. Ma Gedeon napja van.
Kislánnyal fajtalankodtak kerületünkben
2015-01-15 15:30:41
Kislánnyal fajtalankodtak kerületünkben

Kislánnyal fajtalankodtak kerületünkben

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerint újabb gyermek ellen követett el szexuális erőszakot az a 20-25 év körüli fiatalember a főváros XIII. kerületében, akit december óta keresnek egy 10 éves gyerek molesztálása miatt -– közölte csütörtök reggel a rendőrség.


Újabb gyerekkel fajtalankodott az a férfi, akit egy 10 éves gyerek molesztálása miatt is keresnek – közölte a rendőrség, amely most egy fotót és a térfigyelő kamera videofelvételét is nyilvánosságra hozta a gyanúsítottról a már korábban közzétett grafika mellett.

 

Az ismeretlen férfi még december 19-én egy Frangepán utcai társasházban a liftnél megfenyegetett, majd molesztált egy 10 éves gyereket. Az elkövetőt azonban megzavarták, ezért akkor elmenekült a helyszínről.

 

A rendőrség szerint feltehetően ugyanez a férfi fajtalankodott hétfőn kora délután a Petneházy utca egyik társasházában is. A házba lépve az általa követett gyermekkorú lány száját befogta, megfenyegette, fajtalankodott vele, majd távozott.

 

A 20-25 év körüli férfi 165-170 centiméter magas, átlagos testalkatú. Szeme barna, rövid haja barna színű.

 

A férfi a legutóbb ismerté vált bűncselekmény elkövetésekor szürke-fekete színű, csíkos kapucnis felsőruházatot, kék színű, bő szabású nadrágot és sötét árnyalatú cipőt viselt – közölte a rendőrség.

 

A BRFK kéri, hogy aki a grafika, a fotó vagy a videó alapján felismeri a férfit, tud valamit a jelenlegi tartózkodási helyéről vagy a bűncselekményekkel kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a rendőrség honlapján található számok egyikén

 

Forrás: hvg.hu

 

A fotó illusztráció.

Utoljára frissítve: 2015-01-15 15:33:08

További híreink
Keresztül a téli Vértesen
A Vértesben elég sokat jártunk, de télen még soha, így felkerekedtünk, hogy megnézzük eme szép és változatos hegyvidéket február elején.
2024-02-13 17:37:46, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
A közel 80 éves Földes László „Hobo” kapta a Petőfi Zenei Díj Életműdíját
Földes László, Hobo a Hobo Blues Band alapítója kapja a Petőfi Zenei Díj Életműdíját idén, írja a hirado.hu. Az Életmű Gálát február 3-án közvetítik a Duna TV-n.
2024-01-18 12:09:38, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Moór Marianna: „Elzártam magam a világtól”
Amióta a 80 éves Moór Marianna visszavonult a pályától, távol tartja magát a rivaldafénytől, és úgy tűnik, ez a jövőben sem fog sokat változni, ráadásul egy tavaly februá...
2024-01-04 14:38:37, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
Bővebben >>