. Ma Emma napja van.
Vágó István - villáminterjú
2010-11-26 14:12:48
Vágó István - villáminterjú

Vágó István - villáminterjú

Vágó Istvánt 33 évvel ezelőtt ismertem meg, amikor rendezőasszisztensként dolgoztam a Magyar Televízió Szórakoztató és Zenei Főosztályán. 1975-ben a Riporter kerestetik vetélkedő döntőjét követően Vitray Tamás ajánlotta fel neki a Barkochba műsor vezetését.  Már ebben az első műsorában is lenyűgözött tudása és az a laza, játékos elegancia, ahogy a vetélkedőt vezette. Kedves, nyitott természete, közvetlensége kezdetektől elbűvölte munkatársait és a játékosokat is.

 

A több mint 10 nyelven kiválóan beszélő Vágó István sikeres pályáját díjak is kísérték, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét   kapta meg, és sok éven át a Story Ötcsillag-díjat,   hogy csak nagyon keveset említsünk.

 

Felnőtt gyermekeimen is nap, mint nap lemérhettem, hogy nincs az a program, amit le ne mondanának a  „Legyen ön is milliomos”, „A  mindent vagy semmit” stb. kedvéért.  Ki nem hagyták volna a Vágó-műsorokat, amelyeken jól szórakoztak, és amelyekből rengeteget tanultak. Nemcsak Vágót kedvelték, hanem a műsort is, aztán egyik napról a másikra azt vettem észre, hogy senki nem ül a TV előtt, pedig a  „Milliomos” megy (csak már nem Vágó vezette). A The Sun című angol lap ugyan megírta, hogy a nemzetközivé vált játék legjobb műsorvezetője Vágó István, és azt  ismindenki tudja, hogy  az RTL-es döntések a csatorna tulajdonosi testületén múlnak, de úgy tűnik  a műsorvezető csere ebben az esetben nem jött be az RTL-nek. Csak a nézők nem értik a mai napig, hogy közel ezerötszáz adást követően vajon miért került le a „Legyen ön is milliomos” teljesen a műsorok palettájáról?

 

A Pókerarc, az IQ - az ország tesztje, a Legyen Ön is milliomos, a Mindent vagy semmit!, Álljunk meg egy szóra, a Párbaj  - mind Vágó nevével fémjelzettek, ám mégis úgy tűnik, a  35 éves műsorvezetői pályafutás kényszerűen félbeszakadt.

Műveltségi vetélkedők, kinek kell ma? A nézők nagyobb része nem igényli. Lecserélik tehát olyan műsorokra, ami több nézőt vonz a képernyő elé, amelyeken nem kell gondolkodni, ahol betekintést nyerhet az ember a celebek magánéletének „rejtett” titkaiba, ami aztán másnap jó téma lehet az iskolában, munkahelyen.

 

Az igénytelenség és a harsány, gyakran ordenáré műsor ma a nyerő és úgy tűnik a kifizetődő is, amelynek az az eredménye, hogy megszűnőben a szórakozva kulturálódás utolsó lehetősége: nincs több műveltségi vetélkedő.

 

Az utolsó talpon maradt, legkeresettebb és legfelkapottabb magyar műsorvezető a magyar médiában, a kvíz professzoraként emlegetett Vágó István televíziós pályafutása így valószínűleg véget ér. Hogy Vágó politikai nézeteinek mennyire van köze mindehhez, azt nem tudni.

 

Szomorú, de nincs min csodálkozni. A kereskedelmi televíziók egy ilyen megosztott országban, mint a miénk, nem szívesen foglalkoztatnak olyan hírességeket, akik maguk is megosztják a nézőket, mivel ez csökkenti a nézettséget, a profitot. Bár megérne egy alapos kutatást annak eldöntése, hogy az érték nélküli, felszínes szórakoztatás, vagy az igényes, művelődést is fejlesztő műsorok vonzanak-e több nézőt.

