. Ma Konrád, Tivadar napja van.
A csillagos ég a határa az olimpiai pályázat költségeinek
2016-09-04 03:37:53
A csillagos ég a határa az olimpiai pályázat költségeinek

A csillagos ég a határa az olimpiai pályázat költségeinek

Orbán Viktor szerint is mérsékeltek az esélyek, itt lenne az ideje befejezni. Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke szerint a Népszabadságban megjelent cikk és az augusztusban kiírt újabb közbeszerzések is azt mutatják, hogy csak a csillagos ég a határ a budapesti olimpiai pályázat költségeinél, ami már most a duplája az eredetileg tervezettnek.


Múlt heti rádióinterjújában a miniszterelnök is "mérsékeltnek" minősítette a pályázat esélyeit, így további milliárdok elszórása helyett az Együtt arra szólítja fel a kormányt, hogy lépjen vissza a pályázattól.


A Népszabadság ma megjelent cikkében foglalta össze a budapesti olimpiai pályázatot készítő Budapest 2024 Zrt. eddig megkötött szerződéseinek közérdekű adatait, amelyekhez csak az adatvédelmi hatóság határozatát követően juthattak hozzá. Kiderül, hogy a cég nem is egy, hanem két elegáns irodaházban is bérel helységeket, 100 millió forintot fordít cégjogi tanácsadásra és képviseletre, valamint hogy 600 millió forinttal megnövelték a PricewaterhouseCoopers, Event Knowledge Services és M-Integrated Solutions konzorciummal kötött szerződés összegét.


Utóbbi tanácsadói megbízás eddig is nagyon súlyos kérdőjeleket vet fel. Az Együtt budapesti elnöke számára betekintési lehetőséget biztosított a társaság a szerződés mellékleteibe, de sem ezekből nem derült ki, sem más dokumentumot nem mutatott a cég, amelyből kiderült volna, hogy ténylegesen mi a tanácsadókon számon kérhető konkrét munka a most már 5 milliárd 762 millió forintért, hol válnak el a Budapest 2024 Zrt. munkavállalóinak és a külső tanácsadóknak a feladatai.


Augusztusban újabb tanácsadási feladatokra írt ki közbeszerzést a társaság. "Projekt megvalósíthatósági jelentés készítése", "stratégiai fenntarthatósági hatásvizsgálat lefolytatása és ennek vonatkozásában tanulmány készítése" és "átfogó gazdasági elemzés jelentés készítése". Ha most minden részfeladatra újabb és újabb megbízásokat kell adni, akkor mire szolgál a Magyarországon példa nélküli összegű korábbi megbízás?


Továbbá 5 felső-kategóriás gépkocsi bérlésére is közbeszerzést indítottak. Kérdés, hogy ilyen fajta felsővezetői juttatás nyújtása miért fél évvel a működés megkezdését követően jutott eszébe az illetékeseknek.


Egy hete Orbán Viktor úgy nyilatkozott a rádióban, hogy "a magyar olimpia rendezési esélyei egyelőre mérsékeltek". Az Együtt álláspontja szerint a budapesti olimpiarendezés Magyarország számára akkor is rossz üzlet, ha tisztességesen és ésszerűen szervezik meg.


Ha ellenben három forintból kettőt el is fognak lopni, akkor nemzeti tragédia lesz, így a miniszterelnök által mondottakat jó hírnek tekintjük. Itt lenne az ideje feladni a pályázatot, amelyre már most kétszer annyit terveznek elkölteni, mint ami a megvalósíthatósági tanulmányban szerepelt, ahelyett hogy további milliárdokat öl a kormány egy szerintük esélytelen projektbe.


Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke - OS

További híreink
Rossz lépés a jó irányba
A kormány által ajánlott minimálbér-emelés jó irányban tett lépés, de keveset ad a dolgozóknak, megdobja az inflációt és ezzel hátrányba hozza a nyugdíjasokat, sőt mindan...
2016-11-14 05:48:10, Hírek, Jogi rovat Bővebben
Hiányzó emlékek - kampány a családok újraegyesítéséért
Ma Magyarországon a nagy szegénységben élő családok tömegei veszítik el a gyermekeiket rossz anyagi körülményeik, illetve a diszkriminatív gyermekkiemelési gyakorlat miatt.
2016-09-06 05:06:29, Hírek, Jogi rovat Bővebben
Azonnal fel kell függeszteni a letelepedési kötvények árusítását
A Belügyminisztérium hallgatása megerősítette, hogy bűnözők is jegyeztek letelepedési kötvényt, s hogy ezzel a Fidesz-kormány anyagi haszonszerzés reményében kockáztatja ...
2016-07-31 09:27:32, Hírek, Jogi rovat Bővebben
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Bal...
Bővebben >>