. Ma Auguszta napja van.
Ünnepi műsor a szépkorúak tiszteletére
2015-10-07 05:30:43
Ünnepi műsor a szépkorúak tiszteletére

Ünnepi műsor a szépkorúak tiszteletére

Az ENSZ 1991-ben nyilvánította október 1-jét az Idősek Világnapjává, az októbert az Idősek Hónapjává. 2015. október 5-én a RaM-ban megtartott Idősek napi rendezvényen dr. Tóth József polgármester köszöntötte a megjelent időseket. Ezt követően a résztvevők megtekintették az önkormányzatiság 25 évéről szóló filmet, majd a Turay Ida Színház társulat „Csillagok között” című zenés játékán szórakozhattak.


A 60 év felettiek ünnepén dr.Tóth József polgármester emlékeztetett, hogy a XIII. kerületben már tíz éve 30 ezer fő az idősek száma, akik közül 53% egyszemélyes háztartásban él. Az idősek kiadásai ¾-ét a lakásfenntartásra, élelmiszerre és a gyógyszerre költik, ezért a képviselő-testület a szociális rendeletben a támogatásokat ezen szempontok figyelembevételével alkotta meg. A polgármester köszöntőjében beszélt az egyéb szolgáltatásokról, a klubhálózatról, az étkezésről, a gondozóházról. Beszéde végén nyugodt békés megélhetést kívánt, amelyhez az önkormányzat további segítségét is megígérte.


2014-ben az önkormányzat szociális segélyezésre közel 900 millió forintot fordított, az összeg több mint fele az idősek részére megállapított juttatás volt. Étkeztetésben 1409 idős korú részesült, a házi segítségnyújtást folyamatosan 302 fő vette igénybe. A jelzőrendszeres segítséget, mint önként vállalt önkormányzati feladatot 279 fő részére biztosította az önkormányzat. Rendszeresen közel 5000 szépkorút lát el az intézményrendszer, 500-an a rendszeres sportolási mozgási lehetőséget veszik igénybe.

 

A képviselő-testület 2015-2019. évekre szóló „Lendületben a XIII. kerület” programja is kiemelten foglalkozik az idősekkel. Minden önkormányzati program, ágazati koncepció figyelembe veszi az aktív időskor alapelveit. Fontos, hogy folyamatosan érvényesüljenek az időskorúak jogai (függetlenség, társadalmi részvétel, méltóság, gondoskodás, önkiteljesedés). Az idősek érdekében tett intézkedések többsége a prevenciót és az integrációt szolgálja. Jellemző az idősbarát megközelítés, a településfejlesztés minden egyes közszolgáltatás szervezése során is.


Utoljára frissítve: 2015-10-07 05:31:00

További híreink
Visszatér a pornókirály, Kovi újra forgat
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években sok felkérést kapott, ezért visszatér a pornóiparba.
2024-03-09 13:31:54, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lévai Anikó háttérhatalmáról is beszélt Magyar Péter
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmelitában, erről most konkrétabban fogalmazva kijelentette, hog...
2024-02-28 13:22:44, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lecsalózták a DK alelnökét, Varju Lászlót
Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában, emlékeztetve...
2024-02-26 12:34:43, Hírek, Környezetünk Bővebben
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az államelnök apja csak egy szimpla náci szimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem...
Bővebben >>