 

Amikor 2008 tavaszán a műsorvezető Gyurcsány Ferencről mondott pozitív véleményt, és Orbánt populistának nevezte, akkor sokan, akik addig szerették, tisztelték és rendszeresen nézték műsorait, elpártoltak tőle. A kereskedelmi média erre persze érzékenyen reagált, mert a nézettségnél nincs nagyobb úr.

 

Álljunk csak meg egy pillanatra. Vajon miért van az, hogy Fábry alpári, szó szerint becsületsértő durvaságai nem vívták ki gazdái haragját, Vágó kulturáltan megfogalmazott véleménye viszont kicsapta a biztosítékot.

 

Miért van az, hogy  Orbán körül gyülekező hírességeink – Egerszegi, Kokó és a többiek – változatlan népszerűségnek örvendenek, senki nem „bántja” őket.

 

Egyetlen dologra tudunk gondolni: megosztott országunk polgárai pártszimpátiájuk mentén ítélik meg a közszereplőket is. Azaz vagy hajlamosak szétválasztani valakinek, mondjuk Fábrynak lenyűgöző tehetségét az elképesztő, „gyilkos” bunkóságtól, vagy nem képesek megbocsátani Vágónak finoman fogalmazott, őszinte véleményét.

 

Tudomásul kell vennünk, hogy jobboldali polgártársaink átlagos toleranciamutatója a nulla körül van. Nem tudják és nem is akarják szétválasztani magukban valakinek, ez esetben Vágónak a nézeteit és a cselekedeteit, tehetségét.

 

Fentiek alapján viszont egy kereskedelmi csatorna felelős vezetőjének nincs választási lehetősége: a népszerűtlenné vált műsorvezetőnek mennie kell.

 

Hogy „föntről” jött telefon? Az is lehet. Talán éppen arra „hívták fel” a figyelmet, hogy Vágó nemsokára népszerűtlen lesz… És akkor az is lesz.

 

Vágó a politikai színvallást követően ment át a TV2-hez, ám a Párbaj című vetélkedő 40 adása nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A mindent megváltó 40 milliós játszma címmel beharangozott új vetélkedő műsorvezetői várományosa ugyan Vágó volt, ám a TV2 nemrég úgy döntött, hogy inkább a rádiós Rákóczi Ferencet választja műsorvezetőnek.

 

A TV2 programigazgatója  Kiss Péter nem is titkolta, hogy  az új élő adásban közvetített műsorhoz nem nagy tudású, hanem inkább szórakoztató műsorvezető kell, ami egyben azt az üzenetet is hordozza, hogy  nincs igény a kvíz típusú igényesebb műsorokra. A nézők nem művelődésre, hanem elsősorban szórakozásra vágynak. Az új műsorhoz más személyiséget és másfajta „habitusú” műsorvezetőt akar a TV2.

 

Villáminterjú Vágó Istvánnal

 

Hogy érzed magad, Pista?

 

- Mi tagadás, voltak már boldogabb időszakaim is. Hirtelen túl sok lett a szabadidőm...

 

Milyen az emlegetett „habitusod”?

 

- Lobbanékony, sőt néha robbanékony vagyok! Feleségem is állandóan felhánytorgatja, hogy miért adom ki magam ilyen nyíltan és kendőzetlenül – hát most aztán könyvben is kiadtam magam. Hiába figyelmeztetett Judit...

 

Mire vágysz még az életben, mihez lenne  kedved még?

 

- Utazás, nyelvek, zene, bor – ugyanaz, mint eddig!

 

Kinek ajánlod Bárdos András új, Rólad szóló könyvét, a  „Kinyitom a számat!”? 

 

- Mindenkinek, aki már egy ideje nézi a tévét, és itt él, ebben az országban.

 

Megjelent már a könyv?

 

- Igen, és máris a sikerlistára került. Nem tudom, örüljek-e neki... Arra ugyanis, hogy ilyen aktuális lesz (például a címlapon a szilánkokra tört fényképem), nem gondoltam.

 

Melyik a kedvenc részed?

 

Talán ez, mert szinte ugyanazt a helyzetet írja le, amelyben most vagyok, mint tíz évvel korábban:

 „Velem lényegében már minden megtörtént, legalább egyszer.

