. Ma Andrea napja van.
10:23 kampány - Vágó István
2011-02-05 13:30:40
 10:23 kampány - Vágó István

10:23 kampány - Vágó István

Budapesten, Szegeden és  Székesfehérváron 2011. február 5-én délelőtt 10:23-kor pontosan hetvenen fogyasztottak el fejenként egy doboz homeopátiás szert. (Budapesten 42-en)

A kis fiolákban található apró cukorgolyócskák, amit a résztvevők bekaptak, a Gelsemium  15CH. A szer nyugtató és altató hatású. Fontos tudni, hogy az eredeti növény a sárga jázmin, és ennek a virágnak minden része erősen mérgező, de ennek azért nincs jelentősége, mivel az elképesztően nagy hígítás miatt a mérgező anyagokból "NINCS BENNE SEMMI".

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A10:23 Homeopátia - Nincs benne semmi”elnevezésű kampányról és előzményeiről már korábban beszámoltunk.

A résztvevők ma a sajtó képviselői előtt nyilvánosan lenyeltek egy-egy teljes fiola homeopátiás bogyót, amellyel demonstrálni kívánták, hogy ezek a “gyógyszerek”, amelyeket egy régen lejáratott XVIII. századi rituálé szerint készítenek, semmi mást nem tartalmaznak, mint cukrot, azaz teljesen hatástalanok.

10 óra 23 perckor Budapesten Szegeden és Székesfehérváron az önkéntes jelentkezők egyszerre emelték szájukhoz a  fiolát, majd vezényszóra mindenki BEKAPTA.  

Hatása egyenlő volt a nullával, a résztvevőket hiába kérdezgettük, senki semmilyen érzékelhető hatásról nem tudott  nyilatkozni.

Elcsípett pillanatok a BEKAPÁS és közvetlenül utána:

 

 

 

 

 

A budapesti helyszínen az Országos Gyógyszerészeti Intézet előtt   Hraskó Gábort a Szkeptikus Társaság Közhasznú Egyesület  elnökét és Vágó Istvánt kérdeztük  arról, hogy hogyan  érzik magukat?

 

 

Mindketten remekül voltak semmilyen hatását nem érzékelve a lenyelt golyóknak.

 

Vágó Istvánnál még egy órával később is érdeklődtünk, de a válasz ugyanaz volt: Remekül vagyok!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szegeden Györgyey János biológus volt a rendezvény egyik fő szervezője, vele telefonon beszéltünk. Ő is megerősítette, hogy a 16 szegedi önkéntes jól érzi magát, semmi változás nem történt velük a homeopátiás szer utóhatásaként. A biológus  a Szkeptikus Társaság tagja, és ő is meggyőző erővel részletezte, hogy mennyire ellene van a hatás ellenőrzés nélkül engedélyezett termékek gyógyszerként való forgalmazásának, mellyel a fogyasztókat megtévesztik. "Mi  szkeptikusok sehol nem is vártunk semmilyen hatást. Az egyetlen "gyógyhatás", amit a túladagolástól remélünk, hogy legalább egy kicsit serkenti a közvélemény "védekezőrendszerét", és ezzel mozdít valamennyit előre a homeopátiára vonatkozó rossz szabályozás helyreigazításán."

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Székesfehérváron Pintér András Gábort sikerült telefonon elérnünk, aki  a kampány fő szervezője volt. Elmondása alapján itt is ugyanaz történt: Senkire, semmilyen hatással nem volt a szer.

 

A világ 25 országának  több mint 60 városában, valamint az Antarktiszon is elvégezték a  "túladagolást" , melynek eredménye még nem ismert, azonban Magyarországról már elmondható, hogy bizonyítást nyert, hogy a nagy hígítású homeopátiás termékek az oldószer, illetve cukor mellett a címkén feltüntetett hatóanyagnak a nyomát se tartalmazzák.

 

Mire ajánlják a természetgyógyászok a  a Gelsemium  15CH?

