. Ma Gedeon napja van.
A próbaüzem után sem igazságosabb az útdíj
2015-02-04 04:06:51
A próbaüzem után sem igazságosabb az útdíj

A próbaüzem után sem igazságosabb az útdíj

A próbaüzem és a kormány által végrehajtott módosítások után sem lett igazságosabb az útdíj, amely hátrányos helyzetbe hozza a vidéken élőket a fővárosban, illetve a központi régióban élőkkel szemben. A miniszterelnök által tesztüzemnek nevezett januári időszakban csak az derült ki, hogy az útdíj eleve elhibázott, csak az emberek megsarcolására alkalmas. A rendszert csak toldozgatni és foltozgatni sikerült, igazságossá tenni nem.

 

Az útdíj igazságtalanságát a vidéken élőkkel szemben bizonyítja, hogy a megvásárolt matricákért a főváros térségében és a központi régióban használhatják az autósok a legtöbb autópályát, így az egy kilométerre vetített útdíj itt a legalacsonyabb, míg például Veszprém megyében ennek a tízszerese. De az ország összes megyéjére igaz, hogy az útdíjért cserébe kevesebb szolgáltatást kapnak az ott közlekedők, mint Budapest környékén.

 

Emellett nyilvánvaló a központi régió előnye, már csak azért is, mert eleve a szolgáltatások igénybevétele helyben történik, nem merül fel a távolsági utazás kényszere, mint a vidékieknél, ami az ország túlzottan centralizált struktúrájából adódik.

 

A budapestiek és központi régióban élők, ha munkába ingáznak, vagy bármilyen közszolgáltatást, kulturális szolgáltatást akarnak igénybe venni a fővárosban, a sokszorosát kapják a kifizetett útdíjért, mint a vidéki emberek.

 

Az igazságtalanul bevezetett útdíjban semmilyen formában nem érvényesül a használó fizet elve, hiszen ugyanazon 5 ezer forintért sokkal többet kapnak az amúgy is jobban kereső fővárosiak, mint a vidéki emberek, akiknek egyébként is minden más fejlesztés előnye sokszorosan kedvez. Az LMP szerint csak a használatarányos útdíjrendszer lenne igazságos és arányos megoldás.

 

 

Sallai R. Benedek, az LMP országgyűlési képviselője - MTI

Fotó: 444.hu

További híreink
Visszatér a pornókirály, Kovi újra forgat
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években sok felkérést kapott, ezért visszatér a pornóiparba.
2024-03-09 13:31:54, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lévai Anikó háttérhatalmáról is beszélt Magyar Péter
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmelitában, erről most konkrétabban fogalmazva kijelentette, hog...
2024-02-28 13:22:44, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lecsalózták a DK alelnökét, Varju Lászlót
Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában, emlékeztetve...
2024-02-26 12:34:43, Hírek, Környezetünk Bővebben
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnö...
Bővebben >>