. Ma Paszkál napja van.
Könyörtelen kilakoltatás Terézvárosban
2016-07-16 05:32:04
Könyörtelen kilakoltatás Terézvárosban

Könyörtelen kilakoltatás Terézvárosban

„Mindenáron ki fogjuk lakoltatni önt, hívhat sajtót, vagy akárkit is” – közölte Bundula Csaba terézvárosi alpolgármester péntek délelőtt Hüvelyes Lajossal, azzal a 72 éves rokkanttal, akinek kilakoltatását kedden délelőtt 10 órára tűzték ki Izabella utca 92. fsz. 9. sz. alatti otthonából – jelentette a Magyar Szociális Fórum az érintett közlése alapján.

 

„Rendőri közreműködéssel Tatárszentgyörgyre fogjuk szállítani magát, akár akarja, akár nem” – mondta neki Bundula ellentmondást nem tűrő hangon, Hüvelyes állítása szerint. A kilakoltatásra ítélt megjegyezte neki, hogy nem áll gyámság alatt, következésképpen törvénytelen eljárás olyasmire kényszeríteni, amibe nem egyezik bele.

 

A kutyájával egyedül élő férfi azt mondta a lakhatásáért kiálló emberjogi szervezetnek, hogy nem látja értelmét életben maradásának, és inkább eldobja magától az életet, mintsem engedjen a jogait semmibe vevő önkénynek.

 

A Magyar Szociális Fórum a kilakoltatás időpontjára „emberbaráti jelenlétet” hirdetett meg Hüvelyes Lajos otthonánál, és arra kérte a sajtó képviselőit, hogy számoljanak be a történtekről.+++

 

Az ügy előzményeiről lásd:

http://mszfszk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1045:oengyilkossagot-fontolgat-a-kilakoltatasra-itelt-72-eves-rokkant

-    http://mszfszk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1041:beszamithatatlannak-probalnak-feltuentetni-egy-72-eves-rokkantat-hogy-kilakoltathassak

 

MSZF SZK

Fotó: Vörös Anna

További híreink
A Momentum vezető politikusa lemond parlamenti mandátumáról
Orosz Anna, a Momentum egyik vezető s ismert politikusa váratlan bejelentést tett közösségi oldalán. Az okokról az alábbiakat írta.
2025-05-05 11:20:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Gulyás szerint Magyar Péter régen is bolond volt
Gulyás Gergely a következőket mondta egy interjúban: „Amikor még beszéltem Magyar Péterrel, akkor sok mindenben volt vele vitám, de abban teljes volt az egyetértés között...
2025-05-03 11:20:06, Hírek, Fókuszban Bővebben
Húsvét, Bucsa, Lázár és a magyar keresztények
Húsvétvasárnap. Egy hete Ukrajnában, Szumi városában Virágvasárnapi körmenetet tartottak a helyi keresztények. 35-öt ártatlan civilt, köztük két gyereket öltek meg az oro...
2025-04-21 15:16:58, Hírek, Fókuszban Bővebben
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Azt mondja, hogy csak két órája volt felkészülni. Két óra (mondjuk napilapos szemszögből) nem is olyan kevés. ...
Bővebben >>