. Ma Andrea napja van.
Lendületben a Lakóközösségi Napok rendezvénysorozat
2016-04-30 04:05:38
Lendületben a Lakóközösségi Napok rendezvénysorozat

Lendületben a Lakóközösségi Napok rendezvénysorozat

Kellemes napsütésben, a Gyermek téren került sor április 28-án a 2016. évi Lakóközösségi napok második rendezvényére, amely a további programokkal egyezően délután három és este hét óra között biztosított felhőtlen szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget öregnek és fiatalnak egyaránt.


Az áprilistól szeptemberig tartó eseménysorozat összesen nyolc, gazdag és színes programból összeállított alkalmat kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt a játékos művelődéshez, a kerület közügyeiről történő tájékozódáshoz, és  találkozáshoz az önkormányzati intézmények  munkatársaival, ahogy ezúttal is történt. A Lakóközösségi napok teljes programját ide kattintva tölthetik le látogatóink.

 

A Duna Teraszon megrendezett első, majd a Gyermek téren folytatódó második vigasság is a legkisebbeknek, és a fiatal korosztálynak  kínálta a legtöbb szórakozási lehetőséget. Hatalmas csúszda, a Szociális Szolgáltató Központ és a Prevenciós Központ talléros játékai (amelyek eredményeként a különböző feladatok megoldásáért kapott tallérokat vonzó ajándékokra lehetett beváltani), arcfestés, lufi szobrászat, evezős erőfejlesztő padok, az Eb Ovo Felelősségteljes Kutyatartók Egyesületének kutyaparádéja és a népi ügyességfejlesztő játékok garmadája gondoskodott arról, hogy az óvodás és kisiskolás korú gyermekek szülei maguk is letehessék néhány órára a hétköznapok terhét, átengedve utódaik pallérozását és szórakoztatását a nagyszámú animátoroknak.


A fellépők sorát mindkét alkalommal a rendkívül népszerű Previ Band muzsikusai nyitották meg, akik a klasszikus zenétől a csárdásig ívelő előadásukkal gyorsan megtöltötték a nézőtér széksorait.


A következő műsorszámok, a DIB Up Együttes és a Holdvilág Kamaraszínház  jókedvű produkciói, majd Giovannini Kornél interaktív bábjátéka után rock and roll zene, tánc és ének következett a Csepp Színház növendékeinek előadásában, amit Szernov Nikoletta és táncosai fergeteges zumba kompozíciója, majd a Serengeti Troupe tanzániai konga együttes afrikai dob-show parádéja követett.


A szórakozás mellett a rendezvény látogatói találkozhattak a BRFK XIII. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársaival, a Vöröskereszt sátránál elsajátíthatták az életmentés fogásait, próbára tehették sakktudásukat és hasznos információkkal gazdagodhattak a kerületi közterület-felügyelet kiadványaiból.


A rendezvénysorozat szervezői a jó bornak sem árt a cégér elvét követve játékra invitálják a kerület lakóit. Mindazok, akik a sorozat nyolc helyszínén megjelenve összegyűjtenek egy-egy pecsétet az információs sátorban beszerezhető  pontgyűjtő füzetbe, az utolsó, szeptember 15-én, az Újpalotai úti Sporttelepen megrendezésre kerülő eseményen értékes ajándékokat nyerhetnek!

További híreink
Visszatér a pornókirály, Kovi újra forgat
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években sok felkérést kapott, ezért visszatér a pornóiparba.
2024-03-09 13:31:54, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lévai Anikó háttérhatalmáról is beszélt Magyar Péter
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmelitában, erről most konkrétabban fogalmazva kijelentette, hog...
2024-02-28 13:22:44, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lecsalózták a DK alelnökét, Varju Lászlót
Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában, emlékeztetve...
2024-02-26 12:34:43, Hírek, Környezetünk Bővebben
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseke...
Bővebben >>