Lázas megbetegedésekre, amit tompultság érzettel járó fejfájás szorongás, reszketés kísér, és gyermekeknél kifejezetten az influenzára, vagy ha fél a gyerek elalvásnál.

A természetgyógyász sportorvos is ezt veteti meg a betegével, ha a lámpaláz miatt nem tudja összeszedni magát a sportoló, és a kismamák közt is elterjedt, hogy a szülés előtti izgatottság csökkentésére hatékonyak a golyócskák.

 

A természetgyógyászok egy kivétellel nem képviseltették magukat a demonstráción, így a megjelent és lapunknak nyilatkozó dr. Horvát Katalin nagyon egyedül maradt ellenvéleményével. Többen vitatták (köztük megjelent orvosok is) hogy miért nem publikálják tudományos folyóiratokban az elért eredményeiket, konkrét visszakereshető esetek alapján, ami hitelessé tenné az állítólagos szerek hatását, erre azonban nem kaptak hiteles választ a doktornőtől.

Dr. Horvát  Katalin 20 éve homeopata orvosként praktizál:

Az a problémám, hogy gyógyult betegek ezreivel tudom az ellenkezőjét bizonyítani. Itt nincs arról szó, hogy mennyi beteg gyógyult meg, itt csak a matériáról van szó,  hogy az hogyan készül és van e benne matéria. Matéria tényleg nincs benne! De energia és információ az van! És a világ az matériából, energiából és információból áll.  Nem kémiai, vagy fizikai módszerekkel, hanem sajátos specifikus módszerekkel ki lehet mutatni, hogy a homeopátiás oldatok különböznek a placebótól, a sima víztől. A homeopátiának sajátos törvényei vannak és itt nem lehet más tudományok törvényeit alkalmazni, hanem csak az ő saját törvényeit és vizsgáló módszereit lehet használni. Hagyományos módszerekkel a homeopátiát nem lehet bevizsgálni”

 

Hraskó Gábor a Szkeptikus Társaság elnöke bemutatott néhány egyéb homeopátiás fiolát is, és részletezte azt, hogy milyen összetevői vannak, és mely tények bizonyítják azt, hogy valójában „NINCS BENNÜK SEMMI” amit hatóanyagnak lehetne nevezni.

 

Patikák százai árulhatják a homeopátiás szereket, mert az Országos Gyógyszerészeti Intézet gyógyszerként minősíti ezeket,  annak ellenére, hogy hatékonyságukat semmi nem bizonyítja. Ez nem csupán a vásárlókat, hanem sokszor még magukat a patikusokat is megtéveszti. Ezek a súlyos problémák követelik a szabályozás európai szintű újragondolását, és a közvélemény felvilágosítását.

Ma sikerült  demonstrálnunk, hogy ezekben a szerekben nincs hatóanyag. Ezt a homeopaták is tudják - csak ők  rezgésekről, információkról beszélnek - , de a vásárlók nagy része nem tudja. Ők nem ismerik Hahnemann elveit, nem törődnek a "víz memóriájával" és egyéb bolondságokkal.. Ők azt hiszik - legalábbis sokan -, hogy a homeopátia valami növényi, természetes gyógymód. Ezt frappánsan cáfoltuk ma. Ettől még a homeopátia működhetne. Azt hogy az nem működik, azt a számos klinikai teszt mutatja, amelyek rendre negatívak. Nem is várnánk másképpen, mert a homeoátia elvei is igencsak valószínűtlenek. 200 éve még hihetőnek tűntek,de akkor még nem volt atomelmélet, nem tudták, hogy sok betegséget kórokozók okoznak, nem ismerték az immunrendszert és általában nagyon gyérek voltak az anatómiai, élettani ismereteik.

