosan működik a tanácsadó irodánk. A tanácsadó irodáinkban nyújtott szolgáltatás lényege, hogy a fogyasztó (személyesen, telefonon, e-mailben és levélben) Pénzügyi panasz rendezéséhez a leghatékonyabb megoldással élhessen; Már a szerződéskötés előtt segítséget kaphasson bankok, biztosítók, más pénzügyi szolgáltatók esetében; Szükség esetén életviteli, háztartási, gazdálkodási tanácsokat kaphasson; Az adósokat segítő állami programokkal (pl. árfolyamrögzítés, Nemzeti Eszközkezelő programja, elszámolási törvény) kapcsolatban szakszerű tanácsot kaphasson; Döntések előtt ne csak jutalékorientált ügynök/ügyintézők ajánlatát, hanem egy független, pártatlan, szakszerű tanácsadó véleményét is kikérhesse. Hozzáférhessen olyan hasznos kiadványokhoz, amelyek segítségére lehetnek egy-egy vitás ügy, panasz, vagy döntéshozatal során. Az irodahálózat létrehozását az a cél vezérelte, hogy a vidéki fogyasztók számára könnyebb legyen e speciális információk megszerzése. Szolgáltatásainkat első sorban természetes személy fogyasztók vehetik igénybe pénzügyi vállalkozásokkal, szolgáltatásokkal kapcsolatos kérdések, vitás ügyek esetén. Kérem engedje meg, hogy az alábbiak szerint válaszoljak a telefonbeszélgetésünk során Ön által feltett kérdésekre! ún. Kúria tv. (2014. évi XXXVIII.) ún. Elszámolási tv. (2014. évi XL.) ún. Konverziós tv. (2014. évi LXXVII.) vonatkozó MNB rendeletek (42, 54,55,58) Véleményem szerint azért sincs értelme ilyen, széles tömegek (több bank ügyfelei) által használható kalkulátort létrehozni, abba ugyanis például egy 10 éves futamidejű annuitásos hitel esetében legalább 243 bemeneti adatot kellene bevinni, ez már önmagában nehézkessé tenné a használatot. Többek között ezeket az adatokat kellene betáplálni: a felvett devizahitel összegét (forintban vagy devizában), a futamidőt, a folyósítás során alkalmazott folyósítási (vételi) árfolyamot, az egyes törlesztések során alkalmazott kamatot vagy teljes rendszeres költséget (120 adat), az egyes törlesztések során alkalmazott törlesztési (eladási) árfolyamot (120 adat). az érintett pénzügyi intézmények díjtáblázatain alapuló késedelmi kamatokat, díjakat, költségeket (figyelemmel az esetleges időközbeni módosulásokra) egyedi megállapodás, átütemezés, futamidő hosszabbítás, stb. alapján az ügyfélnek adott esetleges kedvezményeket a banki adatbázisokban szereplő több százezer vételi és eladási árfolyam, 2004. május 1. napjáig visszamenőleg, napi (egyes pénzintézeteknél napi többszöri) bontásban.
árfolyamrögzített hitelek esetén a gyűjtőszámlára került összegek és 3 havi BUBOR szerinti kamatozása, figyelemmel az adott ügyfél törlesztőrészletében megjelenő (és a legtöbb hitelnél folyamatosan változó) tőke/kamat arány változásra.
Lakáselőtakarékossággal kombinált hitelek esetén az állami támogatással kiegészített megtakarítási összeg, figyelembe véve az állami támogatás jóváírásával kapcsolatos szabályokat (pl. nem megfelelő törlesztés esetén az állami támogatás mértékének változása, illetve a lakástakarékpénztár által a lakáskasszában felhalmozott összeg kamatozása) további számos egyéb, az elszámolás végeredményét befolyásoló feltétel.
Úgy gondolom, az a tény, hogy az elszámolás részletszabályait (az egyes speciális esetekre kiterjedő külön speciális szabályokkal) és az alkalmazandó képletek jogszabályok rögzítik, kellő garancia arra, hogy az elszámolást a pénzügyi intézmények szabályszerűen készítik el. Ezt tovább erősíti, hogy az MNB, mint felügyeleti szerv előzetesen és folyamatában is végig ellenőrizni és tesztelni fogja az elszámolás teljesítését, az egyes pénzügyi intézmények saját rendszereit, és az azok által generált outputokat.
