. Ma Csongor napja van.
Isten ellenes bűn? Vita a melegségről
2014-06-22 17:36:41
Isten ellenes bűn? Vita a melegségről

Isten ellenes bűn? Vita a melegségről

„Ha egy ember meleg, de keresi az Urat és jóakarattal van telve, ki vagyok én, hogy ítélkezzek felette?„ - I. Ferenc pápa.

 

Nemrégiben teológusok vitáztak a melegekről.   Volt sok hangzatos érv és bizonygatás, de az ókori görögökről és a genetikáról megfeledkeztek.

 

Persze a melegségen kívül volt szó a nők jogairól, arról, hogy mit jelent nőnek lenni. Most azonban foglalkozzunk inkább a homo-szexualitással, mert vallási szempontból meglehetősen érdekes kérdés, hogy mit jelent melegnek lenni.

 

A vitát keresztény gondolkodók folytatták. A kereszténységre erőteljesen hatott többek közt a görög filozófia, a zsidó teológia és a római jog. Mi volt teljes mértékben elfogadott az ókori görögöknél?  A homo-szexualitás. Sőt, két férfi szerelmét tisztelték a legjobban.

Azonban Platón egyik híres művében, a Lakomában található egy mítosz arról, hogy miért keressük a másik felünket, a szerelmünket, legyen az bár férfi vagy nő.

 

Keresi a másik felét…, talán ismerős ez a mondás.

 

Röviden a történet a következő: régebben a Földön androgünök éltek, akiknek két testük és két fejük volt, de egybe voltak forrva. Mivel azonban nem tisztelték az (görög) isteneket, Zeusz kettéfűrészeltette őket Hephaisztosszal, az istenek kovácsával, így az androgünök lelkei emberi testekbe kerültek. Voltak egynemű (férfi-férfi, nő-nő) és kétnemű (nő-férfi) androgünök is. Éppen ezért, amikor valaki keresi a másik felét, teljesen természetes az is, ha a saját neméhez és az is, ha a másik nemhez vonzódik.

 

Ezen felül bizonyos, az emberhez közel álló állatfajoknál is fellelhető a homoszexualitás (pl. a törpe csimpánzoknál és a delfineknél).

Azt pedig ma már sokan tényként kezelik, hogy a homo-szexualitásra gének hajlamosítanak bennünket .

 

Úgy gondolom, hogy egy ma élő teológusnak a melegség kapcsán illene a gének szerepéről is véleményt mondania, de Platón androgün mítoszáról mindenképpen. Persze jogukban áll a teológusoknak eltekinteni mind Platóntól (aki maga sem vetette meg a férfiak társaságát), mind a genetikától, de akkor csak a társas hatásokra kellene fókuszálniuk és a Biblia tanítására. Akkor pedig ez bizony egy keresztény szociálpszichológiai kérdéssé válik és érdemes lenne szociálpszichológusokat, szociológusokat is bevonni, akik feltehetően a genetika iránt is fogékonyak lesznek.

 

Egy kérdésem azért maradt még: mi is a gond a melegekkel?

P.D.F.

További híreink
A gyerekek igazán tudnak örülni az ajándékoknak
Sok családban megszokott dolog, hogy az olyan ünnepeken, mint a karácsony, csak a gyerekek kapnak nagy ajándékokat, a felnőttek egymás között csak jelképes figyelmességek...
2024-04-09 19:37:46, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
Bővebben >>