Dr. Horváth Katalin  információról és energiáról beszél. Minden valószínűség szerint azt se tudná megmondani, hogy mi az információ és az energia definíciója. Az,  hogy 20 év alatt meggyőzte magát arról, hogy a homeopátia működik, az  irreleváns. A rendes gyógyszerek esetén is ez történne az orvosokkal - akár működnének, akár nem. Nem véletlenül találták ki a duplavak palcébó kontorllált teszteket. E nélkül ELVILEG nem lehet eldönteni, hogy egy szer hatásos-e, vagy sem. Nagyon sajnálatos, hogy egy orvosegyetemet végzett ember ezt nem tudja. Vagy azóta elfelejtette. Nos, ez a homeopátia és hasonló áltudományos gyógyító eljárások legnagyobb veszélye. Az orvosegyetemet végzettek között terjed az áltudomány, a mágiába vetett hit. Ez borzasztó!

 

A hatásossági vizsgálat a jelenlegi törvény szerint nem szükséges a homeopátiás szereknél, (a gyógyszereknél igen!!!) így az a patikák gyógyszerként értékesíthetik.

Nagyon sokan hiszik az a homeopátiás szerekről, hogy az  növényi hatóanyagot tartalmazó természetes medicina. Például amiből ma egy egész dobozzal szedtünk be, az a leírás szerint a jázmin  hatóanyagát tartalmazza, ezért a vevők joggal hihetik, hogy a termékben valamilyen alkaloida található. Azonban  a jázmin oly mértékű hígításban van csak benne a golyókban, hogy abból Föld méretűt kellene ahhoz beszedni, hogy egyetlen jácint molekula bekerüljön a szervezetembe, de ezen túl is probléma, hogy még ha bekerülne is a szervezetünkbe egy ilyen molekula, akkor sem tudjuk, hogy milyen lenne a hatása. Ugyanis nincs igazolva az, hogy ezek a szerek ténylegesen hogyan hatnának. A gyógyszereknél kötelező azokat a klinikai vizsgálatokat bemutatni, ahol kiderülnek a szer hatásai és a mellékhatásai, ami alapján eldöntik, hogy az regisztrálható azaz forgalmazható, vagy sem. A homeopátiás ipar tekintetében azonban egy  1992 óta hatályos uniós törvényben kivételt tettek, és a homeopátiás szereket úgy lehet gyógyszerként regisztrálni, hogy nem kell hatásossági vizsgálat az engedélyezéséhez. Tudjuk, hogy nincs benne a hatóanyag ami a dobozára van írva, tudjuk, hogy a hatása nem több, mint a placebóé, mégis a törvény megadja azt a felhatalmazást, hogy gyógyszerként lehet őket forgalmazni."

Más hozzászóló is volt:

"Nincs orvosi végzettségem, mezei jogász vagyok, de a homeopátia ellenbizonyításához nem is kell orvosnak lenni.  Teljesen döbbenetesnek tartom, hogy még minden ellentétes bizonyíték ellenére még mindig milliók fordulnak ehhez a kamu-terápiához. Az alábbiakat bármelyik felelősségteljes orvos meg tudja erősíteni:

Nagyon sok homeopátiásnak mondott termékben valódi hatóanyag van egyáltalán nem hígított, hanem rendes gyógyszerészeti mennyiségben, de a valódi gyógyszerekkel ellentétben nem estek át hatás és mellékhatásvizsgálaton, ami gyógyszertörzskönyvezés botránya. Mert ugye a hígítás mértékét a gyógyszergyár dönti el, és ha csak néhány-századrészére hígítják a kiindulási anyagot, máris potenciális mérget is el lehet adni GYÓGYSZERKÉNT, azzal, hogy ráírják az oldalára, hogy "homeopéátiás termék".

A homeopátiára súlyos csapást mérő Shang féle meta-analízisben (korábbi kutatásokat összesítő kutatás) nagy csapás érte a homeósokat, ami annyira rossz színben tüntette fel a homeopátiát a bevált gyógyszerekhez képest, hogy azóta is nyögik.

