. Ma Károly, napja van.
Amire a növények költöztetése során figyelni kell
2020-12-08 21:36:11
Amire a növények költöztetése során figyelni kell

Amire a növények költöztetése során figyelni kell

A szobanövények nem szeretik a változatosságot

 

A szobanövények költöztetése esetén nem az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy hogyan szállítsuk úgy, hogy a lehető legkevesebb fizikai kár keletkezzen bennük, hanem jellemzően a túlélésük a tét. Itt sok esetben nem is maga a szállítás okozza a legnagyobb fejtörést, hanem hogy a növénynek megfelelőek lesznek-e az új helyen az éghajlati viszonyok, mennyire más a környezet, vagyis a fényviszonyok és a levegő hőmérséklete, valamint páratartalma, mint amit eddig megszokott.

 

Éppen ezért a növényeket nem feltétlenül jó ötlet költöztetni, hiszen egyrészt egyébként is elég macerás a szállításuk, másrészt nagyon sok esetben hiába küszködünk velük, nem szokják meg az új helyet, a megváltozott körülményeket, és tönkremennek.

 

Ha nem szeretnénk kockáztatni, a legjobb, amit tehetünk, ha a szomszédainknak, a közelben lakó rokonainknak vagy barátainknak ajándékozzuk a növényeket, hogy náluk még hosszú évekig pompázhassanak.

 

Szobanövények költöztetése

 

Ha úgy döntünk, hogy a kockázatok ellenére mégis magunkkal vinnénk leveles barátainkat, akkor a költöztetésre már előre készülni kell.

 

A növények szempontjából az a legjobb, ha a költöztetést úgy időzítjük, hogy valamikor késő ősszel vagy kora tavasszal történjen, hiszen ekkor vannak a növények nyugvó állapotban, ami azt jelenti, hogy ebben az időszakban képesek a leginkább alkalmazkodni a változásokhoz.

 

Persze érthető, ha nem a növények igényei fogják megszabni, hogy mikor is költözzünk, ami történhet a legnagyobb nyári melegben és a téli zimankóban egyaránt. Mindkét esetben arra kell figyelni, hogy a nagy hőmérséklet-különbséget ne érezzék meg a növények, vagyis nyáron jobb a klimatizált utastérben szállítani, télen pedig, ha nem is az utastérben, de takaróval vagy buborékfóliával melegen tartva ajánlott utaztatni őket.

 

Költözés után pedig ne feledkezzünk meg arról, hogy olyan helyet találjunk nekik, amely hasonlít ahhoz, amit az előző lakásban megszokhattak, de még így is legyünk türelmesek, hiszen az alkalmazkodás akár heteket is igénybe vehet.

 

Amennyiben te is költözködni készülsz, és egy megbízható, költöztetésben jártas csapat segítségét szeretnéd igénybe venni, akik különös figyelmet fordítanak a növényeidre is, vedd fel a kapcsolatot a Visszuk.hu szakembereivel, biztosan nem okoznak csalódást!

További híreink
Ezeket a termékeket hívták vissza az elmúlt napokban
Kétszersült, üveges cékla és gyerekeknek szánt Milupa müzli és zabkása is van a visszahívott termékek között.
2021-01-26 17:03:02, Hírek, Fókuszban Bővebben
Kutyák és a túlsúly - miért veszélyes, és mit tegyél ellene?
Az emberiség körében az utóbbi pár évtizedben az elhízás szinte népbetegségnek számít. Ám sajnos nem csak náluk. Hisz bizony a házi kedvencek is képesek igencsak jelentős...
2021-01-18 20:38:03, Hírek, Fókuszban Bővebben
Színek a hálóban, avagy mit szabad és mit tilos
A hálószoba a pihenés és a relaxálás színhelye. Éppen ezért az a legjobb, ha olyan színekkel borítjuk be a falat, amik segítik az elalvást és mellőzzük azokat, amik felpö...
2021-01-15 23:24:06, Hírek, Fókuszban Bővebben
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A BBQ grill nem hagyományos értelemben vett grillezés, éppen ezért nem is alkalmas minden grillsütő arra, hogy...
Bővebben >>