. Ma Mária napja van.
Rendezvényszervezés profi módon
2023-11-13 12:51:38
Rendezvényszervezés profi módon

Rendezvényszervezés profi módon

Ne hagyd, hogy ez így legyen! Cikkünkben mutatunk pár tippet, amely megoldást jelenthet a problémára. Az ötleteket a MOE Rendezvényakadémia által indított rendezvényszervező tanfolyamon is ismertetik a hallgatókkal, így aki kezdőként találkozik egy úgynevezett Karen-ügyféllel, az is ügyesen meg tudja oldani a feladatokat. Lássuk, mit érdemes tenni!

 

Kommunikáció nehéz emberekkel

 

Bizony vannak olyan ügyfelek – és nemcsak a rendezvényszervezés területén –, akikkel nehéz szót érteni, akik úgy gondolják, csak úgy lesz minden jó, ahogy ők elképzelik. Az ilyen emberek ellenállnak minden észszerű javaslatnak, a megoldások helyett kifogásokat keresnek, nem tetszik nekik semmi.

 

Van is egy kifejezés, amellyel a nehéz embereket illetik: Karen. A “Karen” elég pejoratív szó, elsősorban azokat a középkorú nőket nevezik így, akikkel szinte lehetetlen együttműködni, nem fogadják el a feltételeket, esetleg fizetni sem akarnak az üzlet lezárásával, mert hibát találnak a kivitelezésben.

 

A kifejezés a 2010-es években jelent meg, azóta a közösségi médiában és a hírekben is gyakran utalnak a házsártos emberekre Karen-ügyfélként.

 

Persze velük is meg lehet találni a közös hangot, és meg lehet győzni őket arról, hogy nekünk van igazunk, azonban nem mindegy, hogyan kommunikálunk velük. Nézzünk néhány hatékony tippet!

 

Hasznos tippek kezdőknek és haladóknak

 

Ha kezdő rendezvényszervező vagy, akkor elég nagy az esélye annak, hogy találkozol olyan ügyféllel, aki nem fog téged komolyan venni – az életkorod vagy a kellő tapasztalat hiánya miatt. Éppen ezért jobb, ha tudatosan felkészülsz az ilyen esetekre: megfogadod a régebb óta dolgozók tanácsát.

 

Ezért is érdemes a MOE Rendezvényakadémia online rendezvényszervező kurzusán részt venni, mert itt megkapsz minden segítséget ehhez: esettanulmányokat, csekklistákat is rendelkezésedre bocsátanak az oktatók.

 

Ez pedig az első számú fegyvered lehet a Karen-ügyfelekkel szemben: mindenről vezess listát, szánj időt a részletek elkészítésére. Ha egyesével végigmentek a pontokon a tárgyaláson, az ügyfél látni fogja, valóban mindent megtettél.

 

A szerződést is körültekintően kösd meg, térj ki benne a felelősségi körökre is, és írj le minden fontos információt, amiben megegyeztetek szóban.

 

Legyél kedves!

 

Nagyon előnyös fényt vet rád, ha tudsz higgadtan, nyugodtan tárgyalni egy nehéz ügyféllel is. Ne hagyd, hogy kibillentsen az egyensúlyodból, próbálj asszertívan kommunikálni vele. Hallgasd meg! Sokszor ez is elég, mert így a “Karen” azt fogja érezni, hogy figyelsz rá, fontos vagy neki.

 

Készülj választási lehetőségekkel: hagyd, hogy ő döntsön a megadott határokon belül. Például jelölj meg két helyszínt, kétfajta zenei stílust. Hozd ki magadból a maximumot: láthatod, hogy te is fejlődsz a Karen-ügyfelek által!

További híreink
A kormánymédia túltolta a valóságon Koltai Semmelweis-filmjét
Az újságcikkek címei azt sugallják, hogy nagy nemzetközi sikert ért el hétvégén a Koltai Lajos rendezte, 2,3 milliárdból készült Semmelweis-film, és a nagy torontói feszt...
2023-12-05 17:49:04, Hírek, Fókuszban Bővebben
CBD olajjal a mellrák kezelésének mellékhatás-csökkentése érdekében
Nagyon sok nőt érint a mellrák, amelynek korai felismerése akár teljes gyógyuláshoz is vezethet. Fontos felhívni a figyelmet a szűrővizsgálatokra, valamint az önvizsgálat...
2023-11-27 17:01:07, Hírek, Fókuszban Bővebben
Miért hasznos szerszám a nyomatékkulcs?
Ezeket az eszközöket olyankor vetik be, amikor feltétlenül szükséges az, hogy éppen a megfelelő mértékben legyenek megszorítva a csavaranyák. Mivel a precizitás érdekében...
2023-11-27 16:55:06, Hírek, Fókuszban Bővebben
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Egy rendezvényszervezőnek nem mindig könnyű az élete, vannak azonban olyan esetek, amelyek kimondottan nehéz...
Bővebben >>