. Ma Auguszta napja van.
Vigyázz, Viktor, a kőbalta nagyobbat üt ...
2016-07-18 08:13:09
Vigyázz, Viktor, a kőbalta nagyobbat üt ...

Vigyázz, Viktor, a kőbalta nagyobbat üt ...

Ha az innováció jelképe a newtoni alma, akkor az orbáni rezsim szimbóluma mindenképpen a kőbalta kell, hogy legyen.  A Fidesz ugyanis mindent visszaszorít, lenyom, betilt vagy megbüntet, ami egy kicsit is előremutató, amely lépést tart a technológia és így a világ fejlődésével.


Van abban valami freudi, hogy az Európai Bizottság éppen aznap mutatta be az európai innovációs eredménytábláját és kimutatását, amikor Magyarországon az egyik innovatív szolgáltató (Uber) bejelentette, hogy a kormányzati szankciók miatt kivonul az országból. Magyarország ráadásul a hátsó mezőnyben foglal helyet az összehasonlításban, a kutatási és innovációs teljesítményben a tagállamok többsége jóval előttünk végzett.


Annak ellenére, hogy a gazdasági növekedés és az innovációba irányuló befektetés között közvetlen kapcsolat áll fenn, a magyar kormány vállaltan a középkori viszonyokat igyekszik fenntartani a Kárpát-medencében. Igaz ez akkor is, ha Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter – megpróbálva némi józan hangot becsempészni a kormányzati elmebajnokságba – azt mondja, hogy a magyar gazdaságnak minél több innovatív cégre van szüksége; hiszen maga Orbán Viktor jelentette be legutóbb Békéscsabán, hogy szerinte a jövő nem az innovációban és a start-up cégek támogatásában van.


Már az is szerencse, hogy a "start-up" szót egyáltalán ki tudta mondani a miniszterelnök, hiszen – egy kiszivárgott, őszinte beszédnek köszönhetően - Kubatov pártigazgatótól régóta tudjuk, hogy a kormányfő nemrég még a különbséget sem ismerte a fax és az e-mail között.


Hogy a bukás előtt álló miniszterelnök vajon saját frusztrációinak leplezése vagy a görcsös hatalmi vágy (esetleg mindkettő) miatt építi le tudatosan a magyar társadalom szellemi immunrendszerét, még nem egyértelmű. A tudatosság viszont bizonyítható: a felsőoktatás elsorvasztása és kiéheztetése, a közoktatásban véghezvitt dúlás, a tankötelezettség korhatárának leszállítása, a társadalomtudományok helyett az egyszerű szakképzésre helyezett túlzó hangsúly, az aktív fiatalság külföldre kényszerítése, a kutatás-fejlesztés mostohagyerekként való kezelése és minden innovatív kezdeményezés erőszakos megfojtása ugyanis egyfelé mutat.


Szellemileg legyengült, akaratában és lehetőségeiben korlátozottabb társadalmat akar, mert szerinte egy ilyen tömegen könnyebb uralkodni; mert szerinte a magabiztos vezetői karakter így jobban érvényesül. De Orbán Viktor ismét csak téved.


Az újabb, sokadik ipari forradalom kellős közepén nem lehet összeszerelő üzemet építeni a Nobel-díjas tudósok országából, a jövőnk nem a közmunkások, hanem az innovatív fejlesztők kezében van. És ezt a típusú fejlődést megállítani, mesterségesen elfojtani nem lehet.


Orbán azt hiszi, hogy ha csak kőbalta van az emberek kezében, akkor tovább maradhat a bársonyszékében. Pedig bárkit el lehet kergetni a hatalomból, a kőbalta ráadásul még nagyobbat is üt, mint egy tablet.


Miniszterelnök úr, ha esetleg azért nem értené ezt a hasonlatot, mert nem tudja, hogy utóbbi micsoda, úgy nézze meg az interneten, vagy kérje meg valamelyik asszisztensét, hogy mutassa meg azt a furcsa kütyüt a kezében.


863 nappal vagyunk a miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után. Akkor megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Századik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.


Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő - OS

Fotó: Hír6.hu

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
A legfontosabb jogaink munkavállalóként – Jobb tisztában lenni velük!
Sajnos gyakran hallani rémhíreket főnökök garázdálkodásáról, ahogy pokollá teszik a munkavállalók életét. Bármennyire is szükségünk van a munkára, téves gondolat, hogy mi...
2024-03-21 16:49:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Bal...
Bővebben >>