. Ma Emma napja van.
Ellenzi az Unió a paksi bővítést
2015-02-24 09:07:49
Ellenzi az Unió a paksi bővítést

Ellenzi az Unió a paksi bővítést

Amit a PM már hónapok óta prognosztizál, az most kezd valósággá válni: immár a Financial Times is arról ír, hogy súlyos gondok vannak a paksi bővítési beruházás uniós engedélyezésével. A zöld párt szerint egyre biztosabb, hogy a magyar adófizetők, a parlament és az uniós intézmények elől eltitkolt szerződés alapján nem lehet Magyarországon atomerőművet építeni – minél előbb látja ezt be az Orbán-kormány, annál kisebb kár éri az országot.

 

A Financial Times szerint az Euratom, illetve az Európai Bizottság versenyszabályozásért felelős igazgatósága egyelőre nem adta az áldását a paksi projektre – holott az európai jog alapján a beruházás megvalósításához mindkettőre szükség lenne –, és könnyen lehet, hogy a magyar kormány nem is fogja megkapni a jóváhagyást.

 

Az Euratom az üzemanyag-ellátásra vonatkozó magyar-orosz megállapodás körül vizsgálódik, a Bizottság pedig a tiltott állami támogatás gyanúja, illetve – Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselőjének beadványa nyomán – a beruházási tender elhagyása miatt elemzi egy uniós eljárás lehetőségét.

 

A tiltott állami támogatás ügyében az a helyzet is előállhat, hogy az illegálisnak bizonyult támogatást vissza kell vonni, ami azonnal bedönti a pénzügyileg enélkül nem életképes projektet. Amennyiben a Bizottság nem fogadja el a nyilvános tender elhagyását, az pedig az egész bővítés leállítását jelenti.

 

Mindez annak tükrében különösen meglepő, hogy Orbánék a szerződés aláírásakor azt állították: az EU mindenről tud, és mindent elfogadott - ez a mai ismeretek szerint nem felel meg a valóságnak.

 

A PM a most megfogalmazott aggályokat az elmúlt hónapokban már a magyar és az európai parlamentben is szóvá tette. Az ellenzéki párt szerint az egyre kilátástalanabb beruházás előkészületeit a jogi és a pénzügyi részletek tisztázásáig azonnal le kell állítani, és haladéktalanul biztosítani kell a folyamat teljes átláthatóságát: a magyar adófizetőknek nincsenek fölösleges ezermilliárdjaik egy finanszírozhatatlan és befejezhetetlen atomerőműre.

 

 

Jávor Benedek, EP képviselő - MTI

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz se...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg a...
Bővebben >>