. Ma Emma napja van.
Rózsi és a kampány
2014-08-29 19:13:59
Rózsi és a kampány

Rózsi és a kampány

Néha úgy gondolom, hogy nem is érdemes politizálni, hiszen egy fecske nem csinál nyarat! Ugyanakkor egy csapat fecske sem más, mint az egyes fecskék összessége. Éppen ezért figyelemmel kísérem más „madarak” szokásait is.

 

A minap odamentem a II. kerületben egy - Falus Ferenc főpolgármesternek való jelölését támogató – standhoz, ahol olyan fiatalokkal beszélgethettem, akik lelkesek, kitartóak és hasonló a politikai beállítottságuk, mint az enyém.

 

A legtöbb „madár” nagy ívben elkerülte ezt és a vele szemben lévő LMP-s kampányoló helyszíneket. Egyszer csak egy hatvan körüli férfi lépett oda hozzánk és megkérdezte, hogy kit támogatunk. Egyikőjük mosolygós arccal válaszolta: - Falus Ferenc és Horváth Csaba, polgármester jelölteket. Amikor meghallotta az utóbbi nevet, undorodó arckifejezéssel közölte, hogy nem is akar hallani egy szót sem erről a jelöltről. Szitkozódva ment át a zebrán miközben az egyik aktivista – halkan káromkodva – visszaszólt neki. Csendre intettem, mondván, hogy ugyan igaza van, de semmit nem ér el azzal, ha ő is kekeckedik. Folytatván a beszélgetésünket, hirtelen hangos „Rózsizás”-ra lettem figyelmes. Fölnéztem és láttam, hogy az előbb nálunk idegeskedő férfi üvöltözik.

 

Először nem tudtam mire vélni, nem értettem, hogy kit szólongat, hol lehet az a „Rózsi”. Pár másodperc elteltével kapcsoltam csak, hogy a”Rózsi” nem más, mint a rohadt zsidó rövidítése. Ezek után úgy gondolom, minden fecskének azon kell igyekeznie, hogy politikai-társadalmi nyarat varázsoljon Magyarországra, mert az nem tartható állapot, hogy a cigány, a zsidó, a néger, vagy a meleg szitokszóként olvadjon be a magyar nyelvbe!

 

A szavaknak erejük van és valóságot teremtenek. Felelősek vagyunk azért, hogy mit és hogyan mondunk és kötelességünk odafigyelni arra, hogy senki se sérülhessen származása, vallása, bőrszíne, vagy nemi irányultsága miatt. 

Sok fecske nyarat csinál!

 

P.D.F.

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
A gyerekek igazán tudnak örülni az ajándékoknak
Sok családban megszokott dolog, hogy az olyan ünnepeken, mint a karácsony, csak a gyerekek kapnak nagy ajándékokat, a felnőttek egymás között csak jelképes figyelmességek...
2024-04-09 19:37:46, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Sajnos gyakran hallani rémhíreket főnökök garázdálkodásáról, ahogy pokollá teszik a munkavállalók életét. Bárm...
Bővebben >>