Meg is próbálnak ellene tenni és szakmai folyóiratokból vadásszák a homeós cikkeket, amiket 3 kategóriába sorolhatunk. Pozitív, negatív és nem eldönthető konklúziójú.

2005-ben ez az arány a kutatásban vizsgált tanulmányokban 58 pozitív, 4 negatív és 57 nem eldönthető volt.

Ezek vizsgálatakor azt találták, hogy minél alaposabb volt a vizsgálat, annál kevésbé volt kimutatható a homeopátia placebótól eltérő hatása, sőt a végén teljesen eltűnt. (A hagyományos gyógyszereknek is erősebb hatást tulajdonítottak a kevésbé alapos kutatások, de a hatásuk a szigor növekedésével csak csökkent és nem tűnt el teljesen.)

Érdemes megnézni, hogy 2010-re hogyan módosult az arány: 60 pozitív, 10 negatív, 68 nem eldönthető tanulmány. ( homeopata forrás)

Azaz 5 év alatt 2 új pozitív kutatást sikerült előállítaniuk 6 negatív és 11 eldönthetetlen mellett. (amelyek közül vélhetően a negatívok, vagy semlegesek az alaposabbak, míg a pozitívak a kevésbé alaposak)

A fenti számok nem sok jót ígérnek a homeopátiának..."

 

A Szkeptikus Társaság honlapján sok érdekes információt találunk:

 

Több nemzeti és nemzetközi Szkeptikus szervezet hirdetett meg díjakat tízezer eurótól egymillió dollárig bárkinek, aki valamilyen paranormális képességet, jelenséget igazoltan be tud mutatni. A legtöbb ilyen szervezet a homeopátia állításait is a kihívás tárgyává teszi: mutassa be valaki, hogy a homeopátia működik, különböztessen meg nagy hígítású homeopátiás terméket az oldószertől vagy cukortól, vagy különböztessen meg egymástól két ilyen homeopátiás terméket.

 

Európai tudósok és szkeptikusok is bírálják az EU fogyasztóvédelmi rendelkezéseit, mivel aggódnak az egészségügyi kockázat miatt, amit a homeopátia és más igazolatlan gyógymódok használata okoz. Az Európai Unió kiemelten kezelt témái az egészségügy és a fogyasztóvédelem. Az EU irányelvei elítélik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat minden fajtáját, a félrevezető reklámoktól az agresszív értékesítési módszerekig.

 

  • Amardeo Sarma, az ECSO elnöke:. “A szervezett áltudomány különleges elbírálása és nyílt támogatása komoly veszélyt jelent az európai egészségügyre”
  • Willem Betz, az ECSO alternatív medicina szakértője:“Tiszta vizet és tiszta vízzel átitatott cukorgolyócskákat árusítanak gyógyszerként különféle nevekkel és orvosi javallatokkal”
  • A  Brüsszeli Szabadegyetem (VUB) emeritus professzora és az Általános Orvosi Tanszék korábbi igazgatója. “Senki nem képes ezeket a mágikus szereket a tiszta oldószertől vagy a cukortól, de akár egymástól se megkülönböztetni. Tízezer eurót ajánlunk bárkinek, aki erre képes”.

 

A Belga Szkeptikus Társaság tízezer eurós, az amerikai James Randi Educational Foundation pedig egymillió dolláros díjat tűzött ki bárkinek, aki meg tud különböztetni egy homeopátiás szert a tiszta oldószertől. 2002-ben, miután homeopata kutatók azt hirdették, hogy ez megvalósítható, a BBC Horizon programja jelentkezett az egymillió dolláros díjra és elvégezte a tesztet. Elbuktak a kísérleten!

