. Ma Auguszta napja van.
Megújult az Esküvő közi háziorvosi rendelő
2016-11-16 05:28:12
Megújult az Esküvő közi háziorvosi rendelő

Megújult az Esküvő közi háziorvosi rendelő

2016. november 14-én dr. Tóth József polgármester adta át a megújult Esküvő közi háziorvosi rendelőt a körzet lakóinak. Az épület homlokzati szigetelésére és a belső felújításokra összesen 54 millió forintot biztosított az önkormányzat. A rendelő több mint 13 ezer 14 év feletti lakost lát el, a rendelésen évente megjelenő betegek száma évente meghaladja az 56 ezer főt.


Az eseményen megjelent dr. Balogh Sándor, a közelmúltban megszüntetett Országos Alapellátási Intézet volt főigazgatója, az Országos Tisztiorvosi Hivatal Alapellátási Főosztályának vezetője, az önkormányzat vezetői, a háziorvosi rendelő orvosai és a körzet lakosságának reprezentánsai is, akiket dr. Hertzka Péter, a XIII. Kerületi Egészségügyi Nkft. főigazgató főorvosa üdvözölt, majd felkérte a polgármestert a felújított egészségügyi intézmény átadására.

 

Dr. Tóth József az ünnepi alkalommal összefüggésben  hangsúlyozta, hogy a most felújított intézmény kiszámítható és biztonságos működésével az önkormányzat integrált városfejlesztési célkitűzéseit szolgálja. Mint elhangzott, a felújítás időszakában alig négyszáz méternyire az egészségügyi intézménytől megkezdődött a General Electric több ezer négyzetméteres mérnökbázisának létrehozása, és számos más jelentős nagyberuházás is folyamatban van kerületünkben.


A folyamatosan fejlesztett egészségügyi intézmények színvonalas műszerezettségéhez az önkormányzat évente 60-80 millió forinttal járul hozzá, emellett biztosítja a megfelelő humánerőforrást, és az egészségügyi rendszer biztonságos működéséhez szükséges forrásokat is. Az OEP elégtelen költségfinanszírozását az önkormányzat jelentős összegekkel egészíti ki. Dr. Tóth József tájékoztatta az egybegyűlteket arról, hogy az önkormányzat a következő években is kiemelt feladatának tekinti a kerületi lakosság magas színvonalú egészségügyi ellátását, amit az is bizonyít, hogy már folyamatban van a saját költségvetésből megvásárolni tervezett MR és CT készülékek beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárás.


–Az 1960-ban hagyományos technológiával épült rendelő 1993-ban került az önkormányzat tulajdonába – mondotta a polgármester –, az épületet 2001-ben 74 millió forintért újították fel. Az akkori átadáson részt vett Göncz Árpád Köztársasági Elnök, aki maga is ezt a  rendelőt látogatta. Az elmúlt 14 év alatt a rendelő külsejében, szerkezetében kissé „elfáradt”, ezért az önkormányzat az egész kerületre kiterjedő felújítási program részeként az intézmény teljes körű felújításáról döntött. Az elmúlt években végrehajtott munkálatok során korszerűsítették a fűtőrendszert, kicserélték a lift automatikáját, majd sor került az épület külső hőszigetelésére, a nyílászárók és a burkolatok cseréjére is. A biztonságos betegellátást szolgálja a defibrillátor üzembe állítása.


Az Esküvő közi, nyolc praxisban dolgozó háziorvosok összetartó közösséget alkotnak, a felújítás során is segítették egymás tevékenységét. A megelőzés érdekében 2014-ben minden orvos és nővér részt vett a hepatitis B és C, valamint a prosztata és a gyomor-bélrendszeri elváltozások kiszűrésében. A rendelő orvosai aktívan részt vesznek a védőoltások szervezésében, beadásában. Megbecsülésüket jelzi, hogy nemzetközi klinikai vizsgálatban is részt vettek.


2015-ben a rendelőben 3 új praxisba jól képzett, kórházi tapasztalattal rendelkező, ugyanakkor a háziorvosi munkához elhivatottsággal rendelkező kollégák kerültek.  A háziorvosi alapellátás fontos része az egészségügyi rendszernek. Az új alapellátási törvény kiemeli a háziorvosok „kapuőri” szerepét, mert ők találkoznak először a hozzájuk forduló betegekkel. Feladatuk az egészséges életmód segítését szolgáló tanácsadás, az egészségi állapot folyamatos figyelemmel kísérése, és indokolt esetben a beteg otthoni körülmények között is gondozzák a krónikus betegeket. A sokrétű feladatoknak az Esküvő közi háziorvosi rendelő kollektívája maradéktalanul megfelel.


Dr. Tóth József polgármester végezetül jó munkát, eredményes gyógyító és megelőző tevékenységet kívánt a háziorvosi rendelő valamennyi orvosának és munkatársaiknak. A polgármester ünnepi gondolatait követően az intézmény kollegiális igazgatója,dr. Papp Ibolya mondott köszönetet az önkormányzat magas színvonalú gondoskodásáért, az egészségügyi rendszer, és az ott dolgozók megbecsüléséért.



További híreink
Visszatér a pornókirály, Kovi újra forgat
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években sok felkérést kapott, ezért visszatér a pornóiparba.
2024-03-09 13:31:54, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lévai Anikó háttérhatalmáról is beszélt Magyar Péter
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmelitában, erről most konkrétabban fogalmazva kijelentette, hog...
2024-02-28 13:22:44, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lecsalózták a DK alelnökét, Varju Lászlót
Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában, emlékeztetve...
2024-02-26 12:34:43, Hírek, Környezetünk Bővebben
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Március 31-ig kell érvényesíteni a felsőoktatási diákigazolványokat; ahhoz, hogy az érintettek kedvezményesen ...
Bővebben >>