De ezt még elmesélem. Van még időd? Remek. Szóval, 50 éves voltam, amikor a TV2 akkori vezetői, Tolvaly Ferenc, Prokopp Róbert meg a többiek, látva akkori műsorom, a Mindent vagysemmit csökkenő, vagy inkább stagnáló nézettségét, úgy döntöttek, hogy öreg vagyok. Ezért nem megy úgy a műsor, ahogy szeretnék. De nem mondták meg, persze, hanem rendeztek egy hatalmas születésnapi ünnepséget. Egy fogadást, Vágó István 50 éves címmel. Jön felém Tolvaly, soha nem felejtem el, jön a széles gesztusaival, te vagy a mi szupersztárunk, mondja, megölel, megcsókol, te vagy a csatorna megmentője, te vagy a koronagyémánt! Majd az ünnepséget követő napon levette a műsoromat, megszüntette, végül hosszas vergődés után megállapodtunk, hogy nekem végem.

– De nem volt véged…

– Hát nem. Akkor jött az RTL, ahol szerintem nem is tudták, hogy gondjaim vannak a TV2-n, jöttek és hívtak, akkor indult ugyanis a Milliomos...”

 

Lesz folytatás?  35 év alatt rengeteg érdekes történt veled..

 

Ha a könyvre gondolsz, lehet. Ráadásul történt egy s más körülöttem azóta is, hogy megjelent a szóban forgó kötet...

 

Mit üzensz a szenzációra éheseknek a"drogozásoddal"kapcsolatban?

 

 - Hogy ne higgyenek a bulvársajtónak! Én a könyvben sokkal elemzőbben nyúltam a témához, és egyáltalán nem amellett kardoskodtam – most se –, hogy a fiatalok bátran füvezzenek. Semmi esetre se tegyék. De ugyanez az alkoholra legalább annyira érvényes. Ami pedig azokat az érveket illeti, hogy aki egyszer kipróbál egy könnyű drogot, annak egyenes az út az elkallódás, a kemény drogok élvezete felé, annak talán ellenpéldának én magam elég jó vagyok. A könyvben leírt történet immár 40 éves!

 

Mit szólsz a Téged lehülyéző Havas Henrikhez, aki aljasnak tart, hogy kibeszélted a feleségedet, és gúnyolódik azon, hogy Juditot Nyuszinak hívod?

 

– Én nem a feleségemet beszéltem ki, hanem őt, Havast. Arra akartam rámutatni, hogy amikor kíméletlenül ráveti magát egy pályatársára, annak milyen kisstílű, személyes okai lehetnek. Ja, és még egy: a feleségem hívott először engem Nyuszinak (ennek a története is benne van a könyvben), én meg azóta vissza ”nyuszizom”. Persze ha Havas Juditként akarja megszólítani, ám tegye, ha azt reméli, hogy a feleségemnek így már imponálni fog.

 

Mi a kedvenc társasjátékod?

– A bridge. És erre se Havas fog megtanítani...

                     •

Érdekes lenne megismerni Vitray Tamás véleményét, hogy vajon a mai műsorvezetők közül hányat tanácsolt volna el a pályától? Maradt volna egyáltalán valaki?  Vajon mi számít ma értéknek, a kérész életű sztárság, a műveletlen „bájgúnárkodás”? Hogy a ma divatos műsorvezetők nem lesznek 35 évig a képernyőn ez nem kétséges.  Az értékrendeket azonban mi, nézők állítjuk fel, még ha ezek paramétereit a kereskedelmi csatornák bevétel centrikus vezetése diktálja is. Ha a népbutító műsorokból lesz egyre több, az olyan alacsonyra teszi a mércét, hogy nincs értelme az egyre csökkenő értékrendeken háborogni.

szerk.

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz se...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A rövid válasz: igen! Nemcsak, hogy bátran kombinálhatod ezt a két szuper összetevőt, de bátorítunk is rá, ugy...
Bővebben >>