„A Nagy Testvér figyel téged!” Így hangzik az „1984” c. rém-utópia regény híres jelmondata. Ukrajnában ez mostanság, 2015-ben, valóság.

Még az év elején megjelent a hírekben, hogy (állítólag) a junta lelkes civil hívei létrehoztak egy portált, „Mirotvorec” („béketeremtő”, illetve „békefenntartó”) elnevezéssel. A lelkes civilek hozzá kívántak járulni az ukrán Gestapo – akarom mondani: az Ukrán Nemzetbiztonsági Szolgálat (SZBU) – munkájának sikeréhez.

Az ötlet kezdetben nem aratott osztatlan elismerést – még Ukrajnában sem. Voltak is hírek arról, hogy a portált bezárják. Aztán mégsem zárták be, sőt, folytatja munkáját.

Tetszettek már hallani feljelentő portálokról? Nem? Nos, akkor itt van, a „Béketeremtő”. Amely úgy kíván békét teremteni, hogy elrettent mindenkit, akinek csak egy kicsit is nem tetszik a mostani rendszer. Ez is az újsütetű ukrán demokrácia fenomenális találmánya. Roppant érdekelne mindazok véleménye, akik számára Putyin „zsarnoksága” oly mértékben elviselhetetlen, hogy a náci Ukrajna lobogói alatt járnak tüntetni ellene.

Az év elején állítólag leállított portálon serény munka folyik. Eddig – saját bevallásuk szerint – már több mint 9000 (kilencezer) személyről hoztak létre adatbankot. És az áradat nem csökken: saját szememmel láttam, hogy naponta legalább úgy 15-20 új feljelentés érkezik. A célszemélyek: mindazok, akik így, vagy úgy, „terroristák”, illetve hozzájárulnak a „szeparatizmushoz”, a „terrorizmushoz”, bármi módon segítik azt.

Csak a legutóbbi hét „termését” láttam – az is jó száz „célszemély” volt.

Kik is ők? Legfőképpen, természetesen, a Donbassz néphadseregében küzdő harcosok. Oroszországból érkezett önkéntesek is. Az utóbbiak nevéhez a szokásos jelzők mellé odabiggyesztik a „háborús bűnös” jelzőt is.

A következő – jelentős létszámú – kategória: mindazok, akik átálltak a nép oldalára. (külön kiemelve azokat a krímieket, akiknek az utánuk szimatolók – így, vagy úgy de már – a nyomára bukkantak). Az „árulók”, „hazaárulók” között vannak olyanok is, akik az új, népi szerveknél (a Krím esetében az oroszországi regionális szerveknél) vállaltak, nem is feltétlenül vezető, állásokat. Az „árulók” között nem kevesen vannak olyanok, akik a népi (a Krímben az orosz) rendőrségnél vállaltak munkát. De árulóknak számítanak még azok a tűzoltók, katasztrófavédők is, akik korábban a hasonló ukrán szervezeteknél dolgoztak – illetve azok a civilek is, akik már az ukrán hatalom bukása után csatlakoztak ezekhez a szervezetekhez.

Erről a kategóriákról (a krímiekről) megjegyzendő: az ukrán sajtó még az év elején megfenyegette őket: már külön brigádok szerveződtek Ukrajnában, amelyek feladata lesz behatolni a Krímbe, likvidálni, illetve elfogni és Kijevbe szállítani a leginkább „vétkeseket”. Ilyen fenyegetést kapott már a félsziget fiatal főügyésznője, aki legalább annyira csinos, mint amennyire rettenthetetlen és kérlelhetetlen a bűnözőkkel szemben. (Saját elmondása szerint ugyanolyan volt, amikor még Kijevben, az ukrán ügyészi szervezeten belül dolgozott. El is hihetjük neki: egy akkori összecsapásban ez a szép fiatal lány súlyosan megsérült.)

Hát és még mi mindenért lehet bekerülni ebbe az „adatbankba”? Lehet például rendszeres, a juntát bíráló, az orosz azonosságtudatot életben tartani hivatott internetes bejegyzésekért („ukránellenes propaganda”, „ukránfóbia”). Pláne, ha mindezt az ember tanárként, tanítónőként végzi. A „terrorizmus segítését” jelenti, ha valaki – akár még Oroszországban! – adományokat gyűjt a Donbassz „terroristái” számára. Hát még ha be is ül egy teherautóba, vagy kamionba, és el is juttatja a segélyszállítmányokat. Vadásznak is ám rájuk, rendesen! Legutóbb április végén fogták el egy oroszországi civil szervezet három kisteherautóból álló konvoját. Az egyik sofőrt agyonlőtték, hat kísérő segélymunkást elfogtak, és hónapokig vallatták, kínozták őket – minden áron igyekezve kiverni belőlük, hogy őket, jó pénzért, az orosz titkosszolgálatok bérelték fel, kémkedésre, terrorcselekmények elkövetésére. Kettőből sikerült is kicsikarni ilyen „vallomást” – rájuk már bírósági eljárás, ennek eredményeként pedig 15-25 év börtön várt. Szerencsére a hat segélymunkásnak – fogolycsere révén – nemrégiben sikerült kiszabadulnia, még mielőtt annak a kettőnek közülük beteljesedett volna a balsorsa.

Ehhez egy apró adalék. Még a magyar internetezők között is döbbent visszhangokat váltott ki az ukrán titkosszolgálat által, amúgy a maguk szempontjából elég ostobán nyilvánosságra hozott rettenetes videó, amelyen öt hóhér éppen egy foglyot feszít keresztre éjnek idején, egy mezőn, majd éget meg elevenen. „Ítéletük” indoklása szerint „így jár Ukrajna minden ellensége, mindenki, aki a terroristákat segíti”. Tehát, például, a segélymunkások is. (Megvallom, a legutóbbi időkig azt hittem, hogy a vértanú netán az éppen aznap foglyul ejtett hat segélymunkás egyike.)

Nézzük a náci junta „logikáját”. Egyrészt fenyegeti az önkéntes segélymunkásokat. Másfelől viszont meg vannak sértve, hogy Oroszország is, a maga hivatalos segélyszállítmányait, immár nem a határnak a junta által ellenőrzött szakaszain lépteti be, hanem „a terroristák” által ellenőrzött határszakaszokon viszi át. Hát, kérem, ha a kamionsofőröket le lehet tartóztatni (merthogy a segélyszállítmányok bevitele: az a náci junta és nyugati bűntársainak szemében: csempészet) – akkor hogyan várhatják el, hogy az ukránok által ellenőrzött területeken lépjenek be? A magyar sajtó – a nyugati rágalmakat ismételgetve – tavaly arról nem adott hírt, hogy a legelső hivatalos állami orosz segélyszállítmánnyal több mint két hétig packáztak a forró, tűző napon (ami után Moszkva, joggal, elhatározta, hogy többé Kijevet nem vonja be a segélyszállítmányok ügyébe. Főként hogy még az ukrán Vöröskereszt is megtagadott mindenféle közreműködést az orosz segélyszállítmányok célba juttatásában, szétosztásában.)

De nézzük tovább, mivel lehet még bekerülni az adatbankba? Bekerülnek, mindenekelőtt, azok az orosz önkéntesek, akik éppen hogy csak megérkeztek (hogyan, hogy’ nem, ez elég hamar az ukrán gestapó tudomására jut). Ellenük a vád ugyanaz („illegális, törvénytelen határátlépés”) – mint azon külföldi delegációk, illetve előadóművészek esetében, akik megfordulnak a Krímben. Gérard Depardieu ez okból éppen úgy ki van már tiltva Ukrajnából, mint az az amerikai ökölvívó bajnok, aki kezet fogott a Krímben Putyinnal (és érdeklődött tőle: miként lehet orosz állampolgársághoz jutni). Természetesen mindkettő benne van az adatbankban. Éppen úgy, mint az a 19 éves, a középiskolát most elvégzett legényke, aki „oroszbarát kijelentéseket tesz”, „rendszeresen jár edzeni a céllövöldékbe” – mi több, ó borzalom! „egyszer még fegyverrel a kézben is látták”. Szerepel még az adatbankban néhány olyan férfi – közülük mindegyik „alkoholizál és kábítószerfüggő” – akiket „a 7-es számú őrposzton láttak ügyeletben”. (Ezt az egy őrposztot hozták ki mindannyiszor, amelyet, ezek szerint, idült alkoholisták és drogosok őriznek. Akkor meg mitől olyan veszélyesek, hogy kémkedni kell utánuk?)

Igazi csemege volt számomra, hogy – valamiért csak a legutóbbi héten – az adatbankba bekerült Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök is. Ő is „tiltott határátlépés” miatt. Igaz, arra a magyar sajtó is feljajdult – még az „oroszbarát” királyi tévé is –, hogy hogy’ merészel az orosz kormány ülést tartani a népszavazással, a nép akaratával Oroszországhoz visszatért Krímben. Mintha mondjuk Kohl kancellárnak tiltotta meg volna bárki is, hogy a frissen bekebelezett, egykori NDK-ba látogasson (pedig ott még csak népszavazás sem volt az „újraegyesülésről”: 1990 márciusában a választók „a kommunista” kormányt szavazták le a választásokon – a választáson még szó sem volt az újraegyesülésről).

El kell ismerni viszont, hogy a juntának – a jelek szerint – kiterjedt agentúrája van a Donbasszban. A feljelentő posztok beküldői csupán néhányan vannak – de láthatóan seregnyi ember dolgozik a kezük alá. A feljelentésekben olyan adatok is szerepelnek, mint például igazolványának (útlevelének) száma, gépkocsijuk rendszáma (pontosan leírva a gépkocsi típusát, színét). Adataik vannak sok esetben a házastársakról, arról is, ha esetleg több bejelentett lakcímük van. De nem ritkán szó esik még az illető hobbijáról is. Az igazolvány, gépkocsi rendszáma nem feltétlenül szerepel az internet által alaposan kifaggatott adatok között (ezért is tanácsolható, hogy a közösségi oldal baráti rábeszélésének dacára senki se legyen közlékeny személyi adataira vonatkozóan. Magam is bánom már, hogy engedtem a csábításnak). Az adatbank több mint kilencezer személye, azok adatai – megannyi kartoték az ukrán gestapó kezében. Nem beszélve arról, hogy nagyon sok megfigyelt ember hozzátartozói az ellenség által megszállt területen élnek – a „delikvens” tehát zsarolható.

A spicliportál közölte is diadalmasan: hat, az adatbankban szereplő donyecki milicista máris ukrán kézre került, és már ki is szabták rájuk a súlyos börtönbüntetést.

Internetes társaim közül eddig már ketten újságolták: ők is bekerültek az adatbankba. Mit mondjak? Mindkettő nagyon büszke volt erre: lám, nem hiába írogatnak.

Csikós Sándor, Transform!