2. Kérdést tett fel azzal kapcsolatban, hogy ennek hiányában milyen tájékoztatást tudunk nyújtani a hozzánk forduló ügyfeleknek Szintén az elszámolással kapcsolatos szabályok alapján azt tudom mondani, hogy az erre vonatkozó ügyfél tájékoztatás lényegi eleme nem az elszámolás eredményének előzetes megbecsülése, hanem az elszámolással kapcsolatos fogyasztói teendők, az panasztételi lehetőségek és további igényérvényesítési lehetőségekről szóló korrekt tájékoztatás. Kérésre természetesen bárkinek készséggel ellenőrizzük a pénzügyi intézmény által kiküldött elszámolást a bevitt adatok tekintetében, ami a fentiekből láthatóan szintén komoly feladat, Készséggel segítünk továbbá azoknak, akik valamilyen okból nem kapták meg az elszámolást, noha a pénzügyi intézmény elszámolási kötelezettsége egyébként fenn áll. Ezen kívül folyamatosan tájékoztatjuk a hozzánk forduló ügyfeleket (irodáinkon kívül honlapunkon, közösségi oldalunkon, televíziós és rádiós interjúkban, újságcikkekben, hirdetésekben, lakossági fórumokon) az elszámolási és forintosítási határidőkről, az ezzel kapcsolatos tennivalókról (pl. cím bejelentése, kezesek és zálogkötelezettek jogai, bankszámlaszám bejelentése).
3. A Pénzügyi Tanácsadó Irodahálózat szakmai felkészültségét firtató kérdéseire adott válaszom A szervezet vezetőjeként 2014. júniusától (a Kúria 2/2014. számú PJE határozatának megjelenésétől) folyamatosan azon dolgozom (a hálózat vezetésében résztvevő kollégáimmal együtt), hogy az Irodahálózat kommunikációs és tanácsadó tevékenysége során a felkészülten, korrektül tájékoztassuk a lakosságot a vonatkozó jogszabályokról, fontos tudnivalókról. A Kúria tv., az elszámolási tv. és a konverziós tv. elfogadását követően (még a kihirdetés előtt, mindhárom esetben) részletes tanácsadói segédanyagot készítettünk, kifejezetten azzal a céllal, hogy a várható kérdésekre reflektálhassunk. Résztvevői vagyunk a Magyar Nemzeti Bank által életre hívott Civil Hálónak, ahol Civil Fórumok keretében havi rendszerességgel egyeztetünk az elszámolással kapcsolatos kérdésekről, lényeges információkról. Tanácsadóink szakmai továbbképzési nap keretében már 2014 őszén részletes oktatásban részesültek az elszámolás - akkor már hatályos - jogi hátteréről. Egységes belső tanácsadói portálunkon külön funkciót alakítottunk ki az elszámolással kapcsolatos tanácsadói támogatás céljából. 118 oldalas tananyagunk (benne a szabályok magyarázatával, gyakran ismételt kérdésekkel) online és nyomtatott formában megtalálható minden irodánkban. A tanácsadók számára vizsgakövetelményeket írtunk elő a képzési anyaggal kapcsolatban. Napi szinten személyesen egyeztetek a tanácsadóinkkal, az újonnan felmerülő kérdésekről belső körlevelek és személyes egyeztetés formájában is rendszeresen értekezünk. Elérhetővé tettük irodáinkban az MNB által az elszámolásról készített közérthető kiadványt. Internetes oldalunkon külön aloldalt szenteltünk az elszámolásnak és forintosításnak. És ennek a munkának természetesen még nincs vége, hiszen március 1-től kezdődik az elszámolás, ki nem taposott úton járunk, de amit láthatja, igen sokat próbálunk tenni azért, hogy minél jobban felkészüljünk erre a jelentős munkára.
4. Igaz, csak burkoltan utalt rá, de azért erre is szeretnék reflektálni: A Pénzügyi Tanácsadó Irodahálózatot működtető Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete nem indult, így nem is nyert az MNB elszámolási tájékoztatással kapcsolatban kiírt pályázatán. Az Irodahálózat nem egy ad hoc aktuális problémakör kezelésére jött létre, 2011 óta működő országos Hálózatunk, nem csak hitelügyletekkel, de biztosításokkal, befektetésekkel, pénztárakkal, stb. (az MNB tv. 39. §-ában foglalt személyek és szervezetek magánszemély fogyasztókkal kötött ügyletei vonatkozásában) kapcsolatos kérdések, panaszok, vitás ügyek esetén is a fogyasztók rendelkezésesre áll, így magától értetődőnek tartom, hogy az elszámolás kapcsán is magas színvonalú tájékoztató tevékenység megvalósítását tűztük ki célul. Az általam vezetett szervezet minden szempontból átlátható, letisztult, kizárólag a pénzügyi fogyasztóvédelmi cél megvalósításához kötődő gazdálkodást folytat, amelyet az arra hivatott szervezetek ellenőrizhetnek, és rendszeresen ellenőriznek is. FOME köztartozás mentes civil szervezet.
Tisztelettel, dr. Morvai Gábor koordinátor Pénzügyi Tanácsadó Irodahálózat”
Doody Kapcsolódó írásaink: |
|
|
|