. Ma Gedeon napja van.
Választási pillanatkép
2014-04-06 11:54:43
Választási  pillanatkép

Választási pillanatkép

A Népszava tegnapi írásában a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője, Pálffy Ilona szerint az utolsó 24 órában több mint 30 ezren jelentkeztek át másik településre. A névjegyzékben 8 019 566 választópolgár szerepel, ebből átjelentkezéssel 120 304 szavazhat. Négy évvel ezelőtt az országgyűlési választás első fordulójában 58 ezren szavaztak így, de  akkor még igazolásnak nevezték.

 

Pálffy Ilona arról tájékoztatta valamennyi helyi választási irodát, hogy azokban az átjelentkezéssel kijelölt szavazókörökben, ahol ilyen sokan szavaznak, lehetőség van "megbontani" akár 4-6 felé is a szavazatszámláló bizottságokat, és több jegyzőkönyvvezetőt is beállítani, több szavazófülkét kihelyezni.

 

A XIII. kerületben, az állandó lakosokon túl 3700 választó szavaz ma. Itt öt felé választották a szavazatszámláló bizottságot, 8 fülke és 9 jegyzőkönyvvezető segíti a munkát.

 

Olvasónk levele alapján, azonban úgy tűnik a kormány nem oldotta meg a helyzetet:


„Kíváncsi lennék, hogy más körzetekben is másfél órát kell-e várni, hogy szavazhassanak? A XIII. kerületi Üteg u. 30-ba vezényelték az összes XIII. kerületi átjelentkezőt, ahol több száz méteres sor áll és vár, hogy szavazhasson. Akik állandó lakosok azoknak gördülékenyen megy a soruk, ugyan ott is sorok vannak, de nem jelentős.  A közel 4 ezer átjelentkező – aki biztos szavazó, különben nem jelentkezett volna át - ha még egyenletesen oszlana el a 13 óra alatt, az akkor is óránként 307 embernek, percenként 5--nek kellene szavazni. Ami szinte kizárt, annak ellenére, hogy a teremben az asztalnál öt felé oszlik a sor abc szerint. Sokan már az elrettentően hosszú sor láttán feladták, van a kinek egy óra után lett elege. Arról nem is beszélve, hogy hideg szél fúj, amit ha végigáll az ember, akkor másfél óra után bejut egy szűk levegőtlen épületbe majd egy fullasztó tömegbe és egy kicsi terembe, így többen rosszul lesznek, azért távoznak szavazás nélkül.  A sorban állók türelmetlenek, nem értik, hogy a kormány, ha már megváltoztatta a törvényt és az átjelentkezőket egy szavazókörbe zsúfolta, akkor miért nem gondoskodott arról, hogy ez ne fordulhasson elő? Megjegyzem az ott levő választási „személyzet” nagyon udvarias és segítőkész, de láthatólag nem tud mit kezdeni a helyzettel, megoldás nincs, és úgy tűnik számukra is váratlan az iszonyú embertömeg. Érdemes lenne megtudni, hogy a közel 4 ezer átjelentkezőből végül hány szavazott, mert szinte biztos, hogy aki nem szavazott, az nagyrészt mind elment, de feladta.  Érdemes lenne annak is utánanézni, hogy az országban mindenhol így jártak az átjelentkezők, vagy csak itt?”


A Klub Rádió nemrég bemondta, hogy Zuglóban és a XI. kerületben is hasonló kígyózó sorok riasztják el a szavazókat. Van ahol fülke nincs, van ahol boríték és van, akinek nem szólnak, hogy az átjelentkezőknek adott zöld borítékot, ha nem ragasztja le, akkor érvénytelen a szavazata. A VIII. kerületben pedig tömegével nem kaptak választási értesítőt az állampolgárok.  Van aki átjelentkezett, meg is kapta az igazolást, de még sincs benne a választási névjegyzékben. A legembertelenebb, hogy  rengeteg rokkant nem tud szavazni, mert  elutasítják kérelmét és nem visznek urnát, viszont a szavazókörök legnagyobb része nem akadálymentesített.

 

Friss adatok: MENJENEK SZAVAZNI, MERT ALACSONY EDDIG A RÉSZVÉTELI ARÁNY!!!



LEGÚJABB FRISSÍTÉS: MENJENEK SZAVAZNI, MERT MÉG MINDIG ALACSONY A RÉSZVÉTELI ARÁNY!!!


Utoljára frissítve: 2014-04-06 15:54:51

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
A legfontosabb jogaink munkavállalóként – Jobb tisztában lenni velük!
Sajnos gyakran hallani rémhíreket főnökök garázdálkodásáról, ahogy pokollá teszik a munkavállalók életét. Bármennyire is szükségünk van a munkára, téves gondolat, hogy mi...
2024-03-21 16:49:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A rövid válasz: igen! Nemcsak, hogy bátran kombinálhatod ezt a két szuper összetevőt, de bátorítunk is rá, ugy...
Bővebben >>