. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Sikeres a helyi szociális szolgáltatásszervezés
2016-05-05 05:16:00
Sikeres a helyi szociális szolgáltatásszervezés

Sikeres a helyi szociális szolgáltatásszervezés

A Képviselő-testület értékelve a Szolgáltatástervezési koncepció időarányos teljesítéséről szóló beszámolót megállapította, hogy a kerületi önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatait teljesítette.

 

A prevencióra, a nehéz helyzetben lévők segítésére, a szolidaritásra, egymás elfogadására, a hátrányos helyzetűek pozitív diszkriminációjára helyezzük a hangsúlyt. 2015-ben az önkormányzat időben kezelte az államnak a szociális ágazatból való kivonulását, és saját forrásból 40%-al megemelte a segélyezésre kifizethető összeget.

 

Önkormányzatunk minden kötelező feladatát ellátja, feladatait saját intézményein és ellátási szerződés útján szervezi. Az önként vállalt feladatai az állampolgárok életminőségét javítja. A szociális szolgáltatások minden igényt kielégítenek. Az intézmények minőségbiztosítottak. Kiemelt figyelem övezi az egyedül élő időseket. A magányosságuk miatt fokozottabb odafigyelést és törődést igényelnek, eltérőek lehetnek a szükségleteik.

 

2015. évben ezen a területen 82 609 iratot iktattunk, önkormányzati hatáskörben hozott határozatok száma: 28 346. A döntéshozatal minden esetben határidőn belül megtörtént. A támogatásokra 2015. évben 697 millió Ft-ot használtunk fel. A kérelmek továbbra is a lakhatási költségek, a gyógyszertámogatás és az alacsony jövedelem miatti kiegészítésre irányultak. Új formaként jelent meg a szociális pályázat útján történő támogatás.

 

A pénzbeli és természetbeni ellátások hatékonyságát havonta vizsgáltuk. Az adatok elemzését követően 2015. év szeptemberében és 2016. év februárjában módosította a helyi rendeletét a testület. Célunk továbbra is a kerületben élő állampolgár biztonságát, méltóságát, kiszolgáltatottság nélküli életét biztosító ellátórendszer működtetése. A helyi szociális szolgáltatások gyakorlatában a személyközpontú szociális munka megteremti a hátrányos helyzetben élők támogatásának, esélyegyenlőségének feltételeit, összehangolva a szociális, az oktatási, az egészségügyi szolgáltatások szakembereinek munkáját.

 

A kerületben az élve születések száma tartósan 1000 fő felett van, a 0-18 éves korosztály száma fokozatosan nőtt. 2013. évben 1286 fő, 2014. évben 1242 fő, 2015.évben 1085 fő. A 65 év feletti népesség részaránya a teljes népességhez képest 19%. A nyugellátásban részesülők száma: 2016.évben 27 358 fő, 2015. évben 28 811 fő, 2014. évben 29 546 fő, 2013. évben 30 352 fő. Átlag jövedelmük 2016. évben 137 024 Ft (2015. évben134 984 Ft, 2014. évben 131 493 Ft).

 

A kerületi családok száma 29 903. A kerületi háztartások száma 63 664. Ebből egyszemélyes háztartás 31 132. A gyermeket nevelő családok száma 17 047. A családban élő gyermekek száma 24 160. 7626 olyan család van, ahol egy szülő nevel gyermeket. Ebből 5862 családban egy gyermek van. Az ezer lakosra jutó személyi jövedelemadózók tekintetében száma 431 fő. Az álláskeresők 53%-a nő. A regisztrált álláskeresők körében az 55 év és e felettiek aránya 34%. A regisztrált álláskeresők körében felsőfokú végzettségűek aránya 19%. A pályakezdő fiatalok aránya 4,5%.

 

A kerület:

 

A hátrányos helyzetű gyermekekért óvodákban, bölcsődékben hang- és fényterápia, sószoba kiépítése. Bölcsődei, családi napközi udvari homokozók árnyékolásvédelme. A Prevenciós Központban, pelenkázó szoba és gyermeketető helyiség kialakítása. Kerületi kártyával továbbra is ingyenes részvétel a Tücsöktanya Játszóház programjain. A HPV elleni védőoltások, a csecsemők és kisdedek számára, a rotavírus védőoltás költségeinek biztosítása. Tehetséges fiatalok tanulmányi ösztöndíjjal segítése. Nyári és téli szünidőben az étkeztetés folyamatos szervezése. Bóbita irodalmi játszótér átadása. A Gyermek- és Ifjúsági Ház udvarának felújítása. Megkezdtük a Láng Művelődési Központ felújításának előkészítését. Szociálisan rászorult gyermekek étkeztetési költségét átvállaljuk.

