Hillary Clinton semmit nem tanult Irakból |
2015-11-05 05:44:44 |
Amint az első demokrata elnöki vita a záráshoz közeledett, Anderson Cooper moderátor kérdést intézett Hillary Clintonhoz: Miben különbözhet az elnöksége Barack Obamáétól? Clinton mosolygott. „Nos, azt hiszem, ez elég nyilvánvaló,” válaszolta lelkes taps közben. „Az első nő elnöknek lenni igazán változás az eddigiekhez képest”. Valóban, egy Hillary Clinton elnökség összetörné a nőket elzáró üveg mennyezetet az USA-ban. De érintetlenül is hagyná az öreg fiúk katonai-ipari komplexumát, amely évtizedek óta az állandó háború állapotában tartja a nemzetünket.
Clintonnak, úgy látszik, nem sikerült valamit is tanulnia, miután támogatta a szerencsétlen iraki háborút, amely a Közép Kelet hatalmas övezetét káoszba merítette és neki a 2008-as demokrata elnökjelölésébe került. A diplomácia választása helyett, külügyminiszterként továbbra is rosszul tervezett katonai beavatkozások mellett állt ki.
2011-ben, amikor az arab tavasz elérte Líbiát, Clinton volt az Obama-kormányban a legerőteljesebb támogatója a beavatkozásnak Muammar Gaddafi megdöntésére. Még Robert Gates-nél is héjább volt, akit George W. Bush nevezett ki először a Pentagon élére, és aki nem volt lelkes háborúba menni Líbiában.
Ironikus, hogy Clinton politikai bánattól szenvedett az amerikai diplomáciai állomás elleni későbbi támadás miatt, amely négy amerikait ölt meg, és talán sosem történt volna meg, ha Clinton a líbiai polgárháborúba való beavatkozás ellen lépett volna fel.
Míg a Ház republikánusai mostanában 11 órát töltöttek Clinton könyörtelen fegyelmezésével Benghazi és az ő e-mail fiókja ügyében, sokkal nagyobb szerencsétlenség a háborút követő káosz, amely Líbiát működő kormány nélkül hagyta, viszálykodó hadurak és szélsőséges fegyveresek martalékául.
Clinton a szíriai polgárháborúba való katonai beavatkozásnak is híve. Az elnöki pályázatában olyan republikánus héja szenátorokhoz csatlakozott, mint John McCain és Lindsey Graham, támogatva repüléstilalmi zóna létesítését az ország felett.
Ez nem csak Barack Obama elnökkel, hanem demokrata elnöki riválisával, Bernie Sanders-szel is szembe helyezi őt, aki figyelmeztetett, hogy ez „mélyebbre vihet minket ebben a borzalmas polgárháborúban és az USA véget sosem érő belekeveredéséhez vezethet a régióban.” Clinton végül támogatta a kormány iráni nukleáris megállapodását, de a támogatása harcias csomag történetével érkezett.
2008-ban például figyelmeztetett, hogy Washington „teljesen kiirthatja” Iránt. Abban az elnöki kampányban Obamát „naivnak” és „felelőtlennek” szidta, mert diplomáciailag akarta kezelni az országot.
Még a nukleáris egyezmény megkötése után is goromba hangot ütött meg: „Nem hiszem, hogy Irán partnerünk ebben az egyezményben,” hangoztatta Clinton. „Irán az egyezmény alanya.” Hozzátette, hogy „nem fog habozni katonai akcióhoz folyamodni”, ha meghiúsul.
Clinton elüt a mérsékeltebb John Kerry külügyminisztertől. Nem csoda, hogy Obama két fontos külpolitikai eredménye – az iráni egyezmény és a diplomáciai kapcsolatok fordulatot jelentő felvétele Kubával – Clinton távozása után született.
Nagyon sokat mondó mozzanata volt Clinton magatartásának a vitában, amikor Cooper megkérdezte, „Melyik ellenségére a legbüszkébb?”
Az NRA (nemzeti fegyvertársaság), a republikánusok és az egészségbiztosító társaságok mellett Clinton megnevezte „az irániakat” – ami az iráni kormányt vagy a 78 milliós nemzetet jelenthette. Egyik esetben sem volt nagyon diplomatikus dolog ezt mondani, amikor az utóda és korábbi kollégája új, együttműködőbb kapcsolatot próbált építeni Iránnal.
Ha háborúról és békéről van szó, nem sokat számíthat, hogy egy republikánus vagy Hillary Clinton szerzi-e meg a Fehér Házat. Bármelyik esetben a győztes a katonai-ipari komplexum lesz, amelyre Dwight D. Eisenhower elnök figyelmeztetett bennünket.
Medea Benjamin (Ford. Szende Gy.) Transform! |