. Ma Erik napja van.
Menesztették Komjátit – Marijan Vlak az új szakvezető
2011-08-16 14:51:58
Menesztették Komjátit – Marijan Vlak az új szakvezető

Menesztették Komjátit – Marijan Vlak az új szakvezető

Amikor szombaton késő délután a Győri ETO Parkban a játékvezető hármat fújt a sípjába, akkor már sejthető volt, hogy az angyalföldi csapat újabb vereségnek komoly következményei lesznek. Egy hírportál már szombaton azt jelentette, hogy felmentették a Vasas-HÍD szakvezetőjét. Komjáti András állítólag a hírportáltól tudta meg menesztését.


Hamarosan kiderült, hogy – akkor még – ez nem történt meg. Tegnap azonban már kint volt a focicsapat hivatalos weboldalán a közlemény, hogy felmentették a munkavégzés alól a szakvezetőt, aki helyett - egy egyébként igen jó nevű - horvát tréner, Marijan Vlak irányítja már a délutáni edzést is. A honlapon egyébként a szűkszavú közlemény azzal zárul, hogy hamarosan beszámol a  klub a váltás részleteiről.


A klub egykori legendás játékosa, a most 57 éves Komjáti András tavaly október óta irányította a piros-kék gárdát. Az elmúlt idényben a rossz kezdés után egy jó tavaszi idénnyel nem csak a biztos bentmaradást érte el a csapatunk az NB1-ben, hanem stabil középcsapattá lett. A nyáron azonban több maghatározó játékos távozott, sokáig bizonytalannak tűnt még a csapat léte is, óriási tartozásokról, ki nem fizetett bérekről érkeztek hírek. Végül ezek megoldódni látszottak, hiszen július végén és augusztus elején már neves játékosok is aláírtak a Vasashoz.


Ám megváltást az újak sem hoztak a piros-kék csapat az első öt fordulóban mindössze egy pontot szerzett, azt is egy vérszegény hazai döntetlennel a Haladás ellen.  Mindez szinte törvényszerűen vezet edzőváltáshoz a magyar fociban. Így történt ez a Vasasnál is. Ma már Marijan Vlak irányítja a Vasas-HÍD edzését. A horvát szakvezető egyáltalán nem ismeretlen Magyarországon, hiszen 1999-ben az irányításával lett ezüstérmes a Ferencváros.  Ezt követően 2006-ban tért vissza, amikor is egy idény erejéig a Fehérvár FC-t irányította.


Az első hírek még arról szóltak, hogy Vlak csak ideiglenes irányítja a kerületünk patinás, idén 100 éves csapatát és a múlt héten az Újpesttől menesztett Mészöly Gézával is tárgyal a klubvezetés. De tegnap kora délután a Nemzeti Sportnak nyilatkozó Vlak már azt mondta, hogy kétéves szerződést kötött a Vasassal. A horvát mesterre, aki egy első osztályú horvát csapat kispadját hagyja ott, nem vár könnyű feladat és sok ideje sincs, hiszen pénteken már az ellen a ZTE ellen kell idegenben helyt állni, amelyiknek hozzánk hasonlóan létkérdés a három pont.


Kempf Károly Ignác

 

 

 

További híreink
50 fiatal a „XIII. Kerület Kiváló Ifjúsági Sportolója”
Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzata erkölcsileg és anyagilag is elismeri a kerület kiváló ifjúsági sportolóit, a Világ- és Európa Bajnokságokon dobogós helyezés...
2011-11-24 10:53:22, Hírek, Sport Bővebben
Paksi ezüstérem a kajak-kenu világbajnokságon
A Paksi Online Hírhatár elsőként értesült a hírről, hogy az idén Szingapúrban megrendezett kajak-kenu, maratoni világbajnokságon második helyen végzett a Paksi Atomerőm...
2011-10-21 09:30:35, Hírek, Sport Bővebben
Pokoli napok Angyalföldön
Három vereséggel hangolt a 100 éves jubileumi meccsre a Vasas-Híd. Kerületünk idén 100 éves klubjának focicsapata siralmasan kezdte a bajnoki szezont. Három mérkőzés: hár...
2011-07-31 12:18:26, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
2012. április 26-án dr. Tóth József a kerület polgármestere vette át a díjat tanúsító oklevelet, valamint az e...
Bővebben >>