 

A lakhatásukban veszélyeztetettek lakhatási költségeikhez támogatást kapnak. A lakás állagát javító kisebb karbantartási munkák költségeit részben átvállaljuk. Pályázat formájában a közüzemi hátralékkal rendelkező családokat támogatjuk 18 lakás (4 a Passzívházban) bérbeadásával támogattuk a fiatalok önálló életkezdését. A társasházak számára épületkorszerűsítésre 100 millió Ft áll rendelkezésre, további 55 millió Ft át lett csoportosítva.

 

A szociális vagy egészségi állapotuk miatt segítségre szoruló időskorúakért szűrőprogramok, szabadidős programok szervezése. Folyamatosan biztosítjuk a kedvezményes uszodalátogatást és tornát, vizsgáljuk a bővítés lehetőségeit. Angol nyelv oktatása, informatikai képzés két helyszínen.

 

A mentálhigiénés támogatásra szoruló személyekért a halmozottan hátrányos helyzetű csoportok megsegítése érdekében a pozitív diszkriminációt alkalmazzuk. Tovább működtetjük a Kábítószer Egyeztető Fórumot. Fenntartjuk a pszichiátriai- és szenvedélybetegek ellátásáról való gondoskodást biztosító ellátási szerződéseket. Pszichológiai szolgáltatást nyújtunk egyéni esetkezelés és csoportos foglalkozás formájában.

 

A foglalkoztatottságért közfoglalkoztatást szervezünk. Az Angyalföldi Szociális Egyesület támogatásával 56 fő megváltozott munkaképességű személy részére munkalehetőséget és rendszeres jövedelmet biztosítunk. Pályakezdő fiatalok, tartós munkanélküliek részére tanácsadói programok, képzések szervezése. A gyermekükkel otthon lévő kismamák számára ingyenes ECDL START vizsgára való felkészítést szervezünk. A GYES-en lévő szülő részére hozzájárulást nyújtunk a fővárosi közösségi közlekedés költségeihez. Hozzájárulunk a nappali felsőfokú tanulmányokat folytató diákok internet-előfizetési költségeihez. Minden évben csatlakozunk a Bursa Hungarica ösztöndíjrendszerhez.

 

Minden célcsoport érdekében olyan várospolitikát folytatunk, melynek eredményeként megőrizzük lakosságmegtartó képességünket, továbbra is megakadályozzuk, hogy szegregált terület alakulhasson ki. A helyi szociális ellátórendszer színvonalát megőrizzük és a változó igényekhez igazítjuk. Szűrőprogramokat szervezünk. Támogatjuk a közös célok megvalósulását szolgáló helyi közösségek létrejöttét, szerveződéseiket. Együttműködünk szakmai és civil szervezetekkel.

 

A helyi szociális intézményhálózat

 

Az intézményhálózat kiépült, az egész kerületet lefedi, minden kerületi állampolgár számára elérhető. Egészségi állapot, szociális helyzet változása esetén bármely szolgáltatást igénybe vehető. Az egyes intézmények között átjárhatóság van, a szolgáltatások egymásra épülnek. Az egész ellátórendszer komplex ellátást biztosít az azt igénylők számára.

 

A Gondozóház segítséget nyújt állapotuk miatt 24 órás állandó felügyeletet igényelő, önmagukat ellátni nem tudó 68 fő idősnek, többségük 80 év feletti. Az ellátottak nagy része alacsony összegű nyugdíjszerű jövedelemben részesül. Otthonukban önmagukat nem tudják ellátni, nagyfokú segítséget igényelnek a napi életvezetés terén: fürdetés, sebápolás, étkezés, gyógyszerezés. Az intézmény kapocs a házi segítségnyújtás és az ápolást, gondozást nyújtó ellátás között.

