. Ma Auguszta napja van.
Korrupció a játszótereken
2015-03-26 08:35:51
Korrupció a játszótereken

Korrupció a játszótereken

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) szerint legalább 145, de egyes hírek szerint 200 hazai önkormányzat a piaci árnál jóval drágábban épített játszótereket uniós forrásokból, összességében legalább egymilliárd forint értékben. A hivatal álláspontja szerint az is kérdéses, hogy tisztességes volt-e a kivitelező cég és az önkormányzatok kapcsolata.

 

Az érintett játszóterekkel kapcsolatban az LMP közérdekű adatkéréssel fordult a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz, hogy nyilvánosságra kerüljön, milyen pályázati elszámolásokkal, milyen szolgáltatást végző cégekkel, mely önkormányzatok érintettek az ügyben.

 

Miután az MVH a képviselő adatkérését megtagadta, az LMP polgári peres eljárásban kérte a Fővárosi Törvényszéket, hogy az kötelezze az MVH-t adatszolgáltatására, azonban több tárgyalási forduló után a bíróság végül elutasította a párt kérését. A törvényszék indoklásában a folyamatban lévő büntetőeljárásra hivatkozott.

 

Ezáltal az MVH tovább dugdoshatja az adatokat, és a nyilvánosság nem csak azt nem tudhatja meg, hogy milyen bűncselekmények elkövetésével, és kiket vádolnak, hanem azt sem, hogy egyáltalán mely önkormányzatokat érintette a botrány, és vajon kik és milyen visszaéléseket valósítottak meg, meglopva a vidéki gyerekeket, akiknek épp úgy nincs továbbra sem normális mozgáskultúra-fejlesztő játszótere, mint ahogy a támogatás előtt sem volt.

 

Lázár János korábban a parlamentben az LMP kérdésre azt válaszolta, hogy az állam helyt fog állni az érintett önkormányzatok helyett, mert azokat nem lehet kedvezőtlen pénzügyi helyzetbe hozni. Az LMP viszont azt követeli, hogy személyi felelősséggel álljanak helyt az ügyben érintett MVH tisztviselők és településvezetők épp úgy, mint a kivitelező cégek és szolgáltatók is.

 

 

 

MTI

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
A legfontosabb jogaink munkavállalóként – Jobb tisztában lenni velük!
Sajnos gyakran hallani rémhíreket főnökök garázdálkodásáról, ahogy pokollá teszik a munkavállalók életét. Bármennyire is szükségünk van a munkára, téves gondolat, hogy mi...
2024-03-21 16:49:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnö...
Bővebben >>