. Ma Gedeon napja van.
Pályázat nélkül viszi az állami földeket a Fidesz
2016-10-26 02:21:03
Pályázat nélkül viszi az állami földeket a Fidesz

Pályázat nélkül viszi az állami földeket a Fidesz

Folytatja a Fidesz az állami földek lenyúlását, és szabad kezet kér a földeladásból befolyt bevételek eltapsolására. A Párbeszéd nem  partner a földrablásban és szégyennek tartja, hogy a kormány nem támogatta a csaknem kétszázezer ember akaratát kifejező népszavazási kezdeményezést.

A most hatályos törvény szerint az állami földek eladásából befolyó pénzt az állam csak földvásárlásra, illetve a földalapról szóló jogszabályban szereplő birtokpolitikai célokra használhatná, a kormánypártok által elfogadott törvényjavaslat javaslat alapján viszont az államadósság-csökkentés is a célok közé kerül.


Ez azt jelenti, hogy a kormány gyakorlatilag bármilyen célra elköltheti a bevételeket, hiszen hitelt is tetszőleges célra vehet föl. Ráadásul a kétharmados földalap-törvényt most egy feles módosítóval írta felül a kormánytöbbség, ami alkotmányossági aggályokat is felvet.


Időközben az is kiderült, hogy a földeladások leállításáról szó sincs: az értékesítések folytatódnak, az eddigieknél is több csalási lehetőséggel. Az új törvényjavaslat szerint öt hektárra emelnék a pályázat nélkül, ajánlattétellel értékesíthető birtokméretet. Ez egyébként már a második küszöbemelés lenne: 2010-ben egy hektárról háromra növelték az ajánlattétel útján eladható földterületek nagyságát, szintén a Fidesz kezdeményezésére.


A Párbeszéd szerint az állami tulajdonú termőterületek elkótyavetyélését azonnal, minden formában le kell állítani. Már az eddigi földeladások is felmérhetetlen kárt okoztak az országnak és a vidéki társadalomnak – ma már nyilvánvaló, hogy nem a helyi gazdaságok kialakítását és megerősítését, hanem leginkább az oligarchák és a politikus-rokonok gazdagodását, a földből élő emberek végleges kisemmizését eredményezték.


A Párbeszéd szégyennek tartja, hogy a kormányt nem érdekli  a csaknem kétszázezer ember akarata, és nem támogatta a földeladás leállítására vonatkozó népszavazást. Ezért is tartja fontosnak az LMP által ma bejelentett, a vidék sorsáról szóló vitanap kezdeményezését.


Szabó Rebeka, a Párbeszéd szakpolitikusa - OS

Fotó: Atv

További híreink
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
A legfontosabb jogaink munkavállalóként – Jobb tisztában lenni velük!
Sajnos gyakran hallani rémhíreket főnökök garázdálkodásáról, ahogy pokollá teszik a munkavállalók életét. Bármennyire is szükségünk van a munkára, téves gondolat, hogy mi...
2024-03-21 16:49:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Milyen deszkát használjunk otthoni barkácsoláshoz?
Számtalan megoldás közül lehet választani, de egyáltalán nem mindegy, hogy melyik számít a leghatékonyabbnak, melyik felel meg igazán az igényeinknek és mivel a legkönnye...
2024-03-14 17:40:46, Hírek, Fókuszban Bővebben
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Demeter Szilárd (képünkön), aki - saját elmondása szerint - nem szeret színházba járni, aki nem olvassa a magy...
Bővebben >>