Kevesen emlékeznek arra, hogy amikor 2003. áprilisában Medgyessy Péter kormányfő és Kovács László külügyminiszter az athéni Akropolisz lábánál fekvő Attalosz oszlopcsarnokban aláírta a Magyarország uniós csatlakozásáról szóló szerződést, akkor volt egy korábbi miniszterelnök, aki karjait egymásba fonva, némi sértettséggel figyelte a ceremóniát.

Sokáig úgy volt, hogy el sem megy a történelmi eseményre, végül Boross Péter részvételétől tette azt függővé. A kerítésekhez manapság különösen vonzódó Orbán Viktor akkor úgy fogalmazott: "Magyarország most már nem a kerítésen kívül, sőt a többi csatlakozni akaró ország sem a kerítésen kívülről nézi és kiált esetleg befelé az Európai Unióba, hanem mi is részei vagyunk a közös döntéseknek."

A Fidesz-vezér azt is hangsúlyozta, hogy a nemzeti érdekek mellett most már egy nagyobb egység közös érdekeit is figyelemben kell tartani, "nagyon fontos tehát, hogy Brüsszelben és Strasbourgban európai megoldásokat kell találni".

Valamivel több, mint tíz évvel később – megannyi gazdasági, szociális és fizikai csapás után – most ott tartunk, hogy az európai közösség minimum kétfelé szakadhat: Magyarország pedig (ismét) a történelem rosszabbik felén találhatja magát. Mint már annyiszor.

Érdemben először a német és a francia gazdasági miniszterpáros vetette fel a kétsebességes-kétkamarás Európa megvalósításának szükségességét, de már Jean-Claude Juncker bizottság elnök (Orbán Viktor néppárti elvtársa) is arról beszél: újra kell gondolni az Unió működési kereteit és egyes tagállamoknak szorosabbra kell fűzniük az együttműködésüket.

Hogy mindenki értse: ebben a körben sem lennénk benne.

Akárcsak a hollandok által felvetett mini-schengen (egyébként vérlázító) ötletében, ahol épp előttünk zárulna be az újabb határőrizeti kapu.

Amikor a pro-európai erők közös megoldást sürgetnek és a tagállami unortodoxia felelőtlenségére hívják fel a figyelmet, az nem feltétlenül döntésképtelenség vagy "töketlenség". Aki még most sem érti, hogy jelen helyzetben épp a közösség szorosabbra húzására, egységesebb fellépésre és az idióta egonacionalizmus félretolására van szükség, az történelmi hibát követ el.

Lehet, hogy a kétsebesség Európa perifériáján több jogosítványunk lesz és retorzió nélkül lehet majd továbbra is milliókkal kitömni a vejünk zsebét pályázati pénzekkel, lehet majd dorgálás nélkül bilincsben elvinni civilszervezetek vezetőit, kitiltani a média nekünk nem tetsző képviselőit vagy atompaktumot kötni az oroszokkal.

De, az biztos, hogy az országot lélegeztető-gépen tartó uniós forrásokból is kevesebb jön majd, ahogyan védelemből, szolidaritásból és fejlődésből is kevesebb jut.

Hogy is mondta a Fidesz még ellenzékben az európai programjában? "Mi egy, a tagállamok együttműködését elmélyítő, belső kohézióját növelő, szolidáris, a politikai integráció irányába továbblépő, hatékony, a problémákra koncentráló uniót szeretnénk látni". Helyes.

Kérdés viszont, hogy Orbán időben kapcsol-e?! Látja-e, hogy a manőverei miatt épp a kettészakadó európai közösség szélére sodródunk?! Magyarország a hazánk, Európa a jövőnk. Ezt kellene szem előtt tartani.

11311 órával vagyunk a miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után. Akkor megfogadtam, hogy
európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Hatvanhetedik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

 Ujhelyi István az MSZP alelnöke, EP-képviselő - OS

Fotó: Hír6.hu