. Ma Auguszta napja van.
Hiányos, és elkésett a kormány Fogyatékosügyi Programja
2015-03-28 05:00:41
Hiányos, és elkésett a kormány Fogyatékosügyi Programja

Hiányos, és elkésett a kormány Fogyatékosügyi Programja

A MEOSZ alapvetően egyetért az Országgyűlés Népjóléti bizottsága által szerdán tárgyalt, 2015-2025-re szóló Országos Fogyatékosságügyi Programmal, kár, hogy a kabinet mulasztása miatt több mint egy évet késett.

 

A Szövetség reméli, hogy a stratégia megvalósítását szolgáló intézkedési tervet a kormány minél hamarabb kidolgozza a fogyatékos embereket képviselő érdekvédelmi szervezetek bevonásával, és nekilát a felzárkóztatásuknak, mert az életkörülményeik az elmúlt években csak romlottak.

 

Bár az előző program 2012-2013-as évekre szóló intézkedési tervének megvalósításáról szóló jelentés – amelyet a Népjóléti bizottság szintén szerdán tárgyalt és fogadott el – azt sugallja, hogy fogyatékosügyben minden a legnagyobb rendben van, ez koránt sincs így.

 

A jelentésből kimaradt például, hogy a fogyatékos embereket szállító, segítő támogató szolgálatok a folyamatosan csökkenő állami támogatás miatt az összeomlás szélén állnak. Míg 2008-ban 8 milliárd forintból gazdálkodhattak, 2013-ban csak alig több mint 3 milliárdból.

 

A közösségi közlekedés akadálymentesítése alig haladt előre, számos gyógyászati segédeszköz térítési díja, köztük az ortopéd cipőé, emelkedett. 61 millió forintból elkészült egy, 7000 közintézmény adatait tartalmazó akadálymentesítési adatbázis, amelyből nem lehet átfogó, reprezentatív adatokat lehívni, így ma sem tudjuk pontosan, hol tartunk az akadálymentesítésben.

 

 

 

MEOSZ - MTI

Fotó: A rokkant is ember blog

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
A legfontosabb jogaink munkavállalóként – Jobb tisztában lenni velük!
Sajnos gyakran hallani rémhíreket főnökök garázdálkodásáról, ahogy pokollá teszik a munkavállalók életét. Bármennyire is szükségünk van a munkára, téves gondolat, hogy mi...
2024-03-21 16:49:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar P...
Bővebben >>