 

A homeopaták általában készek elismerni, hogy gyógyszereik legtöbbje az Avogadro-számon túl hígított, azaz valószínűleg egyetlen atomot, molekulát sem tartalmaz az eredeti hatóanyagból. Az EU irányelv előírja, hogy az Európai Gyógyszerkönyvnek (Pharmacopaea) tartalmaznia kell egy fejezetet a homeopátiás szerekről. Ebben azt olvashatjuk, hogy "semmilyen allopátiás analitikai módszerrel nem lehet megkülönböztetni a tiszta oldószert a homeopátiás orvosi terméktől".

Azt azonban a homeopaták elfelejtik megemlíteni, hogy ezt a megkülönböztetést nem tudja megtenni se homeopata, se spiritiszta, egyáltalán senki semmilyen módszerrel. A víz, alkohol vagy cukor állítólagos memóriájának bizonyítása még mindig várat magára.

 

A Szkeptikus Szervezetek Európai Tanácsa (ECSO) nem akarja megfosztani dédelgetett hitüktől azokat, akik hisznek a víz mágikus hatásában! Csak azt szeretnék elérni, hogy az EP-képviselők, gondolják meg, hogy erkölcsileg elfogadható-e olyan termékeket egészségügyi szerként forgalmazni és reklámozni, amelyeket senki nem tud semmilyen módon megkülönböztetni a tiszta oldószertől (víz vagy alkohol), illetve cukortól?

 

Figyelembe véve, hogy senki sem képes egymástól megkülönböztetni két homeopátiás terméket[6], kérünk minden érintettet, hogy fontolja meg: vajon elfogadható-e ilyen termékeket különböző neveken és különböző orvosi javallatokkal forgalmazni.

A Szkeptikus Szervezetek Európai Tanácsa (ECSO) felszólította az európai parlamenti képviselőket, hogy viseltessenek felelősséggel a polgárok védelme iránt!

 

Szüntessék meg a fogyasztóvédelmi törvények e kiskapuját, amely lehetővé teszi lényegi tartalom nélküli termékek számára, hogy kibújjanak a fogyasztók megtévesztését akadályozó, az élelmiszereket és étrend kiegészítőket, sőt a szabványos orvosi termékeket szabályozó törvények hatálya alól is. Szükségünk van egységes és megkülönböztetéstől mentes törvényekre, amelyek megvédik a polgárokat és főként a betegeket, valamint nem támogatnak szelektíven iparágakat minden józan észre és méltányosságra fittyet hányva.

 

Ha a homeopátiás szerek gyógyszerek, akkor ugyanazokat a szabályokat kellene rájuk alkalmazni, mint bármely más gyógyszerre.

 

Ha a homeopátiás szereket inkább élelmiszernek vagy élelmiszer-adalékanyagnak tekintjük – ahogy mi javasolnánk –, akkor az ezekre vonatkozó szabályozás vonatkozna rájuk és minden egészségügyi vonatkozású állítást először az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatósággal kellene egyeztetni.

 

Akár élelmiszerként, akár gyógyszerként tekintünk rájuk, az összes összetevőt meg kellene említeni a címkén a nemzetközileg elfogadott kémiai vagy biológiai neveknek megfelelően, kifejezve azok igazolható tömegét vagy térfogatát a megfelelő mértékegységekben. Természetesen a kiindulási hatóanyag homeopátiás neve, valamint a potenciálás foka (hígítások és rázások száma) is feltüntethető.

Teljességgel elfogadhatatlan, hogy anekdotikus információkat – hogy valaki sikeresen használta a terméket egy egészségügyi probléma esetén – a hatékonyság igazolásaként tüntessenek fel. Ezzel a kivételezéssel Pandóra szelencéjét nyitjuk fel bármiféle ősi vagy népi gyógymód legalizálásához.”

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
A gyerekek igazán tudnak örülni az ajándékoknak
Sok családban megszokott dolog, hogy az olyan ünnepeken, mint a karácsony, csak a gyerekek kapnak nagy ajándékokat, a felnőttek egymás között csak jelképes figyelmességek...
2024-04-09 19:37:46, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szór...
Bővebben >>