. Ma Andrea napja van.
Új játszótér a Kárpát utcai lakótelepen
2015-07-24 05:34:44
Új játszótér a Kárpát utcai lakótelepen

Új játszótér a Kárpát utcai lakótelepen

Megnyitotta kapuit a felújított Duna játszótér, a Bessenyei utca és a Pozsonyi út találkozásánál. A játszótér és a játszóeszközök kialakítása, a korszerű anyagok használata szervesen illeszkedik a szomszédos Duna terasz pihenő parkhoz.

 

A játszótér elöregedett aszfalt burkolata helyett világos térkő burkolatot, és stabilizált, vízáteresztő kavicsburkolatot kapott. A játszószerek alatt színes, a Duna hullámait idéző, öntött gumiburkolatok létesültek. Egy új, többfunkciós, hajó formájú mászóvár is helyet kapott a játszótéren. Az új, fakeretes homokozót az erős napsütéstől most már napvitorla védi.

 

A régi, jó minőségű mászóvárat a lábal cserélésével, és a felületek alapos tisztításával, pácolásával megőrizték. A játszótér használói új ivókútnál olthatják szomjukat. Az eddigi egy hintaállvány helyett két hintaállvány, négy ülőkével fogadja a hintázni vágyó apróságokat. A szülők számára 14 darab pad került kihelyezésre, ahonnan kényelmesen figyelhetik a játékokat szerető gyermekeiket, és beszélgethessenek egymással.

 

A játszótér minden burkolata szilárd, ezért teljes szélességben teret ad a gyermekbicikliknek, a lábbal hajtott járgányoknak, a babakocsiknak, és természetesen a kerekesszékeknek is.

 

A növényzetet is dúsították. A lakóépületek irányába új fasort telepítettek, a park közepére egy tulipánfát ültettek, amelyet körpad vesz körül.

 

A beruházás megvalósítása 48 millió forintba került.

További híreink
Visszatér a pornókirály, Kovi újra forgat
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években sok felkérést kapott, ezért visszatér a pornóiparba.
2024-03-09 13:31:54, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lévai Anikó háttérhatalmáról is beszélt Magyar Péter
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmelitában, erről most konkrétabban fogalmazva kijelentette, hog...
2024-02-28 13:22:44, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lecsalózták a DK alelnökét, Varju Lászlót
Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában, emlékeztetve...
2024-02-26 12:34:43, Hírek, Környezetünk Bővebben
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar P...
Bővebben >>