. Ma Gedeon napja van.
A kormány az allergiások védelme helyett a parlagfüvet választotta
2016-09-27 05:22:10
A kormány az allergiások védelme helyett a parlagfüvet választotta

A kormány az allergiások védelme helyett a parlagfüvet választotta

Nem könnyű eldönteni, hogy dilettánsok ülnek-e az Orbán-kormány földművelésügyi minisztériumában, vagy szándékosan okoztak kárt közel kétmillió, allergiától szenvedő magyarnak. Az történt, hogy az Európai Unió szakbizottságában a parlagfű felkerülhetett volna az irtandó növények listájára, de az Orbán-kormány delegáltjának szavazatával ezt sikerült megakadályozni.


Ezek után a szaktárca elkezdte titkolni, hogy ezt tették, majd annak a nevét, aki a bizottságban nemmel szavazott.


Így bánik az Orbán-kormány az allergiásokkal. Ahelyett, hogy csatlakozna egy uniós kezdeményezéshez, esetleg az irtáshoz külföldi forrásokat is igénybe venne, ahelyett, hogy megkönnyítené az allergiások szenvedéseit, felelőtlen döntéseket hoznak, majd azt még megpróbálják letagadni.


A parlagfű évente 200 milliárdos bevételkiesést okoz a kiesett munkanapok, a kevesebb turista és az agráriumot ért károk miatt. Az Orbán-kormány "szakértője" az emberi jogokat is megsértette, hiszen minden magyarnak joga van az egészséges élethez.


Amit tett, az szándékos károkozás.


Oláh Lajos országgyűlési képviselő - OS

További híreink
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
A legfontosabb jogaink munkavállalóként – Jobb tisztában lenni velük!
Sajnos gyakran hallani rémhíreket főnökök garázdálkodásáról, ahogy pokollá teszik a munkavállalók életét. Bármennyire is szükségünk van a munkára, téves gondolat, hogy mi...
2024-03-21 16:49:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Milyen deszkát használjunk otthoni barkácsoláshoz?
Számtalan megoldás közül lehet választani, de egyáltalán nem mindegy, hogy melyik számít a leghatékonyabbnak, melyik felel meg igazán az igényeinknek és mivel a legkönnye...
2024-03-14 17:40:46, Hírek, Fókuszban Bővebben
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Megtorpant az online vásárlás korábbi növekedési üteme - állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósá...
Bővebben >>