. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Kiszámítható jövőt a védőnőknek!
2016-08-26 05:36:10
Kiszámítható jövőt a védőnőknek!

Kiszámítható jövőt a védőnőknek!

Az Orbán-kormány súlyos hibák sorát követi el a védőnők bérrendezésével kapcsolatban. A védőnői praxisoknak nyújtott támogatásról kiderült, hogy abból alig jutott a szakdolgozóknak, most pedig megint egy egyszeri bérpótlékkal akarják kiszúrni a védőnők szemét. A Párbeszéd Magyarországért hosszú távú megoldást követel: az egészségügyi szakdolgozói bértábla kiterjesztését a védőnőkre is!

Balog Zoltán Emberi Erőforrás Miniszter szerint a védőnők a bérrendezésnek köszönhetően 30-35 ezer kaptak kézhez, amit visszamenőlegesen januártól utaltak nekik. A védőnők beszámolójából azonban kiderült: ebből az összegből még átlag 3 ezer forint sem jutott személyenként. A jogszabály szerint ugyanis a praxisoknak nyújtott támogatást nem kötelező a védőnők bérére fordítani.


A kormány most hiába ígérte meg, hogy minden védőnő megkapja az ígért összeget, az egyszeri utalással továbbra sem fog javulni a helyzet. Egy védőnő átlagosan 40 ezer forinttal keres kevesebbet, mint a szintén megalázó bérért dolgozó ápolók.


A Párbeszéd Magyarországért szerint a kormánynak kiszámítható jövőt kell biztosítania a védőnők számára. Megalázó és elfogadhatatlan, hogy az anyáknak és csecsemőknek elengedhetetlen segítséget nyújtók többsége a létminimum alatt keres. Miközben a kormány hungarikummá nyilvánította a Magyar Védőnői Szolgálatot, közben elfelejtkezett a hivatásukhoz méltó fizetésükről.


Szabó Tímea, Párbeszéd Magyarországért társelnöke - OS

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
A gyerekek igazán tudnak örülni az ajándékoknak
Sok családban megszokott dolog, hogy az olyan ünnepeken, mint a karácsony, csak a gyerekek kapnak nagy ajándékokat, a felnőttek egymás között csak jelképes figyelmességek...
2024-04-09 19:37:46, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Bal...
Bővebben >>