. Ma Emma napja van.
Szabadtér-építészeti kiállítás a Városház Galériában
2016-06-26 03:56:10
Szabadtér-építészeti kiállítás a Városház Galériában

Szabadtér-építészeti kiállítás a Városház Galériában

Tájodüsszeia 2015. címmel a szabadtérépítészet fővárosi - és ezen belül XIII. kerületi - eredményeit bemutató kiállítás nyílt a polgármesteri hivatal első emeleti Városház Galériájában.


A hivatal ügyfélfogadási idejében, június 27-ig látogatható kiállítást dr. Tóth József polgármester június 23-án nyitotta meg. az egybegyűltek figyelmébe ajánlva a kiállított anyag kerületi vonatkozásait. A tablókon fényképek sokasága mutatja be egyebek mellett az Országbíró lakótelep és sétány komplex megújításának dokumentumait, az elhanyagolt parkolóhelyből kialakított Ruttkai Éva park megszületésének körülményeit, a Váci Corner Irodaház környezetének létrehozását, a Duna terasz Kárpát utcai közparkjának létrejöttét és a Vizafogó lakópark tervezésének és megvalósításának stádiumait.

 

Dr. Tóth József polgármester megnyitó beszédében emlékeztetett arra, hogy a most bemutatásra kerülő anyag, amely  a magyar tájépítészeti szakma 2010-2015. közötti eredményeit, legfontosabb alkotásait mutatja be, jól reprezentálja a kerület vezetésének az integrált település management melletti elkötelezettségét. – Önkormányzatunk 2011 és 2015 között 7,5 milliárd forintot fordított közparkok létrehozására, a meglévők megújítására, a városrész közterületeinek élhetőbbé tételére, és az ezzel kapcsolatos további feladatokra – mondotta a polgármester.


– Ebben az esztendőben 2,4 milliárd forintot szánunk a munka folytatására. A következő időszak legnagyobb feladatait az úszó világbajnoksághoz kapcsolódó komplexum előtti Dagály sétány létrehozása, illetve a Rákos patak környezetének részbeni rekultivációja jelenti, mindkét beruházás jelentős változást idéz majd elő a városrész képében. Dr. Tóth József polgármester végezetül felidézte, hogy a kerületünkben végzett munka eredményeként  létrejött értékek minőségét, a város szövetében betöltött szerepét a fejlesztések során mindvégig partnerként kezelt lakosság és az építész szakma is elismeréssel fogadta.



További híreink
Visszatér a pornókirály, Kovi újra forgat
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években sok felkérést kapott, ezért visszatér a pornóiparba.
2024-03-09 13:31:54, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lévai Anikó háttérhatalmáról is beszélt Magyar Péter
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmelitában, erről most konkrétabban fogalmazva kijelentette, hog...
2024-02-28 13:22:44, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lecsalózták a DK alelnökét, Varju Lászlót
Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában, emlékeztetve...
2024-02-26 12:34:43, Hírek, Környezetünk Bővebben
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
Bővebben >>