. Ma Auguszta napja van.
Szlovák ünnepség Angyalföldön
2015-05-15 14:14:33
Szlovák ünnepség Angyalföldön

Szlovák ünnepség Angyalföldön

Az Angyalföldi Szlovák Önkormányzat emléktábla-avató ünnepséget tartott 2015. május 14-én, a Tutaj u. 1/A. szám alatt, a XIII. Kerületi Önkormányzat támogatásával. Avatóbeszédet mondott – többek között – Holopné Schramek Kornélia alpolgármester és Rastislav Káčer rendkívüli és meghatalmazott nagykövete.


Az emléktábla avatást követően a Debrecen parkban a Nemzetiségek Háza mögötti parkban egy tutajt építettek fel, majd a „Szlovák tutajosok Pesten” címmel kiállítással egybekötött szimpóziumon vettek részt az érdeklődők. 


Mint azt Holopné Schramek Kornélia alpolgármester asszony elmondta szlovák személyekhez kötődően három tábla található a kerületben: Vydareny Iván festő- és fotóművész táblája a Visegrádi utcában, Pozdech József harangöntő mester domborműves táblája a Lehel utcában és Uhlár Béla kanonok emléktáblája a Béke téri Szent László templomban.

 

A XIX. században Angyalföld egész területe még nem volt lakott. A lakosságot egykoron révész, halász és hajós nép alkotta. A fövenyes, homokos part alkalmas volt a fenyőszállító tutajok kikötésére, az Újlipótváros szélén működött fafeldolgozó üzemekhez kapcsolódva. Több hullámban érkeztek szlovák telepesek és munkások Magyarországra. A szlovákságot, mint a palócokat is, nagyobb számban az iparosodás, az ipari üzemek munkalehetősége csábította a kerületbe. A magyar és a német nemzetiség mellett a 19. század végéig a szlovákok Budapest harmadik nagy csoportját alkották.

 

Angyalföld területén már a 19. század első felében letelepedtek a Dunán tutajozó szlovákok. A nagyobb folyók, a Vág, Garam és az Ipoly és a völgyeikbe vezető utak a Dunához és onnan Budapestre vezettek. Az Angyalföldi Szlovák Önkormányzat a Tutaj utca elejére kihelyezett emléktáblával emlékezett az árvai és liptói szlovák munkásokra, akik egykor tutajon szállították Budapestre a faanyagokat az építkezésekhez. A tábla hirdeti a szlovák munkásokat, akik részt vettek a magyar és az angyalföldi iparosodás kialakításában.

 

A Nemzetiségek Háza mögötti Debrecen parkban a tutajépítés nehéz munkálatait az Oravan Senior folklór együttes előadása könnyítette. A szimpóziumon dr. Kovács Anna az országos Szlovák Önkormányzat Kutatóintézetének igazgatója „Korrajz az angyalföldi szlovákokról”, dr. Róbert Péter egyetemi docens „Tutatajosokból munkások” címmel tartott előadást. Ezt követően az árvai és a liptói tutajozásról szóltak Szlovákiából érkezett vendégek.

További híreink
Visszatér a pornókirály, Kovi újra forgat
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években sok felkérést kapott, ezért visszatér a pornóiparba.
2024-03-09 13:31:54, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lévai Anikó háttérhatalmáról is beszélt Magyar Péter
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmelitában, erről most konkrétabban fogalmazva kijelentette, hog...
2024-02-28 13:22:44, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lecsalózták a DK alelnökét, Varju Lászlót
Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában, emlékeztetve...
2024-02-26 12:34:43, Hírek, Környezetünk Bővebben
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Március 31-ig kell érvényesíteni a felsőoktatási diákigazolványokat; ahhoz, hogy az érintettek kedvezményesen ...
Bővebben >>