 

A Szociális Szolgáltató Központ az önálló életvitel fenntartásában, az ellátott és lakókörnyezete higiénés körülményeinek megtartásában, a veszélyhelyzetek kialakulásának megelőzésében, azok elhárításában nyújt segítséget. A szociálisan rászoruló 1399 fő étkeztetése során az ellátottak 54%-a elviszi az ebédet. 14%-uk részesül diétás étkezésben. Az étkezők 55%-a nem fizet személyi térítési díjat (múlt évben 41%). A szociális gondozónők az igénybevevők részére gondozási, ápolási feladatokat végeznek. A legnagyobb korcsoportot a 80 és 89 év közöttiek képviselik.

 

A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás készenléti rendszerben működik, folyamatosan 215 fő veszi igénybe. 0,2%-uk a 65 éven aluli, 17%-uk 90 éven felüli. A riasztások 78%-a rosszullét, baleset miatt következett be.

 

Kerületünkben tíz idősek klubját működtetünk, férőhelyük 1010 fő, lefedik az egész kerületet. A szolgáltatások célja az idős emberek szociális ellátása, hátrányainak, magányuknak, kiszolgáltatottságuknak enyhítése, számukra közösségi tér biztosítása. Intézményeink kondicionáló tornát, ingyenes úszást, szűrővizsgálatokat, életmódprogramokat, rendszeres kulturális rendezvényeket, képzéseket szerveznek. A szolgáltatást a tárgyév során 1241 fő vette igénybe, 75%-uk nő.

 

A Frim Jakab Szociális Intézmény 30 fő részére szervezi az értelmi fogyatékkal élő és az autista személyek nappali ellátását. A szolgáltatás során közvetlenül a sérült embert, közvetetten azok családját tehermentesíti. Az intézmény személyre szabott fejlesztést nyújt. A dolgozók komplex szemléletet alkalmaznak munkájuk során, amelyben szociális, gyógypedagógiai és egészségügyi ismereteket ötvöznek.

 

A nappali melegedő ellátottainak átlaglétszáma 156 fő. Szakmai programja keretében egyéni és csoportos foglalkozásokat biztosít a hajléktalanok számára. A téli hónapokban hosszított nyitvatartásban dolgoznak, ünnep- és szabadnapokon is nyitva tartanak. Leggyakrabban igénybevett szolgáltatások: étkezés, ételmelegítés, tisztálkodás, ruházat mosása, álláskeresés. Közterületen 36%-uk, átmeneti szállón 64%-uk él.

 

A Prevenciós Központ az egyén és a család veszélyeztetettségének megelőzéséhez járul hozzá. A családsegítés keretében segítséget nyújt a működési területén élő szociális és mentálhigiénés problémával küzdő, vagy krízishelyzetbe került családok, egyének részére. A támogató együttműködés során segít szembenézni a problémával és megtalálni azokat az erőforrásokat, amelyekre támaszkodhat az egyén/család/közösség. A HÍD Családsegítőben a kliensek száma 2015-ben 1503 fő volt. A családsegítőt felkeresők összesen 7821 alkalommal jelentek meg, és részesültek több típusú ellátásban. Az egyéb szolgáltató tevékenység az adósságkezelési tanácsadó szolgáltatás és a dologi javak közvetítése és nyújtása.

 

A Szociális Szolgáltató Központ 2015. évi költségvetési módosított előirányzata több mint 1 milliárd Ft, a Prevenciós Központé közel 2 milliárd Ft, a Gondozóházé 185 millió Ft. Az intézmények éves működési kiadásához az önkormányzat által biztosított saját forrás: a Gondozóház esetében 17%, a Szociális Szolgáltató Központnál 65 %, a Prevenciós Központ költségvetéséből 55 %. 

További híreink
Visszatér a pornókirály, Kovi újra forgat
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években sok felkérést kapott, ezért visszatér a pornóiparba.
2024-03-09 13:31:54, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lévai Anikó háttérhatalmáról is beszélt Magyar Péter
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmelitában, erről most konkrétabban fogalmazva kijelentette, hog...
2024-02-28 13:22:44, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lecsalózták a DK alelnökét, Varju Lászlót
Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában, emlékeztetve...
2024-02-26 12:34:43, Hírek, Környezetünk Bővebben
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren n...
Bővebben >>