. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Akikkel leromboltatták saját alkotásukat - avagy: akarnak-e dolgozni a cigányok?
2015-11-23 05:47:08
Akikkel leromboltatták saját alkotásukat - avagy: akarnak-e dolgozni a cigányok?

Akikkel leromboltatták saját alkotásukat - avagy: akarnak-e dolgozni a cigányok?

Huszonöt - többségében cigány származású - ember nyert el egy másfél millió forint összegű pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szociális Földprogramja keretében. A pályázat célja - egyebek mellett - " a hátrányos helyzetű emberek, elsősorban romák megélhetésének, életminőségének javítása", "a fenntarthatóság megteremtése."


A kazincbarcikai huszonöt fős közösség egy addig meg nem művelt, kéthektáros földterületet fordított termővé, zöldségtermesztést és állattenyésztést valósított meg a területen. Fóliasátrat állítottak, és jó minőségű élelmiszert állítottak elő, amellett, hogy szerény, de rendszeres jövedelemhez jutottak, kemény és becsületes munka árán.


A vonatkozó jogszabály egyik napról a másikra megváltozott, s megtiltotta a helyi önkormányzatok számára, hogy földet haszonbérbe adjanak. Erre figyelemmel a kazincbarcikai önkormányzat arra kényszerítette a sikeresen dolgozó és gazdálkodó közösséget, hogy saját munkájuk eredményét rombolják le, bontsák le a fóliasátrat és szüntessék meg a gazdálkodást.


El tudja-e bárki is képzelni, milyen lehet egy szobrásznak saját kezével szétverni azt az alkotást, amin egy éven át dolgozott, esetleg egy írónak megsemmisíteni saját kéziratát vagy egy háziasszonynak saját kezűleg a szemétbe dobálni a komoly munkával előállított karácsonyi vacsorát?


Morvai Krisztina a helyszínen járt, s az érintett emberekkel beszélgetve megerősödött abban a meggyőződésében, hogy a magyarországi cigányságot a  "nagypolitika" leginkább szavazatszerző gépezetnek tekinti, továbbá arra szánja, hogy a rájuk tekintettel kapott hatalmas, sokmilliárdos "cigányfelzárkóztatási pénzekkel" a zavarosban halásszon, és haverok, pajtások között azt szétosztogassa.


Az érintettek még mindig bizakodnak abban, hogy e megrázó kártevés után, ha más helyszínen is, de folytathatják a munkát, a gazdálkodó, élelemtermelő tevékenységet a megnyert pályázati pénzből. A pályázati pénz ugyanis megvan, de föld nincs.


Úgy tűnik, hogy azok, akik a jogszabályt megalkották, teljességgel semmibe vették a Szociális Földprogramban résztvevők helyzetét és érdekeit.  A rövid dokumentumfilm célja a figyelemfelhívás és a segélykiáltás közvetítése nehéz helyzetben lévő és dolgozni vágyó roma és magyar emberek részéről. A helyszín ezúttal Kazincbarcika, de ugyanez a megdöbbentő szituáció nyilvánvalóan az ország számos más településén is kialakult, és sürgős korrekcióra vár.  A felvételt különösen is ajánljuk Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetője figyelmébe.




Dr. Morvai Krisztina az ügyben a következő levelet írta az illetékesnek, Balog Zoltán Emberi Erőforrás miniszternek:


"Tisztelt Balog Zoltán Miniszter Úr!


A Szociális Földprogrammal összefüggő jogszabályváltozással összefüggésben drámai helyzetbe kerültek, s problémájukkal teljességgel magukra maradtak cigányemberek, cigánycsaládok Kazincbarcikán és vélhetően szerte az országban. A helyzetet röviden és érthetően foglalja össze a csatolt, kb. 10 perces dokumentumfilm és a hozzá tartozó cím és leírás, amely e levelem alatt található.


Kérem, hogy olvassa el az utóbbit, tekintse meg a filmet, s a lehető leghamarabb találjon megoldást arra, hogy a Szociális Földprogram keretében pályázati pénzt és munkalehetőséget nyert emberek folytathassák tisztességes munkájukat, mezőgazdasági tevékenységüket, s ezzel továbbra is megélhetést biztosíthassanak családjaiknak.


Kérem, hogy intézkedéséről szíveskedjen tájékoztatni!


 Köszönettel és tisztelettel


Dr. Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő"


OS

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
A gyerekek igazán tudnak örülni az ajándékoknak
Sok családban megszokott dolog, hogy az olyan ünnepeken, mint a karácsony, csak a gyerekek kapnak nagy ajándékokat, a felnőttek egymás között csak jelképes figyelmességek...
2024-04-09 19:37:46, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A rövid válasz: igen! Nemcsak, hogy bátran kombinálhatod ezt a két szuper összetevőt, de bátorítunk is rá, ugy...
Bővebben >>