. Ma Gedeon napja van.
Levélszemét árasztotta el az ügyfélkaput
2016-06-30 04:43:08
Levélszemét árasztotta el az ügyfélkaput

Levélszemét árasztotta el az ügyfélkaput

Az elektronikus közigazgatás magját jelentő ügyfélkapu tárhelyét tegnap reggeltől levélszemét árasztotta el. A jelenleg még önálló KEKKH és a fejlesztés informatikai feladataiért felelős NISZ Zrt vezetői úgy gondolták, hogy széles körű egyeztetés nélkül, egyetlenegy elektronikus hivatali beadványról rögtön 3 választ küldetnek vissza.


Külön e-mail érkezik a feladásról, az átvételről és a letöltésről. Ezen kívül még keletkezik egy nyugta is, sőt ezt még az adóhatóság meg szokta fejelni ezt egy sikeres feldolgozásról szóló saját értesítéssel is. A fentiekről se a KEKKH, se a NISZ nem tartott egyeztetést egyetlen civil szervezettel, de széles lakossági körben se végeztek felmérést.


A NISZ főtanácsadója szerint jelenleg is jellemzően a 1818-as kormányzati ügyfélvonalra érkező panaszokból tájékozódnak, de ő se tudott előzetes egyeztetésekről beszámolni. Az elektronikus közigazgatás jó és hasznos dolog, mindaddig, amíg a megrendelő a magyar emberek érdekeinek megfelelő fejlesztéseket tud elérni.


Sajnos jelenleg úgy tűnik, hogy kicsúszott a kormány kezéből ez a terület!


Az MKOE tiltakozik a jelenlegi levélszemetet eredményező fejlesztés ellen és azzal kapcsolatosan azonnali, elektronikus úton történő egyeztetéseket javasol! Első lépésként az ügyfélkapu 10 éve változatlan formájú tárhelyét kellene fejleszteni, amely jelenleg semmilyen szűrést, keresést, rendezést nem engedélyez, a tartós tárhely bővítését pedig a KEKKH letiltotta.

Magyar Könyvelők Országos Egyesülete - OS

További híreink
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
A legfontosabb jogaink munkavállalóként – Jobb tisztában lenni velük!
Sajnos gyakran hallani rémhíreket főnökök garázdálkodásáról, ahogy pokollá teszik a munkavállalók életét. Bármennyire is szükségünk van a munkára, téves gondolat, hogy mi...
2024-03-21 16:49:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Milyen deszkát használjunk otthoni barkácsoláshoz?
Számtalan megoldás közül lehet választani, de egyáltalán nem mindegy, hogy melyik számít a leghatékonyabbnak, melyik felel meg igazán az igényeinknek és mivel a legkönnye...
2024-03-14 17:40:46, Hírek, Fókuszban Bővebben
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A DK visszalépteti eddigi csepeli jelöltjét és beáll a momentumos Dukán András Ferenc polgármester jelölti kam